Kezdjük demotiválással
Úgy döntesz, hogy bakker, lefogyok és egy életre letiltod magad a pizzáról, a hamburgerről, a tésztáról, a fehér kenéyrről és az édességekről. Már jó úton jársz. Ha desszert gyanánt Zsolti rudikat és Downgrade kakaóscsigákat túrsz ínséged egyhítése végett, már meghoztad a helyes döntést. Ami nem vezet majd sehová.
El fogsz bukni.
Egy ketrecharcos elszántságával nézel farkasszemet öntet nélküli salátáddal, késsel villával szeleteled a fényt, hangos csattogással kungfuzod ki az életedből a víznél magasabb energiatartalmú élelmiszereket. Jól csinálod, így kell.
Veszíteni fogsz.
Online csoportokba lépsz, évek óta kövér emberek tanácsait olvasgatod a helyes fogyás módszereiről, többet használod a kalória a szénhidrát és a protein szavakat, mint a káromkodásokat.
Semmi értelme
Felteszel egy matricát a hűtőre, időzárat szereltetsz rá.
Feltöröd a hűtődet...konzervnyitóval vagy a fiad kommandóskésével.
Befizetsz egy Zsolti táborba, ahol két hétig uborkaillattal táplálnak, miközben kötömböket görgetsz fel az alpok csúcsaira. Így kell ezt.
Zsolti egy stréber pribékje rajtakap amint épp egy krémessel franciázol a mobil-wc mögött. Megszgyenülten, összetörve és néhány plusz kilóval térsz haza.
Az utolsó reménysugár: akkut, krónikus pajzsmirigy elégtelenség. Aggódva, mit aggódva, rettegve mész az orvoshoz, hátha...majd megrendülten veszed tudomásul a tragikus hírt, negatív: nincs gond a pajzsmirigyeddel. Nem kapsz lefogyasztó, csodahormongyógyszert.
És összeomlasz. Újra meg újra.
Photo by AllGo - An App For Plus Size People on Unsplash
Jussunk fordulópontra
Aztán egyszer csak bejön. Magad sem érted, hogy miért. Jó ritmusban kezded el, nem veszed annyira szigorúra, találsz valamit ami evés helyett lefoglal, ahol eddig elbuktál, vereséget szenvedtél vagy csaltál, ott nem fogsz. És működik, végre te irányítod a testsúlyodat. Vasárnap süti, öntettel nyomatod a salátát, finomakat eszel és mégsem zabálod magad kómába.
Évekig az előző fejezet kudarcait ismételgettem (kivéve a pajzsmirigyes mókát, meg hogy a hűtőt végül is nem kommandóskéssel, hanem süteményesvillával törtem fel), aztán egyszer mégis sikerült kitörnöm belőle. Ezen felbuzdulva megpróbálom ööszeszedni itt azokat a dolgokat, ameylek ehhez a sikerhez szükségesek voltak.
1. A bukások. Semmi sem tanít jobban, mint a hiba. Egy szépen kivitelezett, íves, hosszú fékútban végződő arconcsúszás murvás felületen sokkal többet tanít meg a biztonságos haladásról, mint sok száz kilométernyi biztonságos haladás.
2. A realisztikus célok. Ha az a terv, hogy két hét alatt ledobsz nyolc kilót, mert mondjuk volt olyan szines újság aminek a címlapjára pont ez a két szám volt írva, el fogsz bukni. Nem azt mondom, hogy az a szines újság hazudik, csak azt, hogy...próbáld meg. Az ilyesmit is érdemes kipróbálni. Egyébként az újság hazudik, fehéret és feketét.
3. Nyomonkövetés. Napi tíz dekát, azaz heti hetvenet tűztem ki célul, mert úgy gondoltam ez egészségkárosodás nélkül követhető és realisztikus. Heti egy kiló feletti fogyás illúzió. Vízhajtással ugyan sokkal lenyűgözőbb számok is elérhetőek, de nem hosszú távon. A vízhajtás képes gyorsan szép számokat mutatni, de ez hamis siker. Nekem példáult három óra alatt 5 kiló a rekordom, ami színigaz, mégsem vehető komolyan. Csakúgy, mint utána a harminc perc alatt felhízott három litert-kiló sem hízás. Folyadékvesztés, folyadékpótlás, semmi köze a zsírszövethez. Annak fogyasztásához időre, türelemre és következetességre van szükség.
Rajzoltam egy grafikont, ahol egy folyamatosan csökkenő vonal volt a terv és ehhez hasonlítgattam a testsúlyomat. A mérlegre igyekeztem mindíg hasonló körülmények között ráálni (edzés után, evés előtt). A hibahatár elég széles, egy 100 kiló körüli ember esetén pluszmínusz 4 kg). Igy aztán nem a napi érték, sokkal inkább a trend az ami megmutatja, hogyan is állunk.
Illusztráció nyomonkövetéshez
4. Szelíd szigorúság önmagunkhoz. Nálam a korbácsos virtuális edző nem aratott sikert. Túl kemény figura, mivel én meg még keményebbnek akarom magam gondolni, folyton veszekedtünk önmagammal, meglehetősen kellemetlen légkör uralkodott a pszichémben.
5. Ez nem kampány, ez életmódváltás. Azt úgy nem lehet, hogy két hétig meggebesztem magam és hopp, kész, magkapom a belépőmet a jóalakú emberek VIP klubbjába. A kampányszerű önsanyargatás hozhat rövid távú eredményeket, de a szervezet az ilyesmit utólag kompenzálni igyekszik, habzsolásba hajszol és a jojó hatás néven elhíresült jelenség következményeképp sokan végzik nehezebben, mintha bele sem fogtak volna.
6. Az életmódváltás sok finom kis változtatás, fokozatosság, egyéni igényeink és lehetőségeink figyelembe vételével lehet sikeres. Én például nagyon szeretem a halat. Diétámat úgy állítottam össze, hogy a hal és a zöldségek köré építettem. Azért nem éltem meg szenvedésként, mert tulajdonképpen minden nap a kedvencemet ettem. Ha valakit a hideg is kiráz tőle, nyilván más köré kell, hogy építse az értendjét.
7. A fogyás matek. Kalóriadeficites napok kellenek, hogy csökkentsük a súlyunkkat.
Photo by Yuliya Kosolapova on Unsplash
Az egyik kedvenc népmesémet csak azért másolom ide, hogy ha valaki esetleg fel akarna olvasni a gyerekeinek, legyen mit. Egy ötlet. Semmi köze a súlycsökkentéshez, vagy azokhoz a porokhoz amit néhányan meggazdagodási szándékkal próbálnak rásózni a kétségbeesettebb és nyitottabb népekre.
A kőleves (népmese)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból haztérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs.
Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt.
- Jó napot, öreganyám!
- Adjon Isten, vitéz uram!
- Hát hogy s mint szolgál az egészsége?
- Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál?
- Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna.
- Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamrám, üres a padlásom, üres mindenem. Még egy falás sincs idehaza.
- Jól van - mondja a katona -, én nem vagyok annyira szegény, mint az látszik, van itt a zsebemben egy jó nagy kő. Ebből én tudnék levest főzni, csak kéne egy üstöcske vagy egy fazék, amiben megfőzhetném.
Kíváncsi lett nagyon az öregasszony, milyen lehet az a kőleves.
- Fazekat éppen adhatok, mert az van elég - mondja az öregasszony -, csak az nincs, amit beletehetnék.
Megmosta a katona a követ jó alaposan, aztán beletette a fazékba. Az öregasszony tüzet rakott. A katona vizet töltött a kőre, s odatette főni. Időnként egy jó hosszú fakanállal megkeverte a vizet.
Leste az öregasszony, hogy mit csinál a katona. Amikor a víz már forrt, a katona megkóstolta a levest.
- Finomnak finom - mondja -, de ha egy kicsi só volna benne, akkor még finomabb volna.
- Hozok én sót, van nekem - sürgölődött az öregasszony, és már hozta is. Beletette a katona a levesbe a sót, megkevergette jól, s azt mondta:
- Tudja-e, ha lenne egy kanálka zsírja, akkor lenne igazán jó ez a leves.
Felelte rá az öregasszony:
- Van nekem az is, hozok én!
Hozott egy kanál zsírt, azt is beleeresztették a fazékba. Kevergette a katona a levest, kóstolgatta, az öregasszony meg leste. Azt mondta egyszer csak a katona:
- Tudja, én gyakran főzök kőlevest, és elmondhatom, hogy a kőleves akkor a legfinomabb, ha egy kis kolbász is kerül bele.
- Van nekem kolbászom is - vallotta be az öregasszony -, hozok én egy darabot a kamrából.
Be is ment, a katona meg utánakiáltott:
- Hozzon akkor már két darabot, öreganyám, mert nekem is kell egy darab meg magának is.
- Hozok, hozok! - kiáltott vissza az öregasszony, és már hozta is a két darab kolbászt.
A katona beletette azt is a fazékba. Közben szép lassan kevergette, kóstolgatta.
- Tudja -e - szólalt meg újra -, ha volna egy pár szem krumplija, azt még beleapríthatnánk a levesbe. S ha még egy kis zöldség is kerülne, az volna csak igazán fölséges!
- Van nekem az is - büszkélkedett az öregasszony -, mindjárt hozom is. Hamar hozott egy pár zöldséget, krumplit, azt gyorsan megpucolták, végül azt mondta az öregasszonynak:
- Kóstolja csak meg, maga is, hogy milyen jó!
Megkóstolja az öregasszony is:
- Jaj, hát sose hittem volna, hogy kőből ilyen jó levest lehessen főzni - csapta össze a kezét.
Hagyták még egy kicsit főni, aztán így szólt a katona:
- Még egy pár szem rizs is jó lenne bele, ha volna, de ugye az nincsen?
- Van nekem az is - bólogatott az öregasszony. Hamar még egy pár szem rizst is hozzátettek. Felsóhajtott a katona:
- No, most már tisztára olyan ez a leves, mint amilyeneket én szoktam főzni.
Megvárták, hogy megfőjön, aztán a katona szedett egy jó nagy tányérral az öregasszonynak, egyet magának, s jóízűen megették. Az öregasszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy miként lehet egy kőből ilyen jó levest főzni? Mikor jóllaktak, azt kérdezte a katonától:
- Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből milyen jó levest tudnék én főzni:
- Eladom én szívesen! - felelte a katona, és elmosolyodott a bajusza alatt. - Száz forintért odaadom.
Az öregasszony hamar odaadta a száz forintot, kivette a levesből a követ, egy kendőbe betakargatta, s jól eldugta.
A katona meg elsomfordált a száz forinttal, nehogy az öregasszony meggondolja magát. Így már jól is lakott, és volt neki száz forintja is, vígan rótta estig az utat, amíg nem talált megint egy olyan öregasszonyt, aki nem tudta, hogyan kell főzni a kőlevest. Ott aztán újra jóllakott.
Ez volt a kőleves története. Éljetek úgy, hogy nektek sohase kelljen megkóstolnotok!
Forrás: https://egyszervolt.hu/estimese
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
