Futóedzés, versenyek

Futóbolondok és kalandjaik


Futás és család

2018. szeptember 14. - Tompahawk

A futás lényege a szabadság.
A család lényege mintha nem lenne tiszta.

A család az otthon, az otthon pedig... csupa romantikus dolog. A tűzhely melege, a vacsorához terített asztal, a karácsonyfadíszek között lábadhoz dörgölőző cica, ami pont nem allergizál. Olyan fajta, vagy a családban nincs allergiás. A gyerkőcők fakockákból építenek várat, az anyuka hagymán pirít májat, nyagyi sütit hoz, nagyapa pedig barackot a lekvárhoz. Apa fát vág, a kandallót fűti, hogy a falakon táncoló tűzfény álmot hozó meséket rajzoljon a fantázia vásznaira.

Elmúlt. Felejtsd el. Nem is volt ilyen soha. Ez nem család, ez egy karácsonyi képeslap, amin egyszerre van nyár meg tél. Meg ősz, hogy dió is legyen valahonnan. Ha ilyesmit keresel, drogozz jó keményen, úgy rövid időre megtalálhatod.

Az otthon a család. A világ legőszintébb helye. Teljesen függetlenül a hangulat minőségétől a bizalom légköre uralkodik. Nem szégyellünk levetkőzni, kivetkőzi önmagunkból. Itt bárki bátran felbődül, ha legókockára lép, utolsó atkának nevezi mátkáját, ha az nem mossa ki...nem teszi be este a fullautomatikába a kedvenc atlétatrikót. Senkiházi tróger lesz apuciból, ha nem jeleskedik a mosogatógép ki-be pakolásában. A gyerMekek pofoznivaló külykek, akik kétségbeejtően sokat beszélnek vissza. Jobb is, hogy manapság már csak a kvarcjátékaikat püfölik, mert ha nem akkor főleg vonyítanak valamiért. A kutyát, macskát csak a kaja tartja a háznál. No jó, a kutyákban van valami önsorsrontó ragaszkodás is azért. A család olyan hely, ahol pont azok a dolgok hiányoznak, amit bárki idegennek megadunk, a tisztelet, az udvariasság, az empátia, fairplay és a racionalitás.

Ez sem igaz így. A kisarkítással csak az idealistákat és a csalódott idealistákat (cinikusokat) akartam megetetni. Az igazság a két végpont között, mindenkinél máshol található. Ráadásul az igazság mozgó célpont. Másodpercek alatt vált az idill szociohororrá, vagy fordítva, évek alatt egyhül a horror...válássá. Oké, oké. Kibéküléssé, és akár percek alatt, hogy azért némi optimizmus is sugározzon ebből a bekezdésből.

De fussunk tovább. A futás szabadság, a szabadság pedig legédesebb akkor, ha szabadulás is egyben. Nem a családodból szabadulsz, nem az elől futsz. Ne érts félre. A fáradtság, az ingerlékenység, a rossz kedv, ami másokra is kihat az ami elől jó hatékonysággal el lehet szaladni. A megfelelő cipő kiválasztása után természetesen. Nem valami elől, sokkal inkább valamiért, az örömért futunk. Utolérjük, megfogjuk és hazavisszük magunkkal. Midnekinek megadnám ezt, mert könnyen adható, mert ingyen van...sőt, jövedelmez. Rendbe tesz, kinyit, újjáépít, szépít. Apu megadhatja anyunak, anyu pedig viszonozhatja. Csak jól járhat mindenki.

Akit nem engednek, az szökik, a szökés pedig hazugsággal, sunyisággal, titkokkal és fárasztó alagútfúrással jár. Nem értem, hogy két normális ember esetében miért is lenne erre szükség.

A család, ha nem a képeslapos verzióval vakítjuk magunkat, sokszor bizony tiszta szívás. Nem mindíg rózsaszín vagy babakék. Kemény munka, idegőrlő szituációk, aggodalom, fáradtság, megpróbáltatások. Akármilyen tündér is a pici, nem hiszem, hogy a "Twinkle twinkle little star..." hatszázadik meghallgatása elemgyenge kínai zenekacaton nem ébreszti fel az igényt az elrohanásra. Nem a gyereket unjuk, hanem magunkat, a monotonitást, az előretekintve végtelennek látszó időt. A melóhely okozta stressz, a szájbavert közlekedés, a ripacs kolléga akit a mi munkánk eredménye alapján léptetnek elő szintén mozgatni kezdi a lábat. Csak figyeld meg, magadon vagy máson. Amikor a lábad ráng egy helyben ülve, az azt jelenti nem ott akarsz lenni ahol vagy. Idegesít, unat, taszít a szitu, legszívesebben kifutnál belőle. Tedd meg.
couple-running_318-29476.jpg

A család arra való, hogy támogassátok egymást. Anélkül szar az egész. Nem csak azért álltatok össze, hogy együtt éljétek fel a jövedelmeteket, vagy hogy egymás jellemét köszörüljétek, bárdolgassátok, flexeljétek tűréshatárig és tovább. Az együttélésnek van számos rejtett előnye. Például a helyettesítés. Nagyiék nem jönnek, ti vagytok az X, Y, Z generáció, ők meg azok akik elcseszték azokat. Velük a TV végez, veletek a digitalizáció fog. Nagyi nem süt, rá van feszülve a Szulejmánra, a sütit nagyapa hozza a tescóból, aki egyébként a sport 1-re meg a paprika tévére van ráfeszülve. Nem barkács, nem kertész, veszprémi női kézilabdacsapat rajongó Ezek a mai öregek már nem olyanok, mint régen. 

Nem számíthattok másra, csak egymásra. Az együtt nem azt kell, hogy jelentse, hogy minél többet egy légtérbe zárva szenvedjük meg a gyereknevelés mindennnapos kihívásait, hanem, hogy segítjük a másikat, hogy kibírja, hogy végig tudja csinálni beleroppanás nélkül. Ez nem az állandó együttet jelenti. Elvárni valakitől, hogy akkor is mellettünk álldogáljon a szarszagban, amikor tulajdonképpen gyakorlati értelme nincs, ha csak azért nem engedjük menni, mert épp mi sem mehetünk az nettó mezei önzőség. Erőszak. Az a nagy hatásvadász fogadalom annó, süti meg pingvinjemezben a részeg rokonok között, nem a közös szenvedést foglalta szerződésbe, hanem egymás támogatását. Az együttlét örömét és nem a páros kínt kell keresnünk. Az meg pont nem a folyamatos összekötözve levés, mert az szar, előbb utób zsibbadni kezdenek az ember végtagjai, még ha tagadja is.

Mit ér x óra együtt töltőtt idő, ha ezalatt morgás, savazás, ekézés és alázás megy? Oké, ez költői kérdés volt de azért megválaszolom, csak mert jól esik: Lófaszt se. Ártasz vele magadnak, a társadnak meg azoknak az apró szerencsétleneknek, akiket a szerelem szavának, ősi ösztönnek, hagyománynak, szocpolnak, csoknak, politikusaink ösztönzésének vagy két és fél üveg bikavérnek engedelmeskedve világra hoztál. Négy óra fűlledt kamaradráma helyett egy óra csak anyuval (apu fut), egy óra csak apuval (anyu jógázik), meg kettő két kellemesen elfáradt - felfrissült szülővel. Oké, amikor egész éjjel zombulsz egy hasfájós baba mellett, az utolsó dolog ami eszedbe jut, az a kocogás. Az első nyiván az alvás. Vannak nehéz időszakok, de szerencsére általában ezek nem tartanak a végtelenségig. Ha a fáradság nem fizikai, egy-egy óra intenzív mozgás a napban pihentet, feltölt. Úgy tehetsz a legtöbbet a másikért, ha ezt lehetővé teszed, bátorítod.

Fuss egyedül. Ne beszéld meg a barátnőddel, ne vesd fel a kismamaklubban, ne verbuválj haverokat, mert tapasztalat szerint csak egymást fogjátok lebeszélni róla. Ma azért nem mész, mert ő sem jön. Ha meg jön, csak végigdumáljátok az egészet, ahol a változatosság kedvéért a csimóták lesz a téma. Egyedül lehetsz önmagad, egyedül a saját gondolataid jutnak majd eszedbe. Egyedül arra gondolsz amire akarsz. Fókuszálj a problémáidra, vagy ezidőre told őket félre. Válogass zenéket és lélekben...akár testben is táncold végig az edzésedet. Ha egyedül mész, igazodnod sem kell, egyeztetni sem, viselkedni sem. No jó, némi minimális viselkedésre azért szükség van, de jelentősen kevesebbet pózol, füllent az emberfia, ha nincs a közelben hallgatóság, aki előtt magunkat fényezni kényszerülnénk.

Ne a haverokkal járj el sörözni, mert bár rövid távon működhet, hosszú távon soha sem megoldás. Inkább drogozz kéményen, az legalább expressz taccsra tesz és még kaphatsz második esélyt. A haveri sörözés lassan, hosszú évek alatt old Unikum emberkévé, miközben folyamatosan ismételgeted, hogy ez mennyire oké. Nem az. Stresszt alkohollal kezelni, a családi nyomásból kocsmába szabadulni... Oké, ne én okoskodjak, hozz te fel pozitív példákat. Írd meg, hogyan oldódtak meg ismerőseid problémái jól kibeszélős haveri sörözések által. Tényleg kíváncsi vagyok.

Fuss a pároddal, amikor már megtehetitek, az is jó néha. Nem mindíg az egyéni csúcs a legfontosabb. Csinosak vagytok együtt, irigykedve néznek utánatok a szófáról lepottyant hedonisták, elmerengve, homályossá markolászott söröspoharakkal a kezükben bánatosan tekintenek magukba az alkeszek látványotokra. Idegbe baszott láncdohányosok irigysége követ, hogy lám, nektek sikerült, házasság, gyerekek, évek hosszú sora és még mindíg szeretettel néztek egymásra. Basszátok meg!

A szabadság különleges állapot, karnyujtásnyira van, de érteni kell a módját, hogy elérhessük. Meg kell tanulni, fel kell fedezni, megérteni, de ha ez megvan, édesebb mint a zacher torta, tovább tart mint az orgazmus, olcsóbb mint eljárni a haverokkal sörözni és ráadásul egészséges. A társad meg azért van, hogy támogasson ebben. Cserébe támogasd őt te is.

  

A gyökerek épségéről

Amikor a jó gazda magot vet, tudja mit kell tennie, hogy a növény erőssé, széppé fejlődjön. Nem tesz bonyolult dolgokat, de azokat szerető gonddal, odafigyeléssel és következetesen teszi.  Nem is okoskodik bele senki a dolgába, mert látják, hogy a termés szép.

Amikor a rossz gazda magot vet, tudja mit kell tennie de nem teszi. Elhanyagolja, földjét, lesz ami lesz, ha mást nem, gazt arat. Nem is okoskodik bele senki a dolgába, mert látják, hogy tök felesleges.

Az a közös a kettőben, hogy egyik sem takarja el a napot, az esőt, nem öntözi káros anyagokkal a növényeit, nem dobál szemetet a földjére, hogy az lassan megmérgeződjön.

Amikor az ember "magot vet", fingja sincs róla, hogy mit kell csinálnia, hogy a gyerek erőssé, széppé fejlődjön. Azt teszi, amit tanult, látott, amit eltervezett. Eleinte. Aztán mivel kivétel nélkül mind abnormálisak vagyunk - a normális ember idea, vagy egy pszichopata álcája - lefáradunk, fellázadunk vagy neurotikussá válva feladjuk a kezdeti "szuperjó gazda leszek" terveinket.

Kevés a nagy család - sajnos ez a modell lassan a múlté - és ezt a gyerekek sokszor megsínylik. Menni kell, a munkahely, a speciális karrierutak, a drága és nyomorult helyeken központosuló ipari, techonógiai óriáskomplexumok randa és túlárazott kis albérletekbe rántanak jóravaló fiatal párokat. Egyetlen vigaszuk, hogy az ablakon kitekintve világítóaknára, elbaszott, félbehagyott graffitikre látnak, így megvan az az érzésük, hogy urbánus életet élnek. Az meg azért jó, mert ha jónak nevezik, talán valaki el is hiszi hogy az. Mézesmadzagokra fűzött párok kergetik a karrirer ígéreteit, isszák a szar kávét papírpohárból literszám, túlóráznak, próbálnak beilleszkedni a folyton változó közösségekbe. Ha már úton vannak, hát ott is maradnak, előbb utóbb matekolnak és ha a szakma megvan hozzá, továbbröppennek egy még nagyobb, sokszor kölföldi óriáskomplexum közelébe még urbánusabb életet élni. Londoni penészes garzonokban, többen aranyáron, konstans német dugókban ingyen ülve élik le napjaikat. Költöznek, ha kell évente kétszer. Megunják a bérletre kidobott lóvét, befektetnek, házat vesznek és örökre maguk maradnak.

Magányukban és mert valahol mélyen mind mintákat követünk, gyermevállalásra adják a fejüket. Nincs nagycsalád, a csakis rájuk rakódó terhek, a helyettesítés gyakorlatilag lehetetlen kivitelezése mindent sokkal nehezebbé tesz.  A gyermektelen gyermekpszichológsok állandóan hibáztató publikációitól büntudattal, aggódva indulnak neki.  Az ezer kilométerekre lévő újdonsült nagyszülők nincsenek jelen. Segíteni nem tudnak. Látogatók néha, de oly sután látogatnak, hogy inkább egyre ritkábban teszik, majd teljesen elmaradnak. A gyerek cseperedik, és három éves korára az az egyetlen attrakciója, hogy digitalizált. Maga keresi ki a rajzfilmjét a youtube-on. Orrhangon ordítozó félig állat figurák világában van otthon. Tablettel eszik, azzal alszik el, azzal ébred, mindenhová hurcolja magával a zsírfoltos, újlenyomatos, vastag gumikeretbe foglalt vackát, mintha azon múlna az élete. Lassan tanul meg beszélni, szociális készségei csak annyira fejlettek, amennyire azok egy idétlen nyulas vagy unikornisos játékból megtanulhatóak. Vagy ordít, vagy üvölt, ha nem a kütyüjét zsírozza, tapogatja.

young-children-at-risk-for-skeletal-problems-due-to-tablet-use-886x1024.jpg

A gyereksírás a világ legnyugtalanítóbb hangja egy ember számára. A gyerekhiszti pedig a legidegesítőbb. Mivel a szülők teherbírása véges, és van könnyebb út, van rövidtávú rossz megoldás arra, hogy a lassan iskoláskorú gyerkőc legalább pár percre elfoglalja magát valamivel. Valamivel ami nem ordítozással, pühöléssel, cukorsokkos vad rohamozásokkal jár, hát engednek neki. Vannak próbálkozások, a reggeli első tábla csokiját csak akkor kapja meg, ha megitta a kakaóját, napi négy órára korlátozzák a rajzfilmnézést, pisis kézzel nem markolhat bele a spagettistálba...Megannyi konfliktus... Sajnos, mivel az idegek egyre gyengébbek, a gyerek meg egyre erősebb torokban, sokszor megesik ráhagyják, napokat tölt karamelizált cukorzselészerűségeken porcukorral. Iskolás korára már képtelen elmenni a mászókáig valami tupperben hurcolt édesség nélkül. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a macskák népszerűbbek.

A gyerek, gyerekek annyira aranyosak, bájosak, mint Jabba Hut még kezdőkorában, fiatal striciként, amikor az anyukája pakolt neki élő békát tupperbe és a Tatuinnál is rosszab helyen lakott. A barátok, ismerősök is eltávolodnak. A távoliak a távolság miatt, a közelieket vagy idegesíteni kezdik a gyerekek, vagy nekik is vannak és a saját szennyesük rejtegetésével vannak elfoglalva.

A kicsik összesen két személytől tanulják meg az anyanyelvüket. Az anyaországban élve is. Ha nem olvasnak nekik mesét, nem eőrltetik a beszélgetést, nem viszik közösségekbe, ez kevés. A szókincs még két irodalomtörténész házasságában is csak töredéke annak, amit egy nagycsalád számtalan különböző karaktere nyújtani tudna. Apu hazajön, köszön érthetetlen szavakkal szidja a cégét, a közlekedést öt percig és ennyi. Elvonulna pihenni. Ez is mind anyura marad, aki a nap végére már flúgos a gyermekvilágban való elveszett hadakozástól. És nem csinálja jól. Túl fáradt és túlságosan egyedül van ahhoz, hogy ezt így lehessen jól csinálni. A normál menet plusz erőfeszítés, lassulás van, monotonitás, fogyás, hízás, szar kedv és ráadásul mindent ellepnek a gagyi Fisher price játékok, amikre a pici rá se szarik, mert vagy ordít, vagy engedik neki a kütyüjét kenni. És keni. Oda sem figyel a szüleire, amikor azok esznek, beszélgetnek, megölelik egymást, veszekednek, gyászolnak, örülnek vagy megegyeznek valamiben. Nem csak a szavak, a jelenetek, a viselkedés, a testbeszéd, a gesztusok...semmi sincs megfigyelve. Nincs ott a családban, csak ha megéhezik, beszarik vagy mepróbálják betuszkolni az ágyába. Hiszen minek is, mikor számtalan képességfejlesztő játék szívja a kis arcokat bele valami ellenszenves vigyorú nyúl, kalózkópé vagy gyerekkatona világába. Ott mindíg történik valami. Akármilyen buham mozdulattal is nyomunk oda a képre, az meg fog dícsérni érte. És ez mindenkinek jó, mert legalább pár percre normálisnak ható csend uralkodik.  

Két építőkockát egymás tetejére rakni kreatívabb, bonyolultabb és hasznosabb mint a legtöbb babáknak, kicsiknek szánt képességfejlesztő app. Mivel a kütyü elsődleges célja eladni magát meg majd az új verziót is, nagyjából leszarják, hogy feljleszt e vagy sorvaszt valójában. Nem a gyerekek, a részvényesek kell, hogy jól járjanak Tényleg nem mentség minden szemétre az, hogy az eőállítása munkát ad embereknek. Ne legyenek illúzióink, a kicsik számára a digitális játékok egyszerűbbek, butábbak és sokkal kevésbé fejlesztőek mint mondjuk ülni a homokozóban, legózni vagy átlapozni a tesz vesz várost anyuval-apuval. A digitális nevelés pont nem a korlátlan nyomkodást jelenti, hanem azt, hogy megtanuljuk a technikát a helyén kezelni.

Azt javasolnám, hogy ahelyett, hogy saját bejárású tabletet, okostelefont adnánk a gyerek kezébe, inkább vigyük ki az erdőbe és bízzuk a mosómedvékre, had neveljék azok. Az eredmény egy ugyanannyira elvadult kis külyök lesz, de legalább a tüdeje, vérkeringése, csontjai, izomzata és a mozgása kifejlődhet. Minket meg nyugton hagy. Csak töltsük fel naponta az etetőjét.

Sportolhatna. Még az, amit eszik nem formátlanította el teljesen. Ráadásul változékony, adaptív szokott lenni egy egészséges gyerek. Játszana, veszekedne, nevetne, koszos lenne, leizzadna, megéhezne, kifáradna, lökdösődne, verekedne, esne, kelne. De nem teszi. Bogarászhatna, elbújhatna, elfuthatna, megleshetne, építhetne, kikutathatna, elrejthetne dolgokat. De azt sem teszi. Fura világban él, tompa tekintetű szülei a félrecsúszott nevelést gondoskodásnak nevezett ideges, buta aggódással próbálják ellensúlyozni. Féltik a széltől, naptól, hidegtől, melegtől, rovaroktól, zajtól, mozgástól és a szabad levegőtől. A sport ezen gondolatmenetet követve maga a halál.

Még ha teszemazt ott lenne a jó példa, de nincs. Tán jobb is, hogy nem nézi meg alaposabban a szüleit. Apu annak örült utoljára, még Áprilisban, hogy a kanapén fekve, okostelefonnal be tudja indítani a fűtést a nyolc méterre lévő hálószobában, anyu meg csak akkor mosolyog, ha valami dobozzal csönget a szállító vagy végre megint új szekrényt kell venni az IKEA-ban.

A család akkor boldog ha ehet, hétvégére nincs jobb ötlet a nagybevásárlásnál. Oda kimozdulnak együtt, egyébként meg a francnak sink kedve a hercehurcához, gyerekülésföléhajoláshoz amikor az ember feje tele van szaladva vérrel a csimóta meg üvölt bele a fülébe, a blamázshoz sincs kedv amit a látványosan fejletlen gyerkőc fejünkre szakít bárhol, ahol van egy nála fejlettebb gyerek. Mindenhol.

Marad a Forma 1, a Big Bang Theory, a Simpsons, a konyha meg a hűtő, és az életttér - bámekkora is legyen a birtok - 45 négyzetméterre korlátozódik. Ennek a negyvenöt négyzetméternyi ugarnak, gyomos, műveletlen, bevetetlen, elhanyagolt földdarabnak a közepén ül a kis ember egy maszatos búra alatt és fogalma sincs róla, hogy mit veszít minden elmúló perccel. És ez így marad, ha nem vigyázunk, akár az időnk végezetéig.

Az edző

Egyedül futok, önmagam edzője vagyok. Mivel olykor mindenkinek szüksége van precíz kegyetlenségre, amit pedig mástól könnyebb elszenvedni, magamból egy kicsit elkülönítek - lelki értelemben persze - és Edzőnek keresztelem. Vissza kell szólni, átkozódni kell, dícséretet akarok kapni. Beszélgetek hát önmagam tanárrá gyurmázott darabjával.

Hogy dialógusaim a számomra leghasznosabb, hatékony módon történjenek önmagam és képzelt edzőm között, beletettem a figurába mindent amire, úgy gondoltam, szükségem lehet.

897_1.jpg

A képen szereplő pirosruhás alakok csak a sárga ruhás alak képzeletében léteznek.

1. Simon - A full time szemét

Gyermekkorom telén, már az iskolapadban megismerkedhettem emberi roncsokkal, pszichopatákkal, Tamás bátyákkal, Árpibákkal, Lajosokkal és egyéb uszadékaival az együtt létezés folyamának. A kis hal megmérettetése viszkető bálnák között.

Induljunk akkor tőle, Simontól a kősziklától, kinek órái a mobbingolás jegyében teltek. Semmi köze a sporthoz, csak azért vettem ide, mert ő volt az általam ismert legkevésbé korrekt ember. Kell egy ilyen. Annyira egy megkeserdett cinikus fasz lett belőle, hogy amíg az osztály elmélyülten mázolta a citromot, meg a kettévágott citromot, addig ő unottan seregszemlézett és kedvenc célpontjait ekézte. Voltak gúnynevei meg sztoriaji amiket csiszolgatott és újra ismételgetett.

Annyira konzekvensen szemét ember volt mindenkivel, aki nem passzolt a világképéhez, hogy csak a Jóisten a megmondhatója, miért épp tanárként parkolt. Meg, hogy milyen világkép lehet az övé. Festeni tudott, rajzolni is. Egy kegyvesztett, keserű, rosszindulatú zsarnok, beépítettem az edzőképembe, mint Simon.

2. Pali bá - Az edző tanár

A jó tanár, órák a jó tanárral a gyerek számára menedéket jelentenek. 45 perc, ahol ismert szabályok vannak, igazságosság. Palibát ebből a csoportból épetettem be tréner Frankeinsteinembe.

Szakállas, mint apám, én meg mindg megbíztam a szakállas emberekben. Olyan, akit mint versenyző, beérkezéskor imádsz a célnál látni. Aki veled van. Rekedtre üvölti a tokát, mert lélekben együtt küzd azokkal akiket nevel. Aki miatt az edzés a legszebb értelemben sport. Síp, elemzés, mérés. Érzed, hogy az amit teszel, az erőfeszítéseid mást is érdekelnek.

Palibá aztán elvált, zavarossá váltak dolgai. Volt egy jónő felesége, aki elhajtott egy teniszedzővel. Talán inni is elkezdett, nem tudom. Mint a legtőbb jó apának, neki is egyre kevesebb ideje lett bármire is.

21083362_359303417833315_8384071502854355505_o.jpgStexi kutya megdícsér, jól teljesítettem

3. A teniszedző, ő a főellenség - Egyébként Lajos

A teniszedző full barna, rikít rajta a kurvafehér cucc, ül valami rogyott fehér műanyagszékben és imádja magát. Meg útálja, hogy vagyok. De legalább észrevesz. Nem is edző ő, teniszedző és ez mindent el kell, hogy mondjon róla. Rövid nyári sporttáborok meghívott segédnevelőjeként kerülsz a szárnyai alá és ha már csajozási értelemben veszélyt lát benned, szar neked. Minden nő az övé, aki meg nem az meg amúgy sem nő. A tenisz ketrecharc, ott meg ő a Boom Boom Becker.

Vannak pontok, amikor a haragodra is szükséged van, hogy továbbhaladj. Ilyenkor csak felidézem, amint egy elcseszett fonákom után kiröhög, és máris kapom az adrenalint.

4. Árpibá, nyomokban filozófus

Az egyik tanárom mondta, ő most itt már a negyedik, hogy a sport nem egyenrangú tárgy a többi iskolai órával. Fontosabb. Nem volt könnyű ember ő sem, nem abban volt erős, hogy a hónod alatt tarsa a kezét. Nem egy nagy motivátor. Ezt egyébként hiányolom. A sportóráknak mozgásról és egészségről kellene szólnia. Az egymáshozmérés, meg rangsorolás csak azoknak való, akik önként versenyznének. Sorbaállítás igen, mert anélkül nem lehet 30 gyereket egyszerre bemelegíténi, de egymáshoz mérni egy osztály összes tanulóját? Miért? Oké, mérni, szerintem kell, sőt érdekli is az embert a teljesítmény számokban, de leosztályozni ezt? Csak a hozzáállás, ami értékelhető.

Egy osztály asztmás és nem asztmás gyerekekből keverve nem osztályozható azonos mércével. Sőt, már az edzésprogramjuk is más kell, hogy legyen. Más torna annak aki hátfájós és más annak aki imád labdával rohangálni.

5. Endre, akitől azt kapod, amire tényleg szükséged van

Az utolsó edző itt, aki szintén tanárom is volt, nem nagy szónok. Tőle azokat a gyakorlat sorokat kaptam, amiket máig ismételgetek. A játékos erőfejlesztést. És pont ezek azok, a gyakorlati képességek amikre a végén valóban, leginkább szükségünk van. Hogyan melegíts, dolgozz, vezess le. Hogyan pihenj, egyél és készülj fel.

Aztán egyedül lettem, mintha csak egy szekrénybe zártak volna. Megtanultam mérnöknek lenni, programokat írni és gondoskodni róluk. Nem edzettem, hiszen fiatalon, egészben, szépnek megmaradtam éjszakai életmód, meg nappali szakos tanulás, dolgozás kombóban is.

A harmincas éveim végére jutottam ahhoz a kereszteződéshez, ahol vagy tudatosabbra veszem és ésszel csinálom, vagy az apró hétköznapi örömök piranjái lecuppogják rólam a húst. Hétköznapi örömök ponttyai inkább. Képzeld az, hogy háralávő életedben folyamatosan egy ponty támad és próbál halálra marni. Soha nem fárad el, mindíg mindenhol ott van és korlátos eszköztárát kitartással kompenzálva tép beléd. Nem kapod meg a fogak kegyelmét. Ha nem akarsz vérszomjas halálpontyot, változtatni kell a módszereken.

hal-ponty.jpg

Egyszer úgyis elkap

Amikor például a másnaposság már két napig tartott két vállra fektetve, elgondolkodtam, elfussak e előle, vagy hagyjam, tegye csak dolgát, rengeteg a jó sorozat, elnézegetem közben. Elfutottam. Mivel lassú és buta misztikus állat, előnyöm azóta is tart.

Nem csak egészszségügyi szempontból fontos ez a választó, társadalmi, társasági, családi létünk, további szerepünk is át kell, hogy alakuljon.

Ha nem vigyázol, és negyven év fölött még vannak barátaid, jóban vagy a szomszédokkal, esetleg át is hívnak grillezni. Születésnapokra kell, hogy járj vagy sátras ünnepeken illik megjelenned, nem marad időd a saját életedet élned. :) Légy útálatosabb!

A sport, nekem a futás a bringázás, út a szabadság megismerése felé, időt kell teremteni, találni és lopni hozzá. Senkinek nincs rád annyira nagyon szüksége mint amennyire nagyon te ott vagy. Légy kevesebbet emberek között, így amikor majd újra találkozol velük, szebbnek látod őket. Meg az is lehet, hogy te is unalmas vagy idegesítő vagy már néha. Menj, legyél magad kicsit.

 Légy kevesebbet emberek között, így amikor majd újra találkozol velük, szebbnek látod őket.

De vissza az edződhöz, a tapasztalataid, kedvenc bolondjaid, félelmetes figuráid és viszkető bálnáid keverékéből teremtett segitőhöz.

Amikor például elkocogva egy csapat kiránduló mellett túl vadlovasra veszem a figurát kell, hogy rámszóljon a ganaj Simon, hogy

"te? atlétikára? dehát olyan a mozgásod, mint egy tevének"

És mindjárt tudom, hol a helyem ebben a világban. Egyszer rajzoltam magamnak egy logót, teve volt, egypupú  fejlámpával. Mellesleg a teve futótotem. A legkirályabb! De igen, az!

camel.jpg

No mindegy, szóval, bizonyos tekintélyelvű nevelési módszerek szerint minden gyereknek kötelessége megtanulni félig és teljesen labilis emberekkel együtt élni, jó esetben néhány egészséges segítségével.

Van úgy, hogy az hiányzik, hogy mint régen szüleimnek, mutogathassam, hogy lám, milyen magasra bírok ugrani, meg mennyire gyors is vagyok. Ezt a fajta figyelmet már nem kapom meg. Megfelelési kényszerem gazdátlan szamuráj, egy mosolyért, biztatásért, kereplésért mindíg hálás vagyok. Ha más nem, virtuális Palibá mindíg ott lesz a célnál.

Egyedül vagyok, nem hazudozhatok, mert elég könnyen rajtakapom magam. Tényeket mérek tényekhez, pont ahogyan azt Endre vagy Árpibá tette volna.

Egyedül futok, nem menekülök, nem bújok az egyedüllétbe, abból nyerek erőt. Amíg futok, szabad vagyok, arra fordulok, amerre akarok, legfeljebb zavarom a szemből, szabályosan érkező többieket.

 

A feladás szaga II

A happy end

Előzmények

A nyakék mentette meg. Egy boszorkány…boszorkányúrnő adta neki ajándékba, aki nem mellesleg a felesége, edzője és két gyermekének anyja. A kutyának is gazdája. Tőle kapott egy nyakéket, ami méri a pulzust, GPS koordinátákat küld a központi kristálygömbbe, onnan az otthoni látótálba, amiből szakmájából kifolyólag a legjobb van nekik. Azonnal nagy piros feliratok kezdtek villogni minden mobil és lehegesztett képernyőn amint Herr Von Oberwald berogyott. Perceken belül már ezüstnyíl, egy nem frissített Garmin navi, meg a személyi kommunikátora segítségével úton volt oda, ahonnan a kétségbeejtő jelzések érkeztek. A folyamatosan érkező adatok nem váltak szebbé, sőt ha lehet még romlottak. A pulzus, a tempó ami nulla, az elmulasztott háttorna hét harminckor, a tenger szint feletti magasságon történő oxigénfelvétel és a tesztoszteronszint mind a kecskeszaros padló alatt. A "Testi és Lelki Nyűgök Enciklopédiája" szerint semmi baja sincs, nátháspestises vagy pedig már halott is teljesen. Okégúgle, köszigúgle, zárja varázsos kántálását. Ode kell érni, látni kell. Tíz kilométerrel távolabb parkolta be ezüstnyilat az istállóban, futva folytatta mert le akarta tudni az aznapi edzéstervet.

Herr Von Oberwald lovag épp az indiánok pipáját forgatta oly lassú, kimért elmélyültséggel, mintha először látott volna bongot fantásüvegből. Jenna boszorkányúrnő váratlan betoppanása a tábortűz fénykörébe sokáig beleivódott a törzs kollektív emlékezetébe.

Az átok, a károk ellenére, vagy tán épp miattuk, megtörni látszott a megszeppent lovagon. Az asszonya szeméből cikázó villámok, az acélkék meg nem értés lefegyverző hullámai, az a sarkvidéki kisugárzás valahogy szexi volt. Megérdemelt volt. Az ugye nem perverzió. Megkapni úgy egy pofont…villámot, hogy azt jól megalapoztuk, felépítettük és kalapot tettünk fel hozzá, kell a továbbtanuláshoz.

Jenna úrnő, ő mondta, hogy a boszorkányt most már elhagyhatom, végigvillámlott meg mennydörgött a kivihogóknál új, haragvó istennőt teremtve a törzsnek majd kézen fogta elszerencsétlenedett májvacukorrá pöppedt lovagját. Kiszedegette belőle a kullancsokat, bekente kidörzsölődött bőrét és visszavezette az edzéstervek, diéták szervezett világába.

És boldogan élnek, ha belehalnak is.