Futóbolondok és kalandjaik

Futás és környezetvédelem


Stelvio Maraton
Stelvio Maraton
Családi nyaralás sok futással

Az alant következő nyaralásos, futásos történet valós események alapján íródott. Bár a szereplők nevei meg sincsenek említve, azért a biztonság kedvéért megváltoztattam őket. Gyorsan az elején a legfontosabbat: A kutyus jól van. Végig jó dolga volt. Sem kánikula, sem forgalmi dugók nem tették…

Jungfrau Marathon 2017
Jungfrau Marathon 2017
Hegyifutás a svájci Alpokban

Hivatalos Oldal Sajtófotó Galéria Azt nem tudom pontosan megmondani, hogy hogyan készültem fel rá, mert egy idő után nem jegyzeteltem. Korábban, fél éve már, volt naplóm, még digitális is. Aztán elmaradtak. Amikor nem dolgozok, edzek, amikor meg besötétedik elalszom. Minek ezt felírni. Fogalmam…

Ultra Először
Ultra Először
Fekte Erdő Sötét Éjjel

Végig erre készültem. Az összes többi is csak erről szólt.  Ez így talán túl erős. Igaz annyiban, hogy erre nem az utóbbi fél évben készültem fel. Az utolsó hónapok mit sem értek volna, ha nincs mögöttük több évnyi folyamatos, lassan emelt szintű edzéstömeg.  Az utolsó előtti hónapig mindent…

Futóbolondok és kalandjaik

Ezt a blogot azért indítottam, hogy megírjam és megosszam futásos élményeimet, tapasztalataimat, gondolataimat. Szívesen olvasom mások tapasztalatait, történeteit is a témában. Meggyőződésem, hogy egy jó vitában csak győztes van, mert a legrosszabb amit veszíthet az ember, az egy gyenge álláspont. Önképző vagyok, nincs edzőm. Még online sem. Kísérletezek, ami hol jól, hol rosszul sül el. Kerültem már kórházba emiatt és nyertem akkor amikor nem vártam volna. Úgy gondolom hasonló cipőben járó (futó) emberek számára akár tanulságos is lehet egy sporttárs kálváriája.

Kontakt

hawktompa@gmail.com

Címkék

autó (1) bicikli (2) cipő (4) család (8) dresscode (1) edzés (18) edző (2) egyedül (5) életmód (13) energia (6) étel (1) étkezés (2) evés (6) felszerelés (4) futás (21) gear (4) kirándulás (3) kórház (1) környezet (7) kutya (3) magyar siker (1) maraton (3) minimalizmus (1) munkahely (3) piheno (3) power gel (1) sérülés (4) siker (4) sport (9) szalamandra (1) szív (4) szünet (1) tanár (1) trail (5) ultra (4) verseny (12) zene (1) zokni (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása