Futóedzés, versenyek

Futóbolondok és kalandjaik


A futás mint betegség

Testedzésfüggőség

2018. november 13. - Tompahawk

Krisztián nagy, ártatlan, kék szemeivel döbbenten meredt a monitorára. Olyan tekintettel, mint akit egy szeretetszolgálatos vert állcsúcson. Egészen pontosan úgy festett, mint egy szeretetszolgálatos, akit egy másik szeretetszolgálatos pofozott fel, mikor épp a felebaráti szeretet jegyében szeretetcsomagot szeretett volna átadni szeretettel. Ősszetörték, megtaposták és kilencven fokon kimosták a szivét. Úgy érezte magát, mint Szent Margit, amikor elküldték letusolni mindenféle gombás fertőzésekre hivatkozva. Onnan kapta az ütést, ahonnan egyáltalán nem számított rá. Egy csoport kedvesnek hitt tudósféle cikkéből érkezett süvöltve az ököl, övön alulra, jó keményen, boxerral, többször. Utána még meg is cipőzték egy csomó másik professzorral meg dokktorral bandába verődve az irodalomjegyzékben. Mielőtt még agyonfokoznám barátom teljesen érthető csalódott döbbenetét, álljon itt, ami kiverte nála a biztosítékot: 

"Testedzésfüggőség
Az addiktív zavarok sorában leírták a testedzésfüggőséget is (futásaddikció néven is ismert). Ez is a test kontrollálását állítja a középpontba, de nem az evés vagy a testkép szempontjából. A testedzésfüggőség primer és szekunder formáját különítik el (az utóbbi más zavarok, például evészavarok következménye). A primer formában a fizikai aktivitás öncélú (Demetrovics – Kurimay, 2008).Heather A. Hausenblas és Danielle Symons Downs (2002) szerint a testedzésfüggőség klinikai tünetekhez vezethet, és a következők közül legalább három tünet jelenik meg:

• hozzászokás – a kívánt hatás csupán egyre emelkedő edzésmennyiséggel érhető el;

• megvonásos tünetek (például szorongás vagy fáradtság);

• szándékosság – az edzés gyakran több vagy tovább tart az eredetileg szándékoltnál;

• kontrollvesztés – folyamatos vágy, de sikertelen törekvések az edzés kontrollálására;

• nagy időráfordítás – más tevékenységeknek (például a nyaralásnak) az edzéshez igazítása;

• konfliktus – jelentős szociális események, foglalkozási vagy szórakozási lehetőségek lemondása, korlátozása az edzés miatt;

• folytonosság – az edzés folytatása fizikai vagy pszichés rendellenességek esetén is."

 

Forrás:http://www.matud.iif.hu/

 

Vagy

Demetrovics Zsolt – Kurimay Tamás(2008): Testedzésfüggőség: a sportolás mint addikció. PsychiatriaHungarica. 23, 129–141.

Miután a sorok elolvasását követő paralízis mozogni engedte, kitántorgott a konyhába, és leforrázta a torkát egy kávéval. A fájdalom azt jelenti, még él, túlélte a csapást. A futást ő mindeddig mint a világ egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb tevékenységét fogta fel, erre most egy csoport doktorit szerzett ember, akik jelentős szociális eseményeket, szórakozási lehetőségeket mondtak le, korlátoztak szándékosan és folytonosan, hogy tudományos fokozataikat megszerezzék, kijelentik róla, hogy nem normális. Hogy függő. Hogy van az embereknek egy csoportja, aminek ő immár nem része, a jók, a normálisak klubja. Ők azok akik csak úgy ímmel-ámmal futogatnak a vérkeringésük karbantartása érdekében, akik néha eljárnak sörözni, hogy lelkibeteg cimboráik ne egyedül részegedjenek le, akik pattannak, ha a főnök meg akarja ünnepeltetni magát, akik komolyan veszik a céges org chartokon való dobozkákat és akarják, hogy minnél jobb fekvésű téglalapocskákba írják a nevüket. Akarják, de persze azt is csak félvállról, egészséges módon, mert ők ugye normálisak, így semmiképp sem munkamániások vagy karrieristák. Nincs az a játszma amit teljes erőbedobással játszanának, nehogy rászokjanak. Ő immár nem tartozik közéjük, nem normális, nem egészséges. Túlzás amit csinál, betegség.

photo-1518866411991-e781c157a080.jpg

Akár a Hős utca, fetrengenek a drogosok  /Fotó: Massimo Sartirana Forrás: Upsplash

És van ott még ahonnan ez jött. Dimitri felesége, Mása sem tekinthető épelméjűnek. Soha semilyen körülmények között nem evett volna ipari szart. Orthorexia, ezt a szót kell innentől megjegyeznie és visszavennie az arcából, ha valóban egészségesnek szeretné gondolni magát. Igenis meg kell enni néha a mélyfagyasztott nitrátos pizzát, antibiotikált (Jó kis szó, mi?) csirkeiszapfalatkákat és gyújtófolyadékon szenesre grillezett zsírcafatokat, ha normális emberek közé szeretne tartozni. Mert nem ő, a hatvanöt komponenses müzlijeivel, hanem a Roland bohóc alkalmi vendégei számítanak mentálisan is egészségesnek.

De térjünk vissza Krisztiánhoz, a hitében megsebzett futószenthez, akinek a tudomány épp bebizonyította, hogy az Istene a Sátán.

 

A futónarkósok kedelt drogja az őszi avarszag. /Fotók: Tompahawk

Elment futni, hogy valahogy feldolgozza a hírt. Szeretett futni, sőt szeretett egyre jobbá válni ebben a számára oly kedves sportban. (kiválóságfüggőség - mastery dependence) (Smith és Hale, 2005) Betegség a betegségben. Szövődmény. Ha hozzászokott, emelte a szintet, többet, tovább, keményebben, okosabban, messzebbre és feljebb. Eddig azt hitte, ez a teljesítményének javulása, valami pozitív dolog, fejlődés, fogalma sem volt róla, hogy ez egy pataologikus tünet.

Ha nem futhatott, az nem érintette jól, nem örült neki. Úgy érezte, egy-egy nagyobb meeting, csapatépítő tréning vagy akár a Mikulás születésnapjának megünneplése is elvesztegetett idő egy ködös, hűvös vagy éppen napos és forró futóedzéshez képest. Puff. Már a nyílt forráskódú rendszerintegráció vogonos költészetbe hajló bürokráciája, sanyargató terminológiája (joktó fecss -  létezik ilyen) sem dobta fel annyira, mint régen. Sokkal töbre tartotta a vaskos levélréteget, a süppedő homokot, kavicsropogást a cipőtalpak alatt. 23 féle sarat tudott megkülönböztetni, név szeint ismerte és szerette őket.

Igen, még nyaralni is úgy ment, hogy fontos szempont volt a környék futhatósága, lehetőleg egy helyi futóversenyt is betervezett, ahol indulhatott. Ezért ment például Svájcba, Ausztriába, az olasz Alpokba nyaralni, hogy közben felszaladjon ott egy-egy hegyre, ahelyett, hogy mondjuk egy török reszortban hadakozott volna a büfénél hamis guccsis oroszokkal. Ez is hát egy tünet. A normálisabbja biztos szállodázni megy vakáció alatt, nem pedig...sportolni akkor is. Az az egészséges, ha a szabadságod egy az ágynál alig nagyobb szobában és a hozzá tartozó svédasztal és csúszdapark körül töltöd. Függőség, ha mondjuk a Jungfrau maraton vagy az Ultrabalaton a szervező erő. Szomorú ráébredés...a cikk szerint ráadásul mindez a fogyasztói társadalom miatt van. Merthogy ő is szeretne olyan lenni, mint a reklámok által közvetített sovány sportos emberideál, ahelyett, hogy mint a normálisok, megelégedne a középszarral.

A tavalyi, sőt már a tavaly előtti karácsonyi bulit is lemondta fosóshányós tünetekre hivatkozva és kiment helyette cuppogni fejlmápával az erdőbe. Tök sötét volt, hideg, esett is, mégis jobban érezte magát, mintha munkaidő után a spicces kollégákkal kellett volna főnökei viccein nevetni. Az ideit is le fogja mondani, csak most majd más fertőző kórt fog kitalálni. Beteg és nem csak mert azt kamuzza, hanem azért mert azt kamuzza.

Felidéződnek benne a versenyek, edzések az Alpok csúcsai között, a Fekete Erdő ösvényein való kapaszkodások, a bányató körüli porolás, az évszakok és napszakok körforgása az erdőn, a folyton változó szépség, amit ott mindíg megtalál. Amit csak az lát, aki korán kel, nem zavarja a hőmérséklet, a csapadék, az évszak és a vadászgató politikusoktól sem fél. Az időjárás, amit ő akkor is élvez, amikor a normálisok a fűtött, hűtött szobák biztonságából néznek csak kifelé. A maratonoknak otthont adó városokat is szerette, amikor lezárt utakon rajtszámmal rohangál sok száz, sok ezer másik...narkóssal. Az erdők, mezők, folyók, tavak, szántóföldek látványától érzett befogadó derű. Micsoda megrázó ébredés, hisz nem más ez, mint betépve lenni. Hajnalok, reggelek, esték, amikor öröm tölti el, a természet szépségétől ébredő öröm. Műboldogság, szakszerűen: high érzés. A reggeli és esti fények varázslata.  A mozgás, dinamizmus, ritmus ringatása. A mindenütt otthon levés, a szerelemhez hasonlítható pezsgő öröm, amihez csak ki kell lépni otthonról és tenni egyik lábat a másik elé. Ez, most kiderült, nem más, mint egy függő kielégülése, pszichés zavar, patologikus, sírba vivő nyavaja.

Most is fut, ebédszünteben, ebéd helyett, és ettől máris kezdi jobban érezni magát. Megvígasztalódik kicsit, csökken benne a felhorgadt harag és kezdeti tajtékzó dühe csendes felindultsággá szelídül. De, már tudja, mindez csak annyit jelent, mint egy kiütés, láz, vagy fejfájás. Egy betegség tünete. Az, hogy jobban van ettől, azt jelenti, hogy rosszul van. Biztos a normálisokhoz hasonlóan pszichológushoz kellene járnia kanapézni. Egy egszséges ember orvoshoz megy a gondjaival, gyógyszert szed rá, terápiás csoportokban monologizál, nem az erődben rohangálja ki magából. Legalább valakinek egy kis haszna lehetne belőle, hogy ő tulajdonképpen beteg.

Igen, voltak fizikai és pszichés problémái. Dögivel. Lábujjától a tarkójáig fájt már mindene, mégis edzett. Akkor is, mikor az agyán kívül minden porcikája némán sikítva tiltakozott, ő akkor is futott. Szenvedett már a kiégéstől, kudarcélményektől, dühös volt, csalódott, magányos, gyászolt és rettegett a holnaptól, mégis úgy érezte, ha futócipőt húzhat legalább egy kicsit el tud távolodni mindezektől. Hát nem. Olaj volt csak a tűzre. A probléma nem az volt ami miatt futott, hanem az, hogy futott.

A cikk kifejti, mindez valamiképp a fogyasztói társadalom, a megváltozó nemi szerepek következménye. Hogy ő tulajdonképpen csak egy megtévedt áldozat, aki rosszul reagál, túlkompenzál vagy félreértelmez. Sok reklám hat az agyára és olyan akar lenni, mint a Gazdagok és Szépek, kiváló, pedig rá a középmezőnyben van szükség. Hát tudja már, hogy hol a helye!

- Lófaszt! - formálja szavakká...szóvá érzéseit. Tagad, ahogy egy függőtől már megszokhattuk.

Azt hiszem a kultúrsokk a legjobb szó annak a leírásához, amit szegény Krisztián barátom érzett. Egy jó erős félmaraton kellett hozzá, hogy civilizált emberként ki tudja magát káromkodni. Rosszul aludt, reggel Buffoutnak panaszolta el bánatát.

- Azt írja néhány tudós, hogy azért futok, mert beteg vagyok. Függő baszod, futónarkós!

Buff egyáltalán nem látszott feldúltnak. Még csak meg sem lepődött.

- Ja, azért is. - zárta le a témát és indult, hogy még a köd felszálta előtt kiérjen az erdőbe, minél hamarabb és minél távolabb a normális emberek okozta zajtól, füsttől és nyüzsgéstől.

 

 

 

Futás és család

A futás lényege a szabadság.
A család lényege mintha nem lenne tiszta.

A család az otthon, az otthon pedig... csupa romantikus dolog. A tűzhely melege, a vacsorához terített asztal, a karácsonyfadíszek között lábadhoz dörgölőző cica, ami pont nem allergizál. Olyan fajta, vagy a családban nincs allergiás. A gyerkőcők fakockákból építenek várat, az anyuka hagymán pirít májat, nyagyi sütit hoz, nagyapa pedig barackot a lekvárhoz. Apa fát vág, a kandallót fűti, hogy a falakon táncoló tűzfény álmot hozó meséket rajzoljon a fantázia vásznaira.

Elmúlt. Felejtsd el. Nem is volt ilyen soha. Ez nem család, ez egy karácsonyi képeslap, amin egyszerre van nyár meg tél. Meg ősz, hogy dió is legyen valahonnan. Ha ilyesmit keresel, drogozz jó keményen, úgy rövid időre megtalálhatod.

Az otthon a család. A világ legőszintébb helye. Teljesen függetlenül a hangulat minőségétől a bizalom légköre uralkodik. Nem szégyellünk levetkőzni, kivetkőzi önmagunkból. Itt bárki bátran felbődül, ha legókockára lép, utolsó atkának nevezi mátkáját, ha az nem mossa ki...nem teszi be este a fullautomatikába a kedvenc atlétatrikót. Senkiházi tróger lesz apuciból, ha nem jeleskedik a mosogatógép ki-be pakolásában. A gyerMekek pofoznivaló külykek, akik kétségbeejtően sokat beszélnek vissza. Jobb is, hogy manapság már csak a kvarcjátékaikat püfölik, mert ha nem akkor főleg vonyítanak valamiért. A kutyát, macskát csak a kaja tartja a háznál. No jó, a kutyákban van valami önsorsrontó ragaszkodás is azért. A család olyan hely, ahol pont azok a dolgok hiányoznak, amit bárki idegennek megadunk, a tisztelet, az udvariasság, az empátia, fairplay és a racionalitás.

Ez sem igaz így. A kisarkítással csak az idealistákat és a csalódott idealistákat (cinikusokat) akartam megetetni. Az igazság a két végpont között, mindenkinél máshol található. Ráadásul az igazság mozgó célpont. Másodpercek alatt vált az idill szociohororrá, vagy fordítva, évek alatt egyhül a horror...válássá. Oké, oké. Kibéküléssé, és akár percek alatt, hogy azért némi optimizmus is sugározzon ebből a bekezdésből.

De fussunk tovább. A futás szabadság, a szabadság pedig legédesebb akkor, ha szabadulás is egyben. Nem a családodból szabadulsz, nem az elől futsz. Ne érts félre. A fáradtság, az ingerlékenység, a rossz kedv, ami másokra is kihat az ami elől jó hatékonysággal el lehet szaladni. A megfelelő cipő kiválasztása után természetesen. Nem valami elől, sokkal inkább valamiért, az örömért futunk. Utolérjük, megfogjuk és hazavisszük magunkkal. Midnekinek megadnám ezt, mert könnyen adható, mert ingyen van...sőt, jövedelmez. Rendbe tesz, kinyit, újjáépít, szépít. Apu megadhatja anyunak, anyu pedig viszonozhatja. Csak jól járhat mindenki.

Akit nem engednek, az szökik, a szökés pedig hazugsággal, sunyisággal, titkokkal és fárasztó alagútfúrással jár. Nem értem, hogy két normális ember esetében miért is lenne erre szükség.

A család, ha nem a képeslapos verzióval vakítjuk magunkat, sokszor bizony tiszta szívás. Nem mindíg rózsaszín vagy babakék. Kemény munka, idegőrlő szituációk, aggodalom, fáradtság, megpróbáltatások. Akármilyen tündér is a pici, nem hiszem, hogy a "Twinkle twinkle little star..." hatszázadik meghallgatása elemgyenge kínai zenekacaton nem ébreszti fel az igényt az elrohanásra. Nem a gyereket unjuk, hanem magunkat, a monotonitást, az előretekintve végtelennek látszó időt. A melóhely okozta stressz, a szájbavert közlekedés, a ripacs kolléga akit a mi munkánk eredménye alapján léptetnek elő szintén mozgatni kezdi a lábat. Csak figyeld meg, magadon vagy máson. Amikor a lábad ráng egy helyben ülve, az azt jelenti nem ott akarsz lenni ahol vagy. Idegesít, unat, taszít a szitu, legszívesebben kifutnál belőle. Tedd meg.
couple-running_318-29476.jpg

A család arra való, hogy támogassátok egymást. Anélkül szar az egész. Nem csak azért álltatok össze, hogy együtt éljétek fel a jövedelmeteket, vagy hogy egymás jellemét köszörüljétek, bárdolgassátok, flexeljétek tűréshatárig és tovább. Az együttélésnek van számos rejtett előnye. Például a helyettesítés. Nagyiék nem jönnek, ti vagytok az X, Y, Z generáció, ők meg azok akik elcseszték azokat. Velük a TV végez, veletek a digitalizáció fog. Nagyi nem süt, rá van feszülve a Szulejmánra, a sütit nagyapa hozza a tescóból, aki egyébként a sport 1-re meg a paprika tévére van ráfeszülve. Nem barkács, nem kertész, veszprémi női kézilabdacsapat rajongó Ezek a mai öregek már nem olyanok, mint régen. 

Nem számíthattok másra, csak egymásra. Az együtt nem azt kell, hogy jelentse, hogy minél többet egy légtérbe zárva szenvedjük meg a gyereknevelés mindennnapos kihívásait, hanem, hogy segítjük a másikat, hogy kibírja, hogy végig tudja csinálni beleroppanás nélkül. Ez nem az állandó együttet jelenti. Elvárni valakitől, hogy akkor is mellettünk álldogáljon a szarszagban, amikor tulajdonképpen gyakorlati értelme nincs, ha csak azért nem engedjük menni, mert épp mi sem mehetünk az nettó mezei önzőség. Erőszak. Az a nagy hatásvadász fogadalom annó, süti meg pingvinjemezben a részeg rokonok között, nem a közös szenvedést foglalta szerződésbe, hanem egymás támogatását. Az együttlét örömét és nem a páros kínt kell keresnünk. Az meg pont nem a folyamatos összekötözve levés, mert az szar, előbb utób zsibbadni kezdenek az ember végtagjai, még ha tagadja is.

Mit ér x óra együtt töltőtt idő, ha ezalatt morgás, savazás, ekézés és alázás megy? Oké, ez költői kérdés volt de azért megválaszolom, csak mert jól esik: Lófaszt se. Ártasz vele magadnak, a társadnak meg azoknak az apró szerencsétleneknek, akiket a szerelem szavának, ősi ösztönnek, hagyománynak, szocpolnak, csoknak, politikusaink ösztönzésének vagy két és fél üveg bikavérnek engedelmeskedve világra hoztál. Négy óra fűlledt kamaradráma helyett egy óra csak anyuval (apu fut), egy óra csak apuval (anyu jógázik), meg kettő két kellemesen elfáradt - felfrissült szülővel. Oké, amikor egész éjjel zombulsz egy hasfájós baba mellett, az utolsó dolog ami eszedbe jut, az a kocogás. Az első nyiván az alvás. Vannak nehéz időszakok, de szerencsére általában ezek nem tartanak a végtelenségig. Ha a fáradság nem fizikai, egy-egy óra intenzív mozgás a napban pihentet, feltölt. Úgy tehetsz a legtöbbet a másikért, ha ezt lehetővé teszed, bátorítod.

Fuss egyedül. Ne beszéld meg a barátnőddel, ne vesd fel a kismamaklubban, ne verbuválj haverokat, mert tapasztalat szerint csak egymást fogjátok lebeszélni róla. Ma azért nem mész, mert ő sem jön. Ha meg jön, csak végigdumáljátok az egészet, ahol a változatosság kedvéért a csimóták lesz a téma. Egyedül lehetsz önmagad, egyedül a saját gondolataid jutnak majd eszedbe. Egyedül arra gondolsz amire akarsz. Fókuszálj a problémáidra, vagy ezidőre told őket félre. Válogass zenéket és lélekben...akár testben is táncold végig az edzésedet. Ha egyedül mész, igazodnod sem kell, egyeztetni sem, viselkedni sem. No jó, némi minimális viselkedésre azért szükség van, de jelentősen kevesebbet pózol, füllent az emberfia, ha nincs a közelben hallgatóság, aki előtt magunkat fényezni kényszerülnénk.

Ne a haverokkal járj el sörözni, mert bár rövid távon működhet, hosszú távon soha sem megoldás. Inkább drogozz kéményen, az legalább expressz taccsra tesz és még kaphatsz második esélyt. A haveri sörözés lassan, hosszú évek alatt old Unikum emberkévé, miközben folyamatosan ismételgeted, hogy ez mennyire oké. Nem az. Stresszt alkohollal kezelni, a családi nyomásból kocsmába szabadulni... Oké, ne én okoskodjak, hozz te fel pozitív példákat. Írd meg, hogyan oldódtak meg ismerőseid problémái jól kibeszélős haveri sörözések által. Tényleg kíváncsi vagyok.

Fuss a pároddal, amikor már megtehetitek, az is jó néha. Nem mindíg az egyéni csúcs a legfontosabb. Csinosak vagytok együtt, irigykedve néznek utánatok a szófáról lepottyant hedonisták, elmerengve, homályossá markolászott söröspoharakkal a kezükben bánatosan tekintenek magukba az alkeszek látványotokra. Idegbe baszott láncdohányosok irigysége követ, hogy lám, nektek sikerült, házasság, gyerekek, évek hosszú sora és még mindíg szeretettel néztek egymásra. Basszátok meg!

A szabadság különleges állapot, karnyujtásnyira van, de érteni kell a módját, hogy elérhessük. Meg kell tanulni, fel kell fedezni, megérteni, de ha ez megvan, édesebb mint a zacher torta, tovább tart mint az orgazmus, olcsóbb mint eljárni a haverokkal sörözni és ráadásul egészséges. A társad meg azért van, hogy támogasson ebben. Cserébe támogasd őt te is.

  

A gyökerek épségéről

Amikor a jó gazda magot vet, tudja mit kell tennie, hogy a növény erőssé, széppé fejlődjön. Nem tesz bonyolult dolgokat, de azokat szerető gonddal, odafigyeléssel és következetesen teszi.  Nem is okoskodik bele senki a dolgába, mert látják, hogy a termés szép.

Amikor a rossz gazda magot vet, tudja mit kell tennie de nem teszi. Elhanyagolja, földjét, lesz ami lesz, ha mást nem, gazt arat. Nem is okoskodik bele senki a dolgába, mert látják, hogy tök felesleges.

Az a közös a kettőben, hogy egyik sem takarja el a napot, az esőt, nem öntözi káros anyagokkal a növényeit, nem dobál szemetet a földjére, hogy az lassan megmérgeződjön.

Amikor az ember "magot vet", fingja sincs róla, hogy mit kell csinálnia, hogy a gyerek erőssé, széppé fejlődjön. Azt teszi, amit tanult, látott, amit eltervezett. Eleinte. Aztán mivel kivétel nélkül mind abnormálisak vagyunk - a normális ember idea, vagy egy pszichopata álcája - lefáradunk, fellázadunk vagy neurotikussá válva feladjuk a kezdeti "szuperjó gazda leszek" terveinket.

Kevés a nagy család - sajnos ez a modell lassan a múlté - és ezt a gyerekek sokszor megsínylik. Menni kell, a munkahely, a speciális karrierutak, a drága és nyomorult helyeken központosuló ipari, techonógiai óriáskomplexumok randa és túlárazott kis albérletekbe rántanak jóravaló fiatal párokat. Egyetlen vigaszuk, hogy az ablakon kitekintve világítóaknára, elbaszott, félbehagyott graffitikre látnak, így megvan az az érzésük, hogy urbánus életet élnek. Az meg azért jó, mert ha jónak nevezik, talán valaki el is hiszi hogy az. Mézesmadzagokra fűzött párok kergetik a karrirer ígéreteit, isszák a szar kávét papírpohárból literszám, túlóráznak, próbálnak beilleszkedni a folyton változó közösségekbe. Ha már úton vannak, hát ott is maradnak, előbb utóbb matekolnak és ha a szakma megvan hozzá, továbbröppennek egy még nagyobb, sokszor kölföldi óriáskomplexum közelébe még urbánusabb életet élni. Londoni penészes garzonokban, többen aranyáron, konstans német dugókban ingyen ülve élik le napjaikat. Költöznek, ha kell évente kétszer. Megunják a bérletre kidobott lóvét, befektetnek, házat vesznek és örökre maguk maradnak.

Magányukban és mert valahol mélyen mind mintákat követünk, gyermevállalásra adják a fejüket. Nincs nagycsalád, a csakis rájuk rakódó terhek, a helyettesítés gyakorlatilag lehetetlen kivitelezése mindent sokkal nehezebbé tesz.  A gyermektelen gyermekpszichológsok állandóan hibáztató publikációitól büntudattal, aggódva indulnak neki.  Az ezer kilométerekre lévő újdonsült nagyszülők nincsenek jelen. Segíteni nem tudnak. Látogatók néha, de oly sután látogatnak, hogy inkább egyre ritkábban teszik, majd teljesen elmaradnak. A gyerek cseperedik, és három éves korára az az egyetlen attrakciója, hogy digitalizált. Maga keresi ki a rajzfilmjét a youtube-on. Orrhangon ordítozó félig állat figurák világában van otthon. Tablettel eszik, azzal alszik el, azzal ébred, mindenhová hurcolja magával a zsírfoltos, újlenyomatos, vastag gumikeretbe foglalt vackát, mintha azon múlna az élete. Lassan tanul meg beszélni, szociális készségei csak annyira fejlettek, amennyire azok egy idétlen nyulas vagy unikornisos játékból megtanulhatóak. Vagy ordít, vagy üvölt, ha nem a kütyüjét zsírozza, tapogatja.

young-children-at-risk-for-skeletal-problems-due-to-tablet-use-886x1024.jpg

A gyereksírás a világ legnyugtalanítóbb hangja egy ember számára. A gyerekhiszti pedig a legidegesítőbb. Mivel a szülők teherbírása véges, és van könnyebb út, van rövidtávú rossz megoldás arra, hogy a lassan iskoláskorú gyerkőc legalább pár percre elfoglalja magát valamivel. Valamivel ami nem ordítozással, pühöléssel, cukorsokkos vad rohamozásokkal jár, hát engednek neki. Vannak próbálkozások, a reggeli első tábla csokiját csak akkor kapja meg, ha megitta a kakaóját, napi négy órára korlátozzák a rajzfilmnézést, pisis kézzel nem markolhat bele a spagettistálba...Megannyi konfliktus... Sajnos, mivel az idegek egyre gyengébbek, a gyerek meg egyre erősebb torokban, sokszor megesik ráhagyják, napokat tölt karamelizált cukorzselészerűségeken porcukorral. Iskolás korára már képtelen elmenni a mászókáig valami tupperben hurcolt édesség nélkül. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a macskák népszerűbbek.

A gyerek, gyerekek annyira aranyosak, bájosak, mint Jabba Hut még kezdőkorában, fiatal striciként, amikor az anyukája pakolt neki élő békát tupperbe és a Tatuinnál is rosszab helyen lakott. A barátok, ismerősök is eltávolodnak. A távoliak a távolság miatt, a közelieket vagy idegesíteni kezdik a gyerekek, vagy nekik is vannak és a saját szennyesük rejtegetésével vannak elfoglalva.

A kicsik összesen két személytől tanulják meg az anyanyelvüket. Az anyaországban élve is. Ha nem olvasnak nekik mesét, nem eőrltetik a beszélgetést, nem viszik közösségekbe, ez kevés. A szókincs még két irodalomtörténész házasságában is csak töredéke annak, amit egy nagycsalád számtalan különböző karaktere nyújtani tudna. Apu hazajön, köszön érthetetlen szavakkal szidja a cégét, a közlekedést öt percig és ennyi. Elvonulna pihenni. Ez is mind anyura marad, aki a nap végére már flúgos a gyermekvilágban való elveszett hadakozástól. És nem csinálja jól. Túl fáradt és túlságosan egyedül van ahhoz, hogy ezt így lehessen jól csinálni. A normál menet plusz erőfeszítés, lassulás van, monotonitás, fogyás, hízás, szar kedv és ráadásul mindent ellepnek a gagyi Fisher price játékok, amikre a pici rá se szarik, mert vagy ordít, vagy engedik neki a kütyüjét kenni. És keni. Oda sem figyel a szüleire, amikor azok esznek, beszélgetnek, megölelik egymást, veszekednek, gyászolnak, örülnek vagy megegyeznek valamiben. Nem csak a szavak, a jelenetek, a viselkedés, a testbeszéd, a gesztusok...semmi sincs megfigyelve. Nincs ott a családban, csak ha megéhezik, beszarik vagy mepróbálják betuszkolni az ágyába. Hiszen minek is, mikor számtalan képességfejlesztő játék szívja a kis arcokat bele valami ellenszenves vigyorú nyúl, kalózkópé vagy gyerekkatona világába. Ott mindíg történik valami. Akármilyen buham mozdulattal is nyomunk oda a képre, az meg fog dícsérni érte. És ez mindenkinek jó, mert legalább pár percre normálisnak ható csend uralkodik.  

Két építőkockát egymás tetejére rakni kreatívabb, bonyolultabb és hasznosabb mint a legtöbb babáknak, kicsiknek szánt képességfejlesztő app. Mivel a kütyü elsődleges célja eladni magát meg majd az új verziót is, nagyjából leszarják, hogy feljleszt e vagy sorvaszt valójában. Nem a gyerekek, a részvényesek kell, hogy jól járjanak Tényleg nem mentség minden szemétre az, hogy az eőállítása munkát ad embereknek. Ne legyenek illúzióink, a kicsik számára a digitális játékok egyszerűbbek, butábbak és sokkal kevésbé fejlesztőek mint mondjuk ülni a homokozóban, legózni vagy átlapozni a tesz vesz várost anyuval-apuval. A digitális nevelés pont nem a korlátlan nyomkodást jelenti, hanem azt, hogy megtanuljuk a technikát a helyén kezelni.

Azt javasolnám, hogy ahelyett, hogy saját bejárású tabletet, okostelefont adnánk a gyerek kezébe, inkább vigyük ki az erdőbe és bízzuk a mosómedvékre, had neveljék azok. Az eredmény egy ugyanannyira elvadult kis külyök lesz, de legalább a tüdeje, vérkeringése, csontjai, izomzata és a mozgása kifejlődhet. Minket meg nyugton hagy. Csak töltsük fel naponta az etetőjét.

Sportolhatna. Még az, amit eszik nem formátlanította el teljesen. Ráadásul változékony, adaptív szokott lenni egy egészséges gyerek. Játszana, veszekedne, nevetne, koszos lenne, leizzadna, megéhezne, kifáradna, lökdösődne, verekedne, esne, kelne. De nem teszi. Bogarászhatna, elbújhatna, elfuthatna, megleshetne, építhetne, kikutathatna, elrejthetne dolgokat. De azt sem teszi. Fura világban él, tompa tekintetű szülei a félrecsúszott nevelést gondoskodásnak nevezett ideges, buta aggódással próbálják ellensúlyozni. Féltik a széltől, naptól, hidegtől, melegtől, rovaroktól, zajtól, mozgástól és a szabad levegőtől. A sport ezen gondolatmenetet követve maga a halál.

Még ha teszemazt ott lenne a jó példa, de nincs. Tán jobb is, hogy nem nézi meg alaposabban a szüleit. Apu annak örült utoljára, még Áprilisban, hogy a kanapén fekve, okostelefonnal be tudja indítani a fűtést a nyolc méterre lévő hálószobában, anyu meg csak akkor mosolyog, ha valami dobozzal csönget a szállító vagy végre megint új szekrényt kell venni az IKEA-ban.

A család akkor boldog ha ehet, hétvégére nincs jobb ötlet a nagybevásárlásnál. Oda kimozdulnak együtt, egyébként meg a francnak sink kedve a hercehurcához, gyerekülésföléhajoláshoz amikor az ember feje tele van szaladva vérrel a csimóta meg üvölt bele a fülébe, a blamázshoz sincs kedv amit a látványosan fejletlen gyerkőc fejünkre szakít bárhol, ahol van egy nála fejlettebb gyerek. Mindenhol.

Marad a Forma 1, a Big Bang Theory, a Simpsons, a konyha meg a hűtő, és az életttér - bámekkora is legyen a birtok - 45 négyzetméterre korlátozódik. Ennek a negyvenöt négyzetméternyi ugarnak, gyomos, műveletlen, bevetetlen, elhanyagolt földdarabnak a közepén ül a kis ember egy maszatos búra alatt és fogalma sincs róla, hogy mit veszít minden elmúló perccel. És ez így marad, ha nem vigyázunk, akár az időnk végezetéig.

A hosszútávfutó éhsége

Kevésbé romantikus erőpróba

Folyamatosan éhes vagyok.

Ehhez képes felkészülni és lefutni egy maratont nem is kihívás. Szeretek, vagy inkább imádok futni, fák, bokrok, dombok között, erdők, völgyek mélyén, hegyek lábánál, oldalán, csúcsán, gerincén trappolni. Pocsolyába lépni, besározni az új cipőm. Nem jelent problémát ezt olyan sokat csinálni amilyen sokat csak lehet. Így aztán néhány év és hopp, maratonképes az ember. Nem áll meg, hiszen nem ez volt a cél. Soha nem is volt cél, mindíg csak következő lépés. Mindíg csak kint, néha fent, aztán meg csak tovább, gyorsabban és messzebbre. És hopp, ultrákat fut az ember. És ez így még csak nem is nevezhető kihívásnak, mert csupán csak azt csinálom, amit legszívesebben csinálnék.

De... 

A futó élete nem csupán fotogén harc az elemekkel. Legkeményebb harcaink távolról sem romantikusak és csak annyira vagányak, amennyire egy pedánsan felhúzott bokazokni tud lenni. 

Sokkal komolyabb nehézség, igazi kihívás megvédeni mindezt az ellenünk törő erőktől. Ilyen erők a szociális életünk, a munkánk, a kutyakozmetikus időpontok (gyorsan szőrösödő fajta ráadásul), szülői értekezletek, a gyerekek ballagási ünnepségei és az éhség. A folyamatosan jelen lévő, hol mardosó, hol szolídan gyomrosozgató, hol szájban, hol hasban, hol gyengeségben manifesztálódó éhezés. A pékség előtt meginduló nyálelválasztás, a beteges, csaffasztott feltétekkel agyonvágott pizza kísértő illata. Még szerencse, hogy a Mekitől visszatart a bohócoktól és a seggdekoltázstól való félelem, a KFC-től meg, hogy túl büszke vagyok hozzá, hogy vödörből etessenek. Az éhséget megregulázni igazi erőpróba. Nem mondom, hogy a legnagyobb, vagy a legismertebb...vannak sokkal vagányabb kihívások is. Hegyek csúcsára hágva rikoltozni, sivatagok homokján átfutva, cserepes szájjal célba rogyni, sáros akadályversenyeken belemosolyogni a kamerába, háton csúszva érkezni a lejtő aljába vagy lelelőzni egy gyíkharcost. Ezek vagány dolgok. Nem enni ipari szemetet nem tartozik a leghősiesebb eredmények közé. Csakhogy a futó élete nem csupán fotogén harc az elemekkel. Az igazi csatákat nap mint nap vívjuk, és nem az elemekkel, hanem többek közt a belekkel. Oké, ez nem volt valami szép mondat, de valahogy rímelt, így aztán meghagyom. Nyafogós, kecsöpős szájú, kólaszlopáló, sütizős, táblacsokis, haboskávés énünk az az ellenfél, aki ellen a legnagyobb erőfeszítésekre van szükségünk.

Hadd kezdjem néhány hibával - a teljesség igénye nélkül -  amit futóként evés címszó alatt elkövethetünk.

A tej

Az első dolog amit a futás és táplálkozás viszonlyatában megtanultam, hogy hat órával megmérettetések vagy edzések előtt ne fogyasszunk tejet. Lassan emésztődik meg, ezért javasolt műtéti beavatkozások előtt is mellőzni. Sokáig marad a gyomorban, lötyög. Erősebb tréningek alkalmával az emésztés amúgy is tartalékra kapcsol, a tejecske meg csobog, köpülődik. Jobb esetben csak kényelmetlen, rossz érzés, rosszabb esetekben meg vajat fosik, tejszínhabot hány tőle az ember.

Az időzítés

Sokat enni,  vagy egyáltatlán enni edzés előtt egyáltalán nem jó. Szerény véleményem szerint futni éhgyomorra a legjobb. Elméletem - vérelméletnek hívom - szerint az edzés, verseny alatt az izmoknak vérre van szüksége. Brilliáns megállapítás, nemde? "Abból veszik ki a zoxigént". Meg a vitaminokat, meg a cukrot, meg nagydózisú magnéziumot, kacliumot, vasat és ki tudja még mi egyebeket. Spenótot is! Ha a vér épp a gyomorban, belekben müzliszeletek lebontásával és szortírozásával van lekötve, kevesebb jut az izomzatba. Mellesleg: órákba telik mire egy mogyorószem energia formájában jelentkezik, a közvetlenül futás előtt fogyasztott szilárd kaját csak jóval az edzés után hasznosítja a szervezet. Elsősorban a vérben, májban, izmokban raktározott cukrot használjuk fel. Az esemény előtt lenyomott banán nagyon hosszú idő és út megéttele után alakul gyümölcsből vércukorrá hogy a cél felé lökdösssön bennünket. Figyelembe véve, hogy magas fordulatszámon (pulzustartományban) rohanva az emésztés gyakorlatilag kikapcsol, banán barátunk elfogyaszátsa a startvonalnál csak még értelmetlenebb. Órákkal (4-5) verseny előtt küldjük le, úgy hatása épp időben érvényesül. Üres gyomorral futni ráveszi, rászoktatja a szervezetet a tartalékok hatékony felhasználására. 

A verseny előtti energizálás két három nappal az esemény előtt kezdődik, így a szervezetnek elég ideje van feltölteni a raktárakat és még a feleslegtől is meg tud szabadultni a startlövés előtt.

Szalmalánggal fűteni

Ott van aztán a csoki. Cukor. Amit nagyon szeret az ember. Tömény energia, örömhormon, krémes töltelék és ropogós ostyaszeletek...nem lehet néküle élni. Lehet, de minek!? Az, hogy a csokinak (szelet, tábla, töltött, kerek, lyukas...Gombóc Artúr a magmondhatója miféle csokinak) magas az enregiatartalma, ne tévesszen meg minket. Tréning előtt csokival energizálni olyan, mintha szalmával fűtenénk be a kemencébe. Látványos lángokkal indul, fejvesztve menekül kutya, macska a közelből, aztán csend lesz, füst és hideg. A cukros termékek feltolják a vér cukor szintjét, a szervezet boldog, az gondolja, van itt energia bőven és hozzá sem próbál nyúlni a raktárakhoz. Láttál már artikulátlanul üvöltve játszóterező, vagy kiizzadva a szófáról fejest ugráló gyereket? Aztán néhány perc múlva rekordútálatosnak, nyűgösnek, nyafogósnak? No az a cukorrsokk-cukordepresszió, cukorrészegség- cukormásnap kombó. Mivel a gyerekek csak lassan, a kor előrehaladtával lesznek teljesen tönkrebaszva étkezésileg, eleintebbe még érzékenyebben, látványosabban reagálnak addiktív ipari szemetekre. Méréseim szerint egy szelet Mars kb 3-5 kilométerig repíti az embert majd gyengeség, hideg veríték, farkaséhség tüneteivel az út szélén hagy. Esetenként ezek a tünetek elég drámaiak. Meg kell állni, pár perc szünet, majd lassú csoszogva kocogás után vissza lehet térni a ritmushoz. Ha történt ilyen veled, és nem értetted, emlékezz vissza, ettél e valami édességet az indulás előtti órákban. Süti, keksz, csoki a futó számára jutalom, semmi esetre sem fűtőanyag.

Power Ranger vs. Thor

Akkor mi a helyzet a power géllel? Az nem szalmaláng? De az. Jó nagy bálányi szalma. Épp ezért egyáltalán nem mindegy mikor és hogyan alkalmazzuk. Túl későn már nem fejti ki a hatását, túl korán pedig hamar átmegy rajtunk. Túl gyorsan leküldve émelyít, fosat, hánytat, hajt. Víz nélkül a sivatagba varázsol, sok vizet meg amúgy nem szabad inni. Lötyög.

2178_00_d.jpg

Személyes tapasztalatom, hogy harminc kilométer alatt gélezgetni felesleges. Ha szükségét is érzi az ember, az azért van, mert ráfér még némi edzés. Nem érdemes az összes igényünket kiszolgálni. Vannak esetek, amikor nem energiára, hanem türelemre, kitartó munkára és összeszorított fogakra van szükség. Egy maratonhoz elég egy Power gél (a legismertebb 41 grammos kiszerelésre gondolok), a 18. kilométer környékén kezdem el fogyasztani kábé a huszonnegyedikig. Így a hatás a harmincadik kilométer közelében jelentkezik. Amikor a kalapácsos ember. Power Ranger vs. Thor. Csak ez a Thor nem nyom olyan jó poénokat mint a Marveles, a Power Ranger meg nem néz úgy ki mint egy gagyi kínai játék.

Ha nagyon sokat is futok, nem eszek közben szilárdat. Volt olyan ultrám, amikor hét órányi ügetés után rányúltam egy szem mogyoróra. Futottam egy ötöst és kijött. Kihánytam egy szem mogyit. Ultratávokon kénytelen az ember táplálni magát valahogyan, a problémát meg kell oldani tehát. Az én módszerem, hogy csak folyékony cuccokkal traktálom magam. Mióta felfedeztem a sós Power Gélt, már a sópótlás sem teszi szükségessé a ropit vagy a mogyorózást...izé... a mogyoróevést.

Az energiaitalok

Itt most nem az izotonikus italokról vagy a vitamimkoncentrátumokról lesz szó, amiket néha szintén neveznek energiaitaloknak is. It kifejezetten a büdös, cukros, koffeines, taurinos, lakodalmas zenészek és dagadt, tacskóbiciklis kisgyerekek által kedvelt gejj szarokról lesz szó, min a Hell, a Bomba vegy a klasszikus Red Bull.

Nehezen hittem a fülemnek, amikor először hallottam arról, hogy valaki energiaital függő. De most tényleg? Akkor már miért nem olyan dologra szokott rá, ami amellett, hogy káros meg büdös, legalább kábít, tudatmódosít vagy csinál valami érdekeset az agyunkkal? Mekkora pénzkidobás ez már? Simán csak tönkrevágni a szivünket, a vérkeringésünkket, elhízni a nagy semmiért. Akkor már inkább dohányozna, az legalább szocializál. Dohányosok össze, összeállnak rövid beszélgetésekre, az alkoholisták kvázi pszichológusai egymásnak de vörösfejü tokások nem formálnak böffentőklikkeket. Lehúzzák csak málnás higítószagú itókájukat, kicsit bevéresedik a szemük a szénsavtól meg a hidegtől és csendben, tudatmódosulás nélkül ver össze vissza a szivük. Anélkül, hogy erre szükség lenne. Manapság már nagyon olcsón hozzá lehet jutni acetonból és márkás rovarirtókból  készült dizájnerdrogokhoz, amik sokkal egészségesebbek és érdekesebbek mint az energiaitalok, miért nem azokkal öli meg magát inkább?

Szerintem nincs nagy gond azzal, ha valaki alkalmanként leküld egy Red Bullt, tagadhatatlan, hogy van az a fajta unalom, amihez képest már az is érdekes. A modern ember gyomra meg látott már sok egyéb csodát. Csakúgy mint az alkohol esetében, a rendszeres fogyasztás jelenti a problémát. Az, hogy gyerekek kezében annyira gyakran látom, no az viszont gáz. Remélhetőleg tényleg ad szárnyakat, mert a repülő már nem fogja elbírni az ezen felnövő generációt.

Vissza a természeteshez

Vissza tehát a folyamatos küzdelemhez, az éhséggel vívott kétségbeesett harchoz. Azt már mondtam, hogy alapjában, ha az ember kerüli a szarervést, nagy hibát nem tud elkövetni. Érdemes természetes állapotukhoz közeli alapanyagokkal főzni. Például krumpliból (burgonya) és nem fagyaszott hasábburgonyából vagy krumplipüréporból szakácskodni. Tojást használni és nem tojásport. Értékes és egészséges sok halat enni. Még horgászos fészbúkcsoportokra is feliratkoztam. De nem vennék a számba halrudacskát, surimit vagy csirkehúsból préselt műóriásgarnélát. Vagy óriásműgarnélát. Mindegy, biztos sejthető mire gondolok. Arra ami nagyobb mint a valaha látott legnagyobb garnéla, mégis olcsóbb mint a farhát vagy a parízer. Élelmiszeripari hulladékból préselt ízfokozott massza, ami ha szerencsénk van nem árt, ha nincs akkor meg igen. Azért igazán veszélyes, mert ízre sokszor finomabb, mint az eredeti. Tíz emberből kilenc jobbnak ítélte meg a zselatinból és rejtelmes porokból előállított krémsajtszerű készítményt, mint a sajt-krémssajtot. Az élelmiszeripar nagyjai tudják ám mitől döglik a légy, bele is teszik nekünk a szutyiba amit eszünk.

Degeszre enni magad egy disznóöléskor, ahol minden az aminek látszik egészségesebb, mint egy halrudacskavacsora, ami még csak nem is hal alakú. A tokaszalonna kevesebbet árt neked, mint a Sejha Szatén Sonka. Kanállal enni a langyos disznózsírt léböjtkúra egy vég párizsihoz hasonlítva.

Néhány trükk németül értők figyelmébe:

Ha a hasunkról van szó, legyünk válogatósak. Finoman érintve a sznobizmust, vigyázva ne essünk a ló azon oldalára, ahol az emberek már folyamatosan az evéssel foglalkoznak, mert azért az evés, mint életcél, kicsit kevéske. Egyik végletében sem okés. Nem kell mindent megenni, amit az ipar elénk lököd de azért kizálólag északnorvég sarkifényt csipegetni biokölessel sem az egyetlen út a túléléshez. Zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, tojás, sok hal, magvak, túró, joghurt, kefír...tele a világ egészséges kajákkal. Nem kell búcsút mondanunk a kedvenceknek sem...na jó, attól függ mik azok...tehát, nem minden kedvencünknek kell búcsút mondani. Még a hideg pacalpörkölt konzervdobozból sem rossz, ha elég ritkán esszük. A mértékletesség örömforrás. Minél ritkábban jutalmazzuk meg vele magunkat, annál jobban esik majd amikor végre rászabadulunk.

30630011_1020703564752010_8463510661979176960_o.jpg

Attól még, hogy valaki rendszeresen fut, simán tud hízni is közben. A kalóriabevitel és felhasználás matematikája nem függeszti fel magát, csak mert kijárunk az erdőbe porolni.

A nagy mennyiségű napi energiafelhasználás éhséget generál. Ez eddig tiszta, csakhogy ez az éhség tapasztalatom szerint túlmutat a szükségen. Ha elégetünk kétezer kilokalóriát, háromezerre való éhség ébred bennünk. Ha magunkhoz térünk egy maraton után, futtában felfalnánk egy tehenet, a horogról szippantanánk le a frissen fogott harcsát és egy tízkilós dinnyét helyben fogyasztunk a zöldésgenél, hogy a héját ne otthon kelljen kidobni. Már tele a kuka strucctojáshéjjal.  A futó potenciális nagyevő. A nagyevőket pedig nem megvonással, sokkal inkább a mennyiségtől a minőség felé tereléssel szokták kezelni. Ha mégis mennyiségre vágyom, levessel, salátával oldom meg. Ezek arra is jók, hogy az erősebb, zsírosabb kajákból kevesebb fér belém. Miután már egy komplett botanikuskert figyel a gyomromban, a túróstésztából sokkal kevesebb is elég.

Mielőtt még magamra zúdítanám a gasztroenterológus maffia haragját, szeretén leszögezni, nem vagyok szakértő. Nem is akarok az lenni...jó, szeretnék az lenni, jó szakmának tartom, de sajnos nem ezirányban tanultam tovább. Ami itt következik az csupán egy-egy ötlet, ami a feleségem szerint bevált, ami szerintem jó, meg amit mindketten szeretünk.

Feleségem tippje: Zabpehely

Egyszer kóstoltam. Az örömmentes étkezés szimbóluma lett nálam. Nagyon jó, lassan felszívódó szénhidrát, cukorbetegség esetén is ajánlott, a futótársadalom által tesztelt és javallott étek. Számtalan tipp található az internet nevű receptgyüjteményben, hogyan ízesíthető, hogy ne legyen ennyire lehangolóan, örömtelenül funkcionális. Táplál, de örömöt nem ad. 

30652586_1021197531369280_2786058642539937792_o.jpg

Amit én szeretek, feleségem kevésbé

Hal hagymával, akár ha konzerv, akkor is. Van a közelben egy orosz bolt, ahová ha beszabadulok általában felvásárlom a paradicsomos hal és borscs készletüket.  A paradicsomos hal hagymával (jó sok hagymával) tartalmaz mindent amire a szervezetünknek szüksége van. A háborítatlan éjszakai nyugalmat is beleértve. A halat egyébként szeretem olajosan, pácolva, ecetesen, kaprosan, füstölten, sütve, szárítva, és rántva is. Nyárson is, grillen is, serpenyőben, tepsiben, papírtálcán és konzervdobozban. Egyedül talán sós vízben hónapokig rohasztva nem. 

30581271_451365405293782_7819820047857090560_o.jpg

Nagytestű tengeri hal, mint a tonhal, tartalmazhat higanyt, hehézfémeket, olyan anyagok halmozódnak fel szerencsétlen teremtmények testében, amit eredetileg nem oda szántunk. Abban bíztunk, hogy elsüllyedve jó mélyre soha nem látjuk őket viszont. Amikor a SpaceX rekétái jól telenyomják a légkört az égéstermékeikkel, azok szépen eloszlanak a légkörben, a nagy ünneplés közepette nem is gondolnánk, hogy a tonhalsalátának ilyen kellemetlen mellékíze lesz tőle. Még két három ilyen Elon Musk szerű játékos technozseni és kezdőik az emberiség Mad Maxes része...akkor majd a kutyakajaevésről fogok cikket írni gekkóvérrel ujságpapírra.

És olyasmik amiket mindketten ajánlani tudunk

Tojás. Alma, teljes kiőrlésű kenyér, magvak, bogyók, avokádó. Az utóbbival azért vigyázni kell, mert bár az avokádó krém nagyon finom és egyszerű, öldöklő harcok, egy politikai blog kommentelőinél is kegyetlenebb törzsek csapnak össze nap mint nap a bors és citromlé optimális mennyiségét eldöntendő. 

Ha szezonja van és hozzájutsz finom zöldésgekhez, edd őket nyersen, minél kevesebb fűszert alkalmazva. Rég feledésbe merült ízeket fedezhetsz fel, erzékenyebbé válik az ízlelés. Egy francia szakács mondta, mikor a riporter azt firtatta, miért nem borsozza meg a libamájpátétomot, a recept gyakorlatilag semmiféle fűszert nem tartalmazott. "Ha libamájat akarok enni, veszek egy szép libamájat és azt eszek. Nem pedig borsot, meg hagymát."  Mielőtt félreértenél, nem azt mondom, hogy mindíg és csak így. Csak azt, hogy érdemes így is kipróbálni, mert érdekes.

A hozzátáplálásról

A drogériák polcain megszámlálhatatlanul sok készítmény található sportos életmódunk segítésére, fenntartására, fokozására, túlzásba vitelére valamint az ebból adódó problémák orvoslására, kompenzálására és a fájdalmaink enyhítésére. Buffout barátom simán lekacatozza a teljes választékot, szerinte csak a vese meg a máj terhelésére jó az egész hóbelevanc. Magnézium, Kalcium van a csapvízbern elég, vitaminok gyümölcsben maradva finomabbak, ha nem vagy vegán, vasat, nyomelemeket, fehérjét nyersz a húsból, ásványokért pedig fordulj a zöldségeshez. Nem teljesen értek vele egyet, úgy gondolom van az az intenzitás (napi 2 óra edzésidő felett), ami mellett már érdemes extra adag vitaminokat és ásványokat szedni. Télen némi C vitamin pótlás segíti az immunrendszert, hideg időben sokat kinn tartózkodva nem is árt némi támogatás. A Kalcium, Magnézium pótáls is ajánlott, de szeretném hansúlyozni, nem attól fut gyorsan az ember. D vitamin télen nem árt, különösen az előbb említett Kalcium beépülése miatt is. Az L-Carnitin, B12 állítólag energizál, szerintem meg a kemény edzések, jó felkészülés a siker kulcsa A biztonság kedvéért azért versenyek előtt (már a felkészítő edzések előtt is), szedek L-Carnitint. Hatása abban áll, hogy növeli a sejtek víztartalmát javítva ezzel az anyagcseréjüket. A lényeg viszont nem változik, a verseny előtt felpimpelt anyagcserénél sokkal fontosabb az alapvetően jó anyagcsere. Semmi sem pótolhatja az edzéseket. Bármit is szed az ember, fontos, hogy ne a verseny napján kedjen el kísérletezgetni magán. Nem árt ha a felkészülő edzések elatt, 2-3 héttel a verseny előtt már ráhangolódik a táplálékkiegészítőportfóliójára. Ezt a szót most tatláltam ki, nem mondhatnám, hogy tetszik, de így, egyszer használva egy életben elmegy.  A lényeg, semmit ne élesben tesztelj. A versenyre való felkészülésnek az edzés csak egy aspektusa. Készülsz testben, edzéssel, evéssel és pihenéssel. És készülsz lélekben is. De ez már egy másik történet.