Futóbolondok és kalandjaik

Folyamatosan éhes vagyok.

Ehhez képes felkészülni és lefutni egy maratont nem is kihívás. Szeretek, vagy inkább imádok futni, fák, bokrok, dombok között, erdők, völgyek mélyén, hegyek lábánál, oldalán, csúcsán, gerincén trappolni. Pocsolyába lépni, besározni az új cipőm. Nem jelent problémát ezt olyan sokat csinálni amilyen sokat csak lehet. Így aztán néhány év és hopp, maratonképes az ember. Nem áll meg, hiszen nem ez volt a cél. Soha nem is volt cél, mindíg csak következő lépés. Mindíg csak kint, néha fent, aztán meg csak tovább, gyorsabban és messzebbre. És hopp, ultrákat fut az ember. És ez így még csak nem is nevezhető kihívásnak, mert csupán csak azt csinálom, amit legszívesebben csinálnék.

De... 

A futó élete nem csupán fotogén harc az elemekkel. Legkeményebb harcaink távolról sem romantikusak és csak annyira vagányak, amennyire egy pedánsan felhúzott bokazokni tud lenni. 

Sokkal komolyabb nehézség, igazi kihívás megvédeni mindezt az ellenünk törő erőktől. Ilyen erők a szociális életünk, a munkánk, a kutyakozmetikus időpontok (gyorsan szőrösödő fajta ráadásul), szülői értekezletek, a gyerekek ballagási ünnepségei és az éhség. A folyamatosan jelen lévő, hol mardosó, hol szolídan gyomrosozgató, hol szájban, hol hasban, hol gyengeségben manifesztálódó éhezés. A pékség előtt meginduló nyálelválasztás, a beteges, csaffasztott feltétekkel agyonvágott pizza kísértő illata. Még szerencse, hogy a Mekitől visszatart a bohócoktól és a seggdekoltázstól való félelem, a KFC-től meg, hogy túl büszke vagyok hozzá, hogy vödörből etessenek. Az éhséget megregulázni igazi erőpróba. Nem mondom, hogy a legnagyobb, vagy a legismertebb...vannak sokkal vagányabb kihívások is. Hegyek csúcsára hágva rikoltozni, sivatagok homokján átfutva, cserepes szájjal célba rogyni, sáros akadályversenyeken belemosolyogni a kamerába, háton csúszva érkezni a lejtő aljába vagy lelelőzni egy gyíkharcost. Ezek vagány dolgok. Nem enni ipari szemetet nem tartozik a leghősiesebb eredmények közé. Csakhogy a futó élete nem csupán fotogén harc az elemekkel. Az igazi csatákat nap mint nap vívjuk, és nem az elemekkel, hanem többek közt a belekkel. Oké, ez nem volt valami szép mondat, de valahogy rímelt, így aztán meghagyom. Nyafogós, kecsöpős szájú, kólaszlopáló, sütizős, táblacsokis, haboskávés énünk az az ellenfél, aki ellen a legnagyobb erőfeszítésekre van szükségünk.

Hadd kezdjem néhány hibával - a teljesség igénye nélkül -  amit futóként evés címszó alatt elkövethetünk.

A tej

Az első dolog amit a futás és táplálkozás viszonlyatában megtanultam, hogy hat órával megmérettetések vagy edzések előtt ne fogyasszunk tejet. Lassan emésztődik meg, ezért javasolt műtéti beavatkozások előtt is mellőzni. Sokáig marad a gyomorban, lötyög. Erősebb tréningek alkalmával az emésztés amúgy is tartalékra kapcsol, a tejecske meg csobog, köpülődik. Jobb esetben csak kényelmetlen, rossz érzés, rosszabb esetekben meg vajat fosik, tejszínhabot hány tőle az ember.

Az időzítés

Sokat enni,  vagy egyáltatlán enni edzés előtt egyáltalán nem jó. Szerény véleményem szerint futni éhgyomorra a legjobb. Elméletem - vérelméletnek hívom - szerint az edzés, verseny alatt az izmoknak vérre van szüksége. Brilliáns megállapítás, nemde? "Abból veszik ki a zoxigént". Meg a vitaminokat, meg a cukrot, meg nagydózisú magnéziumot, kacliumot, vasat és ki tudja még mi egyebeket. Spenótot is! Ha a vér épp a gyomorban, belekben müzliszeletek lebontásával és szortírozásával van lekötve, kevesebb jut az izomzatba. Mellesleg: órákba telik mire egy mogyorószem energia formájában jelentkezik, a közvetlenül futás előtt fogyasztott szilárd kaját csak jóval az edzés után hasznosítja a szervezet. Elsősorban a vérben, májban, izmokban raktározott cukrot használjuk fel. Az esemény előtt lenyomott banán nagyon hosszú idő és út megéttele után alakul gyümölcsből vércukorrá hogy a cél felé lökdösssön bennünket. Figyelembe véve, hogy magas fordulatszámon (pulzustartományban) rohanva az emésztés gyakorlatilag kikapcsol, banán barátunk elfogyaszátsa a startvonalnál csak még értelmetlenebb. Órákkal (4-5) verseny előtt küldjük le, úgy hatása épp időben érvényesül. Üres gyomorral futni ráveszi, rászoktatja a szervezetet a tartalékok hatékony felhasználására. 

Szalmalánggal fűteni

Ott van aztán a csoki. Cukor. Amit nagyon szeret az ember. Tömény energia, örömhormon, krémes töltelék és ropogós ostyaszeletek...nem lehet néküle élni. Lehet, de minek!? Az, hogy a csokinak (szelet, tábla, töltött, kerek, lyukas...Gombóc Artúr a magmondhatója miféle csokinak) magas az enregiatartalma, ne tévesszen meg minket. Tréning előtt csokival energizálni olyan, mintha szalmával fűtenénk be a kemencébe. Látványos lángokkal indul, fejvesztve menekül kutya, macska a közelből, aztán csend lesz, füst és hideg. A cukros termékek feltolják a vér cukor szintjét, a szervezet boldog, az gondolja, van itt energia bőven és hozzá sem próbál nyúlni a raktárakhoz. Láttál már artikulátlanul üvöltve játszóterező, vagy kiizzadva a szófáról fejest ugráló gyereket? Aztán néhány perc múlva rekordútálatosnak, nyűgösnek, nyafogósnak? No az a cukorrsokk-cukordepresszió, cukorrészegség- cukormásnap kombó. Mivel a gyerekek csak lassan, a kor előrehaladtával lesznek teljesen tönkrebaszva étkezésileg, eleintebbe még érzékenyebben, látványosabban reagálnak addiktív ipari szemetekre. Méréseim szerint egy szelet Mars kb 3-5 kilométerig repíti az embert majd gyengeség, hideg veríték, farkaséhség tüneteivel az út szélén hagy. Esetenként ezek a tünetek elég drámaiak. Meg kell állni, pár perc szünet, majd lassú csoszogva kocogás után vissza lehet térni a ritmushoz. Ha történt ilyen veled, és nem értetted, emlékezz vissza, ettél e valami édességet az indulás előtti órákban. Süti, keksz, csoki a futó számára jutalom, semmi esetre sem fűtőanyag.

Power Ranger vs. Thor

Akkor mi a helyzet a power géllel? Az nem szalmaláng? De az. Jó nagy bálányi szalma. Épp ezért egyáltalán nem mindegy mikor és hogyan alkalmazzuk. Túl későn már nem fejti ki a hatását, túl korán pedig hamar átmegy rajtunk. Túl gyorsan leküldve émelyít, fosat, hánytat, hajt. Víz nélkül a sivatagba varázsol, sok vizet meg amúgy nem szabad inni. Lötyög.

Személyes tapasztalatom, hogy harminc kilométer alatt gélezgetni felesleges. Ha szükségét is érzi az ember, az azért van, mert ráfér még némi edzés. Nem érdemes az összes igényünket kiszolgálni. Vannak esetek, amikor nem energiára, hanem türelemre, kitartó munkára és összeszorított fogakra van szükség. Egy maratonhoz elég egy Power gél (a legismertebb 41 grammos kiszerelésre gondolok), a 18. kilométer környékén kezdem el fogyasztani kábé a huszonnegyedikig. Így a hatás a harmincadik kilométer közelében jelentkezik. Amikor a kalapácsos ember. Power Ranger vs. Thor. Csak ez a Thor nem nyom olyan jó poénokat mint a Marveles, a Power Ranger meg nem néz úgy ki mint egy gagyi kínai játék.

Ha nagyon sokat is futok, nem eszek közben szilárdat. Volt olyan ultrám, amikor hét órányi ügetés után rányúltam egy szem mogyoróra. Futottam egy ötöst és kijött. Kihánytam egy szem mogyit. Ultratávokon kénytelen az ember táplálni magát valahogyan, a problémát meg kell oldani tehát. Az én módszerem, hogy csak folyékony cuccokkal traktálom magam. Mióta felfedeztem a sós Power Gélt, már a sópótlás sem teszi szükségessé a ropit vagy a mogyorózást...izé... a mogyoróevést.

Az energiaitalok

Itt most nem az izotonikus italokról vagy a vitamimkoncentrátumokról lesz szó, amiket néha szintén neveznek energiaitaloknak is. It kifejezetten a büdös, cukros, koffeines, taurinos, lakodalmas zenészek és dagadt, tacskóbiciklis kisgyerekek által kedvelt gejj szarokról lesz szó, min a Hell, a Bomba vegy a klasszikus Red Bull.

Nehezen hittem a fülemnek, amikor először hallottam arról, hogy valaki energiaital függő. De most tényleg? Akkor már miért nem olyan dologra szokott rá, ami amellett, hogy káros meg büdös, legalább kábít, tudatmódosít vagy csinál valami érdekeset az agyunkkal? Mekkora pénzkidobás ez már? Simán csak tönkrevágni a szivünket, a vérkeringésünkket, elhízni a nagy semmiért. Akkor már inkább dohányozna, az legalább szocializál. Dohányosok össze, összeállnak rövid beszélgetésekre, az alkoholisták kvázi pszichológusai egymásnak de vörösfejü tokások nem formálnak böffentőklikkeket. Lehúzzák csak málnás higítószagú itókájukat, kicsit bevéresedik a szemük a szénsavtól meg a hidegtől és csendben, tudatmódosulás nélkül ver össze vissza a szivük. Anélkül, hogy erre szükség lenne. Manapság már nagyon olcsón hozzá lehet jutni acetonból és márkás rovarirtókból  készült dizájnerdrogokhoz, amik sokkal egészségesebbek és érdekesebbek mint az energiaitalok, miért nem azokkal öli meg magát inkább?

Szerintem nincs nagy gond azzal, ha valaki alkalmanként leküld egy Red Bullt, tagadhatatlan, hogy van az a fajta unalom, amihez képest már az is érdekes. A modern ember gyomra meg látott már sok egyéb csodát. Csakúgy mint az alkohol esetében, a rendszeres fogyasztás jelenti a problémát. Az, hogy gyerekek kezében annyira gyakran látom, no az viszont gáz. Remélhetőleg tényleg ad szárnyakat, mert a repülő már nem fogja elbírni az ezen felnövő generációt.

Vissza a természeteshez

Vissza tehát a folyamatos küzdelemhez, az éhséggel vívott kétségbeesett harchoz. Azt már mondtam, hogy alapjában, ha az ember kerüli a szarervést, nagy hibát nem tud elkövetni. Érdemes természetes állapotukhoz közeli alapanyagokkal főzni. Például krumpliból (burgonya) és nem fagyaszott hasábburgonyából vagy krumplipüréporból szakácskodni. Tojást használni és nem tojásport. Értékes és egészséges sok halat enni. Még horgászos fészbúkcsoportokra is feliratkoztam. De nem vennék a számba halrudacskát, surimit vagy csirkehúsból préselt műóriásgarnélát. Vagy óriásműgarnélát. Mindegy, biztos sejthető mire gondolok. Arra ami nagyobb mint a valaha látott legnagyobb garnéla, mégis olcsóbb mint a farhát vagy a parízer. Élelmiszeripari hulladékból préselt ízfokozott massza, ami ha szerencsénk van nem árt, ha nincs akkor meg igen. Azért igazán veszélyes, mert ízre sokszor finomabb, mint az eredeti. Tíz emberből kilenc jobbnak ítélte meg a zselatinból és rejtelmes porokból előállított krémsajtszerű készítményt, mint a sajt-krémssajtot. Az élelmiszeripar nagyjai tudják ám mitől döglik a légy, bele is teszik nekünk a szutyiba amit eszünk.

Degeszre enni magad egy disznóöléskor, ahol minden az aminek látszik egészségesebb, mint egy halrudacskavacsora, ami még csak nem is hal alakú. A tokaszalonna kevesebbet árt neked, mint a Sejha Szatén Sonka. Kanállal enni a langyos disznózsírt léböjtkúra egy vég párizsihoz hasonlítva.

Néhány trükk németül értők figyelmébe:

Ha a hasunkról van szó, legyünk válogatósak. Finoman érintve a sznobizmust, vigyázva ne essünk a ló azon oldalára, ahol az emberek már folyamatosan az evéssel foglalkoznak, mert azért az evés, mint életcél, kicsit kevéske. Egyik végletében sem okés. Nem kell mindent megenni, amit az ipar elénk lököd de azért kizálólag északnorvég sarkifényt csipegetni biokölessel sem az egyetlen út a túléléshez. Zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, tojás, sok hal, magvak, túró, joghurt, kefír...tele a világ egészséges kajákkal. Nem kell búcsút mondanunk a kedvenceknek sem...na jó, attól függ mik azok...tehát, nem minden kedvencünknek kell búcsút mondani. Még a hideg pacalpörkölt konzervdobozból sem rossz, ha elég ritkán esszük. A mértékletesség örömforrás. Minél ritkábban jutalmazzuk meg vele magunkat, annál jobban esik majd amikor végre rászabadulunk.

Attól még, hogy valaki rendszeresen fut, simán tud hízni is közben. A kalóriabevitel és felhasználás matematikája nem függeszti fel magát, csak mert kijárunk az erdőbe porolni.

A nagy mennyiségű napi energiafelhasználás éhséget generál. Ez eddig tiszta, csakhogy ez az éhség tapasztalatom szerint túlmutat a szükségen. Ha elégetünk kétezer kilokalóriát, háromezerre való éhség ébred bennünk. Ha magunkhoz térünk egy maraton után, futtában felfalnánk egy tehenet, a horogról szippantanánk le a frissen fogott harcsát és egy tízkilós dinnyét helyben fogyasztunk a zöldésgenél, hogy a héját ne otthon kelljen kidobni. Már tele a kuka strucctojáshéjjal.  A futó potenciális nagyevő. A nagyevőket pedig nem megvonással, sokkal inkább a mennyiségtől a minőség felé tereléssel szokták kezelni. Ha mégis mennyiségre vágyom, levessel, salátával oldom meg. Ezek arra is jók, hogy az erősebb, zsírosabb kajákból kevesebb fér belém. Miután már egy komplett botanikuskert figyel a gyomromban, a túróstésztából sokkal kevesebb is elég.

Mielőtt még magamra zúdítanám a gasztroenterológus maffia haragját, szeretén leszögezni, nem vagyok szakértő. Nem is akarok az lenni...jó, szeretnék az lenni, jó szakmának tartom, de sajnos nem ezirányban tanultam tovább. Ami itt következik az csupán egy-egy ötlet, ami a feleségem szerint bevált, ami szerintem jó, meg amit mindketten szeretünk.

Feleségem tippje: Zabpehely

Egyszer kóstoltam. Az örömmentes étkezés szimbóluma lett nálam. Nagyon jó, lassan felszívódó szénhidrát, cukorbetegség esetén is ajánlott, a futótársadalom által tesztelt és javallott étek. Számtalan tipp található az internet nevű receptgyüjteményben, hogyan ízesíthető, hogy ne legyen ennyire lehangolóan, örömtelenül funkcionális. Táplál, de örömöt nem ad. 

Amit én szeretek, feleségem kevésbé

Hal hagymával, akár ha konzerv, akkor is. Van a közelben egy orosz bolt, ahová ha beszabadulok általában felvásárlom a paradicsomos hal és borscs készletüket.  A paradicsomos hal hagymával (jó sok hagymával) tartalmaz mindent amire a szervezetünknek szüksége van. A háborítatlan éjszakai nyugalmat is beleértve. A halat egyébként szeretem olajosan, pácolva, ecetesen, kaprosan, füstölten, sütve, szárítva, és rántva is. Nyárson is, grillen is, serpenyőben, tepsiben, papírtálcán és konzervdobozban. Egyedül talán sós vízben hónapokig rohasztva nem. 

És olyasmik amiket mindketten ajánlani tudunk

Tojás. Alma, teljes kiőrlésű kenyér, magvak, bogyók, avokádó. Az utóbbival azért vigyázni kell, mert bár az avokádó krém nagyon finom és egyszerű, öldöklő harcok, egy politikai blog kommentelőinél is kegyetlenebb törzsek csapnak össze nap mint nap a bors és citromlé optimális mennyiségét eldöntendő. 

Ha szezonja van és hozzájutsz finom zöldésgekhez, edd őket nyersen, minél kevesebb fűszert alkalmazva. Rég feledésbe merült ízeket fedezhetsz fel, erzékenyebbé válik az ízlelés. Egy francia szakács mondta, mikor a riporter azt firtatta, miért nem borsozza meg a libamájpátétomot, a recept gyakorlatilag semmiféle fűszert nem tartalmazott. "Ha libamájat akarok enni, veszek egy szép libamájat és azt eszek. Nem pedig borsot, meg hagymát."  Mielőtt félreértenél, nem azt mondom, hogy mindíg és csak így. Csak azt, hogy érdemes így is kipróbálni, mert érdekes.

A hozzátáplálásról

A drogériák polcain megszámlálhatatlanul sok készítmény található sportos életmódunk segítésére, fenntartására, fokozására, túlzásba vitelére valamint az ebból adódó problémák orvoslására, kompenzálására és a fájdalmaink enyhítésére. Buffout barátom simán lekacatozza a teljes választékot, szerinte csak a vese meg a máj terhelésére jó az egész hóbelevanc. Magnézium, Kalcium van a csapvízbern elég, vitaminok gyümölcsben maradva finomabbak, ha nem vagy vegán, vasat, nyomelemeket, fehérjét nyersz a húsból, ásványokért pedig fordulj a zöldségeshez. Nem teljesen értek vele egyet, úgy gondolom van az az intenzitás (napi 2 óra edzésidő felett), ami mellett már érdemes extra adag vitaminokat és ásványokat szedni. Télen némi C vitamin pótlás segíti az immunrendszert, hideg időben sokat kinn tartózkodva nem is árt némi támogatás. A Kalcium, Magnézium pótáls is ajánlott, de szeretném hansúlyozni, nem attól fut gyorsan az ember. D vitamin télen nem árt, különösen az előbb említett Kalcium beépülése miatt is. Az L-Carnitin, B12 állítólag energizál, szerintem meg a kemény edzések, jó felkészülés a siker kulcsa A biztonság kedvéért azért versenyek előtt (már a felkészítő edzések előtt is), szedek L-Carnitint. Hatása abban áll, hogy növeli a sejtek víztartalmát javítva ezzel az anyagcseréjüket. A lényeg viszont nem változik, a verseny előtt felpimpelt anyagcserénél sokkal fontosabb az alapvetően jó anyagcsere. Semmi sem pótolhatja az edzéseket. Bármit is szed az ember, fontos, hogy ne a verseny napján kedjen el kísérletezgetni magán. Nem árt ha a felkészülő edzések elatt, 2-3 héttel a verseny előtt már ráhangolódik a táplálékkiegészítőportfóliójára. Ezt a szót most tatláltam ki, nem mondhatnám, hogy tetszik, de így, egyszer használva egy életben elmegy.  A lényeg, semmit ne élesben tesztelj. A versenyre való felkészülésnek az edzés csak egy aspektusa. Készülsz testben, edzéssel, evéssel és pihenéssel. És készülsz lélekben is. De ez már egy másik történet.