Futóbolondok és kalandjaik

Futás és környezetvédelem

Hétköznapi Minimalizmus
Tavaszi lomtalanítás

Nevezhetjük ezt egyszerűségre törekvésnek is. A minimalizmusra, annak áldásos hatásaira a futás segítségével kezdtem ráérezni. Nem vagyok szakértő, nem töltöttem éveket Japánban hogy igazán megértsem, csak annyit tudok amit sikerült visszaszereznem. Nem egy szakértő elemzése következik tehát, csak egy laikus esettanulmánya. Mert minimalista voltam, elvették tőlem, futni kezdtem és ezáltal sikerült visszakapnom valamit belőle. 

Elrontva lenni: kövezett út, szélesre tárt ajtók a meleg rózsaszín és babakék semmibe

Érdekes dolog ez, mert annak (minimalistának) születünk, aztán el leszünk rontva és rendszerint úgy is maradunk. Bababoltokban járva...bababoltok kirakatán benézve...véletlenül betekintve oda elképesztő erőforrásokat látunk munkában, hogy a fehér lappal születő kisemberkék a kívánt irányban fejlődjenek. Fontos, hogy a kisdedek ízlésvilága nehogy túlnőljön azon, amit egy részeges lakodalmas zenész nyújtani tud majd nekik. Jóelőre a kínálathoz hangolják a keresletet. Szigorúan szintetikus anyagból, szemkápráztató szinekben készülő játszhatatlan játékok készítik fel a kicsiket első tabletjükre, hogy majd azon csilingelő, puffogó, addiktív játékok...appok tegyék őket függőjévé a technikának. Szerezd meg, birtokold, legyen a tiéd! Fontos, hogy majd tiniként ne habozzanak azt gondolni, az életük azért egy lidércnyomás, mert nem kapták meg az iPhone legfissebb, aranyhátlapos változatát, felnőve, hogy beépített navi és szervómotoros csomagtartónyitó hiányában kiröhög a szomszéd béemvés, hogy homorított háromdés tévé nélkül szarba sem néznek a haverok és ha a fogkefe nem bluetoothos, büdös marad a szánk. Amig mindezt a sok könrnyezetromboló, feleleges elektromos szart kinézzük, megrendeljük, visszaküldjük, értékeléseket, összehasonlításokat olvasunk róluk, barátainkkal megbeszéljük a tapasztalatokat majd realizáljuk, hogy már három hete elavult, legalább nem foglalkozunk olyan beteges dolgokkal, mint önismeret, meditáció, öngyógyítás, tanulás, művelődés, társalgás, testedzés...olyan dolgokkal, amikhez semmit nem kell megrendelni az amazonról. Csajozással, meg havekodással se, mert mindenkinek, de főleg a részvényeseknek, jobb, ha a tindert meg a facebookot nyomkodjuk helyette.

lucky-boy-sunday-stuffed-wool-doll-hand-knitted-kids-toy-denmark-ugly-toy-baby-doll-birthday.jpg
Nem lehet elég korán elkezdeni. Ízlésrombolás már csecsemőkortól

 

Egy szorgos, gyűjtögetéssel töltött élet jutalma: az öregszagú pecó

Kacatok, naftalinszagú (oké, levelndula) ruhakupacok, poros, szakadt kartondobozok, rozsdás alkatrészek, kiolvasott könyvek és kopogós műanyagból készült Fisherprice játékszörnyek vesznek minket körül mire elérjük a nyugdíjkorhatárt. Igen, Fisherprice játékok egy nyugdíjas szekrényében. Megijedt tőle az unoka, akiknek ajándékba szánták, megtartották, hátha majd a dédunokáknak erősebbek lesznek az idegeik. Mindezekhez csúnya, nagy, rossz minőségű svéd szekrényekbe pakoljuk, amiknek nem merjük kinyitni az ajtaját, nehogy ránk omoljon a múlt. A lakás hasznos alapterületének jelentős részét limlomoknak áldozzuk, aztán csodálkozunk, minek van olyan nehéz, dohos, penészes szaga. Nincs szívünk kidobni, mert már ennyire el lettünk hülyítve. Összekeverjük a szeretetet a retkes régi kacatokhoz való ragaszkodással.

Szerencsénk is lehet. Ha például sokat költözünk és nem akarunk egyre borsosabb árat fizetni a szállító cégeknek rákényszerülünk, hogy egy rakás felesleges dologtól megszabaduljunk. De mik is pontosan feleslegesek? Meglepően sokminden. Egy férfi számára például a szükséges holmik beleférnek egy sporttáskába. Egy nő számára plusz egy kézi, meg egy nagyteljesítményű hajszárító eredeti dobozban.

Könyvek, papírszemét

A könyvek például...hallom a felhördülést, de őszintén, hány könyvet olvastál ki kétszer? Akkor meg minek megtartani? Szép, de ha továbbadod más is kiolvashatja. Kölcsönözz és megspórolod a könyvek árát, helyét, polcaikat és szállításukat. Jártál egyetemre, fősulira, gimibe, egy csomó füzetet teleírtál, még sordíszítést is raktál minden óra után. Szerinted hányszor fog előfurdulni az életetd során, hogy a mechanika jegyzeteid újralapozgatod? Kinek gyűjtöd a kompjútertechnika újságokat az ezredforduló óta? Hasznos tippek Windows 95 tuningoláshoz, CD mellékelttel? Még csak a cipőbe sem lehet gyűrni nedvszívónak. Újrahasznosítható szemét, had szülessen újjá, mint WC papír vagy papírzsebkendő. Ne állj útjába a kacatságok reinkarnációjának. Ma, amikor életed összes fotója ráfér egy kisújkörömnyi SD kártyára, semmi nem indokolja, hogy dobozszámra gyújtsék a port valami eldugott helyen.

Ruhák

Értem, hogy az a terv, hogy egyszer majd újre fel tudod húzni a harmickettes farmerodat. Sikerülni fog, de ha nem, a próbálkozás már önmagában jót fog tenni. Ünnepeld majd meg az eredményt azzal, hogy majd akkor újakat veszel. Ezek már addigra úgysem lesznek divatosak, még az örök darabok sem, addigra az örök is új lesz. Rengeteg ember van a miénknél szegényebb országokban, akik boldogok lesznek attól a temérdek textiltől aminek te jelenleg semmi hasznát nem veszed. Csak foglalja a helyet a tértől.

Nincs olyan ruhásszekrény az IKEA-ban, ami szebb lenne a térnél, ami a hiányától keletkezik. 

Mit nem jelent a minimalizmus

Nem jelenti azt, hogy ne vennék karácsonyfaégőket, ha eljönnek az ünnepek, csak azt, hogy kevesebbet a jobból. Nem csábulok el a világító rénszarvasos szánkó látványára és a szomszéd akasztott télapója, bazinagy felfújhatós hóembere sem vesz rá, hogy én is hasonlóakat vegyek. Befeszítem az akaraterőmet és dagadó erekkel a halántékomon, de ellenállok. Szép, szép, gyönyörködteti a szemet, de az év jelentős részében csak a teret, a port és a fényt fogja. A húsvéttal ugyanez a helyzet, elgyengülök ugyan, ha kertésznadrágos, brutális mosolyú nyúlfogú nyulakat látok porcelánból, festett agyagból vagy gusztusosan fröccsentett műanyagból. Gondolom is, hogy bárcsak én is hasonlókkal kápráztathatnám el a rokonságot, de feláldozom a pillanatnyi örömöt és így az év húsvéton kívüli részében nincs vigyorgónyúl panoptikum a pincémben.

decor-easter-bunny-family-9-piece-figurine-set.jpg
Egyszer egy évben eljön az idejük, aztán vissza velük a sötétségbe

 

Edzőterem van ott helyette, ami kisebb öröm ugyan, de legalább sokszor egy évben.  

20180318_153638.jpg
Úgy hívom, Minigym. A hétköznapi minimalizmus mentette meg attól, hogy télapó és húsvéti nyúl panoptikum legyen belőle

 

Kaják

Ez az alábbi jótanács komoly élezetekhez tud juttatni:

Egyél éhesen, igyál szomjasan, pihenj fáradtságtól és ne megszokásból.

És az arcod fényre derül. Khm...elnézést.

Az evésben az egyszerűség arra jó, hogy minél kevesebb élelmiszeripari hulladék kerüljön a szervezetünkbe. Nem csinálok az evésből mozgalmat, hiányzik belőlem az ehhez való szociális nyüzsöghetnék, konfliktuskereső attitűd, így csak arra figyelek, amire könnyű figyelni. Amit veszek, az legyen a lehető legközelebb a természetes állapotához. A cukor gyümölcsben a legjobb. Finomítva, sertéscsontból főzött tartósított zselatinban, szinezve rossz. A vitaminnal ugyanez a helyzet. Nem teszek szeletelt vágóhídi trutymót a szendvicsembe, tőlem Roland bohóc is visszamehet a cirkuszba ugrálni, szottyadt zsömlébe dugott zsíros marhadarálékot sem fogyasztok. A gén, hormon, és antibiotikum kezelt élve döglött csirkék sem az én vödrömbe kerülnek a KFC nevű vájúháznál. És mivel nem teszek, eszek ilyeneket, nincs szükség arra, hogy mindezt kompenzálandó, Norbis túrórudolfokat küldjek desszert helyett, vagy ahogy gyakrabban látom: desszertkiegészítésként. Nem kell, hogy Norbis lisztből készült kakaóscsigákkal szorítsam le a tejfölös nokedlit.

Mondjuk a nokedlit most megenném.

Hogyan kapcsolódik ez a futáshoz

A digitalizáció, a szellemi kiszolgáltság képes olyan unalmat és színpompás sivárságot teremteni az életünkben,  amiben könnyen elveszítjük önmagunkat. Nem engednek gondolkodni, mert még a végén más következtetésre jutnál, mint az, hogy az Apple boldogít, Ed Sheeran az egyetlen zenész, vagy hogy egy névvel ellátott Amazonos hardverrel beszélgetni nem a konzumidiotizmus mélypontja. Oké, a mélypont a Fekete péntek, de az inkább szimbolikus értelemben. Alexa a mindennapok szégyene.

A futás elfoglal, olyan tevékenység, ami kozben nehezen költi az ember hülyeségekre a pénzt. Oké, sokan dolgoznak azon, hogy mondjuk egy okosóra segítségével, megborulva kicsit az alacsony pulzustartományban maradás izgalmától, edzés közben is tudj baszkodni az amazonon. Viszont amíg futok, nincs időm dobozokat bontogatni. Még ha rendelni tudnék is ezt azt az edzések alatt, azzal hogy általában jól el vagyok foglalva, kevesebb unalomból vásárolt limlom köt ki az előszobában.

A futás tényleg te vagy. A te munkád, a te erőd, a te időd. Ha nem teszed teljesen szociálissá, edzel egyedül is néha, segít meghallani a saját gondolataid.  A futás, a sport nem csak futás és sport. Nekem egy lépés visszafelé az időben, egy olyan korba, amikor még nem fojtottuk magunkat ipari hulladékokba. Közelebb visz a természethez, visszaenged az emberiség társadalmi gyerekkorához, amikor még sárgán sütött a nap, télen nagy hó esett, nyáron perzselt a meleg, a fákon gyümölcsök lógtak és allergiás reakció nélkül éltük túl a tavaszt.

20170603_121443.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oberwaldmeister.blog.hu/api/trackback/id/tr7713406381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Futóbolondok és kalandjaik

Ezt a blogot azért indítottam, hogy megírjam és megosszam futásos élményeimet, tapasztalataimat, gondolataimat. Szívesen olvasom mások tapasztalatait, történeteit is a témában. Meggyőződésem, hogy egy jó vitában csak győztes van, mert a legrosszabb amit veszíthet az ember, az egy gyenge álláspont. Önképző vagyok, nincs edzőm. Még online sem. Kísérletezek, ami hol jól, hol rosszul sül el. Kerültem már kórházba emiatt és nyertem akkor amikor nem vártam volna. Úgy gondolom hasonló cipőben járó (futó) emberek számára akár tanulságos is lehet egy sporttárs kálváriája.

Kontakt

hawktompa@gmail.com

Címkék

autó (1) bicikli (2) cipő (4) család (8) dresscode (1) edzés (18) edző (2) egyedül (5) életmód (13) energia (6) étel (1) étkezés (2) evés (6) felszerelés (4) futás (21) gear (4) kirándulás (3) kórház (1) környezet (7) kutya (3) magyar siker (1) maraton (3) minimalizmus (1) munkahely (3) piheno (3) power gel (1) sérülés (4) siker (4) sport (9) szalamandra (1) szív (4) szünet (1) tanár (1) trail (5) ultra (4) verseny (12) zene (1) zokni (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása