Futóedzés, versenyek

Futóbolondok és kalandjaik

A futás mint betegség

Testedzésfüggőség

2018. november 13. - Tompahawk

Krisztián nagy, ártatlan, kék szemeivel döbbenten meredt a monitorára. Olyan tekintettel, mint akit egy szeretetszolgálatos vert állcsúcson. Egészen pontosan úgy festett, mint egy szeretetszolgálatos, akit egy másik szeretetszolgálatos pofozott fel, mikor épp a felebaráti szeretet jegyében szeretetcsomagot szeretett volna átadni szeretettel. Ősszetörték, megtaposták és kilencven fokon kimosták a szivét. Úgy érezte magát, mint Szent Margit, amikor elküldték letusolni mindenféle gombás fertőzésekre hivatkozva. Onnan kapta az ütést, ahonnan egyáltalán nem számított rá. Egy csoport kedvesnek hitt tudósféle cikkéből érkezett süvöltve az ököl, övön alulra, jó keményen, boxerral, többször. Utána még meg is cipőzték egy csomó másik professzorral meg dokktorral bandába verődve az irodalomjegyzékben. Mielőtt még agyonfokoznám barátom teljesen érthető csalódott döbbenetét, álljon itt, ami kiverte nála a biztosítékot: 

"Testedzésfüggőség
Az addiktív zavarok sorában leírták a testedzésfüggőséget is (futásaddikció néven is ismert). Ez is a test kontrollálását állítja a középpontba, de nem az evés vagy a testkép szempontjából. A testedzésfüggőség primer és szekunder formáját különítik el (az utóbbi más zavarok, például evészavarok következménye). A primer formában a fizikai aktivitás öncélú (Demetrovics – Kurimay, 2008).Heather A. Hausenblas és Danielle Symons Downs (2002) szerint a testedzésfüggőség klinikai tünetekhez vezethet, és a következők közül legalább három tünet jelenik meg:

• hozzászokás – a kívánt hatás csupán egyre emelkedő edzésmennyiséggel érhető el;

• megvonásos tünetek (például szorongás vagy fáradtság);

• szándékosság – az edzés gyakran több vagy tovább tart az eredetileg szándékoltnál;

• kontrollvesztés – folyamatos vágy, de sikertelen törekvések az edzés kontrollálására;

• nagy időráfordítás – más tevékenységeknek (például a nyaralásnak) az edzéshez igazítása;

• konfliktus – jelentős szociális események, foglalkozási vagy szórakozási lehetőségek lemondása, korlátozása az edzés miatt;

• folytonosság – az edzés folytatása fizikai vagy pszichés rendellenességek esetén is."

 

Forrás:http://www.matud.iif.hu/

 

Vagy

Demetrovics Zsolt – Kurimay Tamás(2008): Testedzésfüggőség: a sportolás mint addikció. PsychiatriaHungarica. 23, 129–141.

Miután a sorok elolvasását követő paralízis mozogni engedte, kitántorgott a konyhába, és leforrázta a torkát egy kávéval. A fájdalom azt jelenti, még él, túlélte a csapást. A futást ő mindeddig mint a világ egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb tevékenységét fogta fel, erre most egy csoport doktorit szerzett ember, akik jelentős szociális eseményeket, szórakozási lehetőségeket mondtak le, korlátoztak szándékosan és folytonosan, hogy tudományos fokozataikat megszerezzék, kijelentik róla, hogy nem normális. Hogy függő. Hogy van az embereknek egy csoportja, aminek ő immár nem része, a jók, a normálisak klubja. Ők azok akik csak úgy ímmel-ámmal futogatnak a vérkeringésük karbantartása érdekében, akik néha eljárnak sörözni, hogy lelkibeteg cimboráik ne egyedül részegedjenek le, akik pattannak, ha a főnök meg akarja ünnepeltetni magát, akik komolyan veszik a céges org chartokon való dobozkákat és akarják, hogy minnél jobb fekvésű téglalapocskákba írják a nevüket. Akarják, de persze azt is csak félvállról, egészséges módon, mert ők ugye normálisak, így semmiképp sem munkamániások vagy karrieristák. Nincs az a játszma amit teljes erőbedobással játszanának, nehogy rászokjanak. Ő immár nem tartozik közéjük, nem normális, nem egészséges. Túlzás amit csinál, betegség.

photo-1518866411991-e781c157a080.jpg

Akár a Hős utca, fetrengenek a drogosok  /Fotó: Massimo Sartirana Forrás: Upsplash

És van ott még ahonnan ez jött. Dimitri felesége, Mása sem tekinthető épelméjűnek. Soha semilyen körülmények között nem evett volna ipari szart. Orthorexia, ezt a szót kell innentől megjegyeznie és visszavennie az arcából, ha valóban egészségesnek szeretné gondolni magát. Igenis meg kell enni néha a mélyfagyasztott nitrátos pizzát, antibiotikált (Jó kis szó, mi?) csirkeiszapfalatkákat és gyújtófolyadékon szenesre grillezett zsírcafatokat, ha normális emberek közé szeretne tartozni. Mert nem ő, a hatvanöt komponenses müzlijeivel, hanem a Roland bohóc alkalmi vendégei számítanak mentálisan is egészségesnek.

De térjünk vissza Krisztiánhoz, a hitében megsebzett futószenthez, akinek a tudomány épp bebizonyította, hogy az Istene a Sátán.

 

A futónarkósok kedelt drogja az őszi avarszag. /Fotók: Tompahawk

Elment futni, hogy valahogy feldolgozza a hírt. Szeretett futni, sőt szeretett egyre jobbá válni ebben a számára oly kedves sportban. (kiválóságfüggőség - mastery dependence) (Smith és Hale, 2005) Betegség a betegségben. Szövődmény. Ha hozzászokott, emelte a szintet, többet, tovább, keményebben, okosabban, messzebbre és feljebb. Eddig azt hitte, ez a teljesítményének javulása, valami pozitív dolog, fejlődés, fogalma sem volt róla, hogy ez egy pataologikus tünet.

Ha nem futhatott, az nem érintette jól, nem örült neki. Úgy érezte, egy-egy nagyobb meeting, csapatépítő tréning vagy akár a Mikulás születésnapjának megünneplése is elvesztegetett idő egy ködös, hűvös vagy éppen napos és forró futóedzéshez képest. Puff. Már a nyílt forráskódú rendszerintegráció vogonos költészetbe hajló bürokráciája, sanyargató terminológiája (joktó fecss -  létezik ilyen) sem dobta fel annyira, mint régen. Sokkal töbre tartotta a vaskos levélréteget, a süppedő homokot, kavicsropogást a cipőtalpak alatt. 23 féle sarat tudott megkülönböztetni, név szeint ismerte és szerette őket.

Igen, még nyaralni is úgy ment, hogy fontos szempont volt a környék futhatósága, lehetőleg egy helyi futóversenyt is betervezett, ahol indulhatott. Ezért ment például Svájcba, Ausztriába, az olasz Alpokba nyaralni, hogy közben felszaladjon ott egy-egy hegyre, ahelyett, hogy mondjuk egy török reszortban hadakozott volna a büfénél hamis guccsis oroszokkal. Ez is hát egy tünet. A normálisabbja biztos szállodázni megy vakáció alatt, nem pedig...sportolni akkor is. Az az egészséges, ha a szabadságod egy az ágynál alig nagyobb szobában és a hozzá tartozó svédasztal és csúszdapark körül töltöd. Függőség, ha mondjuk a Jungfrau maraton vagy az Ultrabalaton a szervező erő. Szomorú ráébredés...a cikk szerint ráadásul mindez a fogyasztói társadalom miatt van. Merthogy ő is szeretne olyan lenni, mint a reklámok által közvetített sovány sportos emberideál, ahelyett, hogy mint a normálisok, megelégedne a középszarral.

A tavalyi, sőt már a tavaly előtti karácsonyi bulit is lemondta fosóshányós tünetekre hivatkozva és kiment helyette cuppogni fejlmápával az erdőbe. Tök sötét volt, hideg, esett is, mégis jobban érezte magát, mintha munkaidő után a spicces kollégákkal kellett volna főnökei viccein nevetni. Az ideit is le fogja mondani, csak most majd más fertőző kórt fog kitalálni. Beteg és nem csak mert azt kamuzza, hanem azért mert azt kamuzza.

Felidéződnek benne a versenyek, edzések az Alpok csúcsai között, a Fekete Erdő ösvényein való kapaszkodások, a bányató körüli porolás, az évszakok és napszakok körforgása az erdőn, a folyton változó szépség, amit ott mindíg megtalál. Amit csak az lát, aki korán kel, nem zavarja a hőmérséklet, a csapadék, az évszak és a vadászgató politikusoktól sem fél. Az időjárás, amit ő akkor is élvez, amikor a normálisok a fűtött, hűtött szobák biztonságából néznek csak kifelé. A maratonoknak otthont adó városokat is szerette, amikor lezárt utakon rajtszámmal rohangál sok száz, sok ezer másik...narkóssal. Az erdők, mezők, folyók, tavak, szántóföldek látványától érzett befogadó derű. Micsoda megrázó ébredés, hisz nem más ez, mint betépve lenni. Hajnalok, reggelek, esték, amikor öröm tölti el, a természet szépségétől ébredő öröm. Műboldogság, szakszerűen: high érzés. A reggeli és esti fények varázslata.  A mozgás, dinamizmus, ritmus ringatása. A mindenütt otthon levés, a szerelemhez hasonlítható pezsgő öröm, amihez csak ki kell lépni otthonról és tenni egyik lábat a másik elé. Ez, most kiderült, nem más, mint egy függő kielégülése, pszichés zavar, patologikus, sírba vivő nyavaja.

Most is fut, ebédszünteben, ebéd helyett, és ettől máris kezdi jobban érezni magát. Megvígasztalódik kicsit, csökken benne a felhorgadt harag és kezdeti tajtékzó dühe csendes felindultsággá szelídül. De, már tudja, mindez csak annyit jelent, mint egy kiütés, láz, vagy fejfájás. Egy betegség tünete. Az, hogy jobban van ettől, azt jelenti, hogy rosszul van. Biztos a normálisokhoz hasonlóan pszichológushoz kellene járnia kanapézni. Egy egszséges ember orvoshoz megy a gondjaival, gyógyszert szed rá, terápiás csoportokban monologizál, nem az erődben rohangálja ki magából. Legalább valakinek egy kis haszna lehetne belőle, hogy ő tulajdonképpen beteg.

Igen, voltak fizikai és pszichés problémái. Dögivel. Lábujjától a tarkójáig fájt már mindene, mégis edzett. Akkor is, mikor az agyán kívül minden porcikája némán sikítva tiltakozott, ő akkor is futott. Szenvedett már a kiégéstől, kudarcélményektől, dühös volt, csalódott, magányos, gyászolt és rettegett a holnaptól, mégis úgy érezte, ha futócipőt húzhat legalább egy kicsit el tud távolodni mindezektől. Hát nem. Olaj volt csak a tűzre. A probléma nem az volt ami miatt futott, hanem az, hogy futott.

A cikk kifejti, mindez valamiképp a fogyasztói társadalom, a megváltozó nemi szerepek következménye. Hogy ő tulajdonképpen csak egy megtévedt áldozat, aki rosszul reagál, túlkompenzál vagy félreértelmez. Sok reklám hat az agyára és olyan akar lenni, mint a Gazdagok és Szépek, kiváló, pedig rá a középmezőnyben van szükség. Hát tudja már, hogy hol a helye!

- Lófaszt! - formálja szavakká...szóvá érzéseit. Tagad, ahogy egy függőtől már megszokhattuk.

Azt hiszem a kultúrsokk a legjobb szó annak a leírásához, amit szegény Krisztián barátom érzett. Egy jó erős félmaraton kellett hozzá, hogy civilizált emberként ki tudja magát káromkodni. Rosszul aludt, reggel Buffoutnak panaszolta el bánatát.

- Azt írja néhány tudós, hogy azért futok, mert beteg vagyok. Függő baszod, futónarkós!

Buff egyáltalán nem látszott feldúltnak. Még csak meg sem lepődött.

- Ja, azért is. - zárta le a témát és indult, hogy még a köd felszálta előtt kiérjen az erdőbe, minél hamarabb és minél távolabb a normális emberek okozta zajtól, füsttől és nyüzsgéstől.

 

 

 

Játszunk el a gondolattal

Játszunk el a gondolattal, hogy még nem késő. Hogy ha egy kicsit összeszedjük magunkat és nem feltétlenül másban keressük a hibát, mástól várjuk a megoldást, ez a bolygó megmenthető. Teremtsünk egy párhuzamos valóságot ami ennek a másolata, azzal az egyetlen különbséggel, hogy a károk még nem visszafordíthatatlanok, van értelme legalább megpróbálni tenni valamit, hogy unokáinknak ne kelljen valami lepusztult, randa, mérgező helyen élni. Ha mostantól vigyázunk, maradnak még fák, organikus állatok, növényzet és az intelligencia is fellelhető lesz természetes élőhelyén, az emberi agyban. Tegyük fel, hogy ez a párhuzamos valóság pont mostanában ér el arra a pontra, mint a mi menthetelenül beteg valóságunk. Legyen ez a pont valami nagy esemény, mondjuk egy focidöntő.

Az emberek épp a superbowlt nézik, a félidőben fellépő gigahíresség vadul lengeti nemi szerveit miközben a szerelemről énekli, hogy "je je je". 100%-os tisztaságú kólával energizálja magát, haját csak francia ásványvízzel hajlandó mosni, ruháját magánrepülő szállította átalakításra Párizsba, majd vissza. Ócska dízel autókkal több száz fotós érkezett az eseményre csak miatta. A menőbb arcok, korrupt politikusok, kiégett golfosok és teniszezők dzsetekkel jöttek, vagy ha az már nem fért el a leszállópályán, húsz literes fogyásztású sportkocsikkal. Kibaltázott, kifűrészezett fenyőerdőkre nyomtatott pletykaújságok már hetek óta arról cikkeztek, vajon kék vagy piros ruhát vesz e magára a popsztár és mivel tisztázatlan, hogy végül is lefeküdt e a koreográfusával, rekord példányszámban kelt el a Füles Komornyik és a Cselédszoba magazin. A vörös szőgyeg teveszőrből készült, a bundájához kétszáz apró emlőst bunkóztak döggé. Milióan rajonganak érte. Millió dollárokba kerül ipari gyorskaját, autót, biztosítást, még több autót, farmert vagy parfümöt hirdetni a reklámszüntekeben. Nem is mindenki engedheti meg magának. Csak a legnagyobb, leggazdagabb cégek kerülhetnek adásba. Tőkeerő szükségeltetik ahhoz, hogy a fellépő popénekesnőhöz hasonló nagyságokat magánrepülőztethessék rekmlámfilmjeik forgatásához, majd különgéppel még az otthonfelejtett dzsekijüket is utánuk hozzák. De nyilván megéri. Ahogy egy akciósztár ropogós bőrülésen operaáriát énekel és a luxusról beszél, vagy egy prostitúcióról készült vígjátékból szuperhíréssé vált szépség VIP partiból VIP partiba varázsolja magát egy parfüm segítségével, az megfizethetetlen. Pénzben ugyan igen, de a nagy sürgés forgásban összegyűlt szemetet el nem tünteti senki. Még ha anyagi erő volna is rá, az enegriamegmaradás törvénye lehetetlenné teszi. Az űrből, még egy épp ott turistáskodó üzletember is bejelentkezik, mondja, hogy "helló" egy geostacionárius pályán száguldozó fémdobozból. Vidámsága, elégedettsége érthető, most égetett el épp pár száz tonna üzemagyagot az atmoszférában, meg lőtte bele az autóját a Marsba. Minden sportkocsi gyüjtő az általa készített guruló akkumulátortemetőkre vágyik, kár, hogy a sor hosszú, a lítiumból meg még az olajnál is kevesebb van.

A bolygót magasról leszaró gazdag köcsögökből persze roppant kevés van, a luxus csak akkor privilégium, ha véges, sorszámozott és exkluzív. Másokat, tömegeket kizáró. Demagóg és valótlan állítás mindent rájuk fogni. A szimbolikus szuperfocimecsset csak távolról, változatos méretű és intelligenciahányadosú készülékek segítségével nyomon követő, pénzügyileg kevésbé jól eleresztett nézőkben is bőven található hiba.
Ők veszik az uraságokról szóló cselédmagazinokat. Kiloszámra hordják vackaikba a fagyasztott pizzát, struccméretűre gyógyszerezett csirkéket vödörben, húsiszapből mancsolt melegszendvicseket keményítőrudacskákkal jó sósan, olajosan. Csak mert mondja nekik egy öreg fazon lazázva, hogy csikacsiká. Hatszor annyi olcsó gagyi ruhájuk van, mint amire egy falunak szüksége lehet, a szegénység keserve szintén felhalmozásra ösztönöz. Cukrot esznek vajjal, fitenszeznek röviden nagy zajjal, majd csalódnak és még több cukor és zsír fogyaszátsával vigasztalják magukat. Az első infarktusig és tovább. Több száz lóerő gyengíti őket nap mint nap, hogy a végén a pincébe lemenni már expedíciónak számít, a padlás pedig a Magas Tátra. A panaszaik betöltik a netet, a világháló attól zajos, mennyire nehéz és szar is az élet, ha a távolkeletről megrendelt zokni lyukas és vissza kell küldeni kínába bezúzatni. Meg persze a rendkívüli hír: hogy vajon miért sárga ruha volt egy távoli, soha nem látott demokratikus ország királykisasszonyán amikor kiállt a teraszra. Ők teszik szupegazdaggá a szuperbunkó köcsögöket, hogy hálából olcsó, gagyi moslékkal kínálják őket. Nyomorult kínálat csak nyomorult kereslet eredményeként jöhet létre.

Szóval ebben a párhuzamos valóságban történik egy neutrínóvihar. A neutrínó elég rejtelmes dolog, nagyjából fingunk sincs róla micsoda, meg mit is okozhat egy viharnyi belőle. Vagy hogy egyáltalán lehetséges e ilyesmi. Párhuzamos valóság, szóval mondjuk azt, hogy ott lehet és ebben az esetben azt okozza, hogy az emberek tömegesen ráébrednek, hogy az utolsó előtti pillanatban élnek. Épp most kapták az utolsó esélyt, hogy a bolygót amin oly magányosan sodródnak a végtelenül hatalmas és sötét univerzumban megmentsék. Egy Marsba puffantott luxusautó még nem jelenti azt, hogy majd időben le tudunk lépni, ha itt forróvá válik a talaj. Tömeges ráébredés történik hirtelen. Nem megvilágosodás, az azért elég durva lenne. Nem a menyország eljövetele következik be, csak egy töréspont a föld felzabálásának ütemében.

 Ahelyett, hogy végiggurulnék a társadalmi piramis tetejétől az aljáig és megpróbálnám felsorolni mindazt a sok változást, amit egy kiadós neutrínóbombázás okozott annak minden szintjén, fogok inkább egy tipikusnak tűnő embert és megnézem mi minden változott meg az életében, amitől a bolygó úgymond gyógyulásnak indult.

Elkezdett csapvizet inni. Belegondolt, ha már annyit ástak, csöveztek, temettek a jó munkásemberek, illene legalább megkóstolni, milyen is lehet az a víz, amit nem érlelnek hónapokig műanyagpalackokban. Eléggé flegma dolog csak a szar lehúzására használni azt, amiböl másoknak a túléléshez sem jut elég. Előítéletek nélkül, vaktesztszerűen kipróbálta és beleivott az ivóvízbe. Volt különbség, és hogy ne legyek elfogult, a Sanpellegrínó tényleg finomabb. De a már említett neutrínóbombázás következményeként emberünk felvállalta ezt az apró kényelmentlenséget. Két nap és már egyáltalán nem szenvedett tőle. A buborékok eleinte hiányoztak, ami érthető, de beszerzett egy szódagépet, ami elég jó kompromisszimnak bizonyult. Sokkal lassabban fogyott ki a bubis víz, kevesebbet kellett cipekedni a bolbtból és hosszútávon a szemétdíj is csökkent. Ráadásul kaptak egy köszönöm szépen képeslapot egy delfincsaládtól. (Akiket, külön bónuszként, abbahagytak mészárolni a japán "kutatók".) Kis lépés ugyan, de a dominóhatást nagyon kis változás is megindíthatjha. Vérszemet kapott, mélyen magába nézett és rájött, hogy a felhasznált nejlonzacskók közel két harmada elhagyható. Be lehet vásárolni újrahasznosított papírból készült kartondobozba is, még pakolni is kényelmesebb bele. A zöldségeshez is vesszőkosárral kezdett járni. Jégkrém helyett fagyit vett, otthonra befőttesüvegben, ami cseppet retró ugyan, de legalább a helyi cukrászt és nem az amúgy is túl gazdag Algida részvényeseket gazdagította vele. Plusz nem maradt utána egy marék ragacsos nejlon, meg egy pici darab halott fa. A piacról vett zöldségeket és szezonális gyümölcsöket, ami önmagában apró erő,  de sok más hozzá hasonlóan cselekvő ember együtt érezhetően megritkította a spanyolországból zöld paradicsomokkal útnak induló konténerhajók számát. Legalábbis nyáron, amikor ezen az éghajlaton is halomba rohad a friss zöldség/gyümölcs. És ez még csak nem is volt fájdalmas. Sőt, jobb cuccokat vett a piacról, a szomszéd faluból, mint előtte, még a neutrínózápor előtt Új Zélandról. Amikor csak tehette újrahasznosítható csomagolású termékeket vásárolt. Szintet lépett és csak azzal, hogy az ipari szarokat is száműzte a tányérjáról, egyre egészségesebbnek érezte magát. A gyógyszertáros szomorúan búcsúzott egykori törzsvevőitől. Aztán elszaladt vele a ló. Nem ló, kutya. A televíziózás hirtelen rémunalmas időtöltésnek tűnt fel, elvesztette érdeklődését a korábbi nagy kedvenc "Sértődött nyomik nyafognak a szófán" sorozat iránt és vett egy kutyát, ami sokkal jobban szórakoztatta. Jó kutyus volt, rendszeresen kihordta őt sétálni, egyre szebb helyekre vitte és azt vette észre, hogy az okostelenfonján már nem csak a big macekről meg starbucks kávékról készült fotók találhatóak. Virágok, fák, tavak, dombok, tájak. Felismerte, hogy a természet szép és nem igaz, hogy csupa veszély. Hogy az eső nem öl meg, hideg ellen sem annyira drága venni egy jó dzsekit és a hőség tud borzongatóan jól is esni. Elfoglalta magát, unalmában nem a rendelnivalókat böngészte a tabletjén, megtakarításai keletkeztek. Sőt, de ez már azért elég súlyos fordulat, Rumlikutya úgy ráfeszült egy szőke spánielre, hogy ő meg a gazdájával volt kénytelen szóba állni. Anélkül, hogy mindketten regisztráltak volna a Tinderre. Eleinte félt picit, hátha illegális dolog online partnerkeresőket megkerülve valakivel csak úgy randevúzni, de mivel nem találtak ilyen paragrafust, összejöttek.

42863927_282574862360661_4361326447688679424_n.jpgRumlikutya. Antik, analóg, offline Partnerkereső.

Fillérek ugyan, de mivel a neutrínók nem csak őt találták meg, tömegessé vált a szófákról felszakadt, kutya, macska, vadászgörény, csörgőkígyó és mérőmókus segítségével újraszocializálódó emberek száma. Volt olyan, gyagyi szofverek kifeljesztéséből multimiliomossá vált űrturista aki már aggódni kezdett, hátha nem jön össze a holdbarobbantott atomtengeralattjáró projektre a lóvé. Lóvé, oké, az még csak hagyján, de fogytak a támogató lájkok. Agresszívan csökkent a szupergazdagok egotrippjeiért rajongók száma. Az emberek el voltak foglalva saját élményeikkel. Éshát ezek az élmények...olcsók voltak. A közeli erdőbe jártak ki sétálni, mikor ráébredtek, hogy még soha nem voltak ott. Ahelyett, hogy jó messzire lévő erdőkbe mentek volna repülővel, elmentek a közelibe...biciklivel. És képesek voltak ugyanolyan jól érezni magukat, bizonyos megfigyelések szerint még jobban, mint akkor amikor ezer mérföldeket repültek, hogy egy távoli ország sokcsillagos szállodájában zabáljanak végig két hetet a csúszdapark melletti ernyő alatt.

42742078_300322187430861_4547957980884107264_n.jpgAz erdő, ahová nem repülővel járnak

Kevesebb...mit kevesebb, egyáltalán nem fogyott a Cselédszoba magazin, a paparazzik természetfotósnak álltak, és hiába meresztgették órákig a seggüket a popénekesnők, hiába adtak mélyinterjút érdekházasságuk mellet folytatott paráználkodásaikról az unatkozó királylányok, már önmagukon kívül senkit nem érdekeltek a sztorik. Ásítozó riporternek adták ki lelküket és utána sem kergette őket vad vakuzással senki még szaftosabb részletekért. Barnamedvékről, tigrisekről és orszarvúkról készültek lesifotók. Amelyek, hogy-hogynem, szaporodásnak indultak. Érezhetően kevesebb fát nyestek ki tőből, mióta az addig oly népszerű pletykalapok tönkrementek. Egy újságosbódé ebben a párhuzamos világban is hülyén vigyorgó szőke nőkkel és expresszdiétás marhaságokkal címplapozó szarokkal volt tele. A vihar előtt legalábbis. Utána ezek hirtelen nem érdekeltek senkit. Tönkreműtött arcú hírességek félrelépéseiről való olvasgatás helyett sokan elkezdték saját félrelépéseiket kivitelezni. Hát ja. Nem csak jó dolgok történtek. Mondtam, nem a menyország szabadult el, csak megmenekült a bolygó. Kí így, ki úgy de mindeki próbált legalább egy kicsit kevesebbet ártani neki.

Újra szaporodni kezdtek a veszélyeztetett állatok. Ehhez talán volt némi köze annak az álhírnek is, miszerint az orvvadászok heréjéből készült főzet csodákat művel a potenciállal, sőt, még a rákot is gyógyítja. A neutrínóvihar ugyanis, az orosz kamuhírtrollokat sem kímélte. Halrudacskadoboz helyett egyre többen nyitották ki nagyik régi receptes füzeteit és a délelőtti főzősműsor nézése helyett sokan főzni kezdtek.

A kicsiket sem kímélte a fordulat. Egyre több gyerek lett bevonva abba amit a szülei csináltak. Ahelyett, hogy leszerelték volna egy nyolcmagos processzorral megtömött "Digitális oktatás" kacattal, ott ült a pulton, amíg az anya a répát pucolta és...és basszus lekötötte. Műanyag kacatok helyett kavicsokkal és egymással játszottak a kicsik, mégis valahogy elviselhetőbbé kezdtek válni, mint amikor csak nekik és csakis az ő igényeikhez fejlesztett kopogós múanyagból fröccsöntött csigatigris-kockákkal bástáyzták körül őket. Egyesek odáig merészkedtek a retróskodásban, hogy kemény műanyagtalpú gumicsizmák nélkül is kiengedték őket a játszótérre, aminek következményeképpen sokuk feljutott a mászókákra.

71kydqodtol_sx425.jpgCsigatigriskocka. Fejleszt.

Olyan időtöltések kezdtek népszerűvé válni, mint a testmozgás, labdajátékok, társasjáték hús vér ellenfelekkel.  Rajzolni, festeni, gyurmázni, kreatívkodni, erre volt ráállva mindenki. Reneszászát élte a mozi és a színház, a nézők mégsem a szinészek hálószobatitkaira voltak kíváncsiak, hanem a produkcióikra.

A Körte nevű marketingkonszern hiába kínálta vadiúj iWalker nevű, járást feleslegessé tevő szerkezetét szuperdrágán, hogy a szuperhülyék szuperjónak gondolják. Befürödtek vele. Nem vette meg senki. Szökdécselt vele a CEO fel alá a bazinagy kivetítő előtt, mégsem éjszakáztak tömegek, tulajdonképpen senkis sem volt az üzletek előtt, hogy elsőként dobhassa le a járás okozta terhet. Sőt, épp az ellenkezője történt, a séta egyre népszerűbbé vált.

Hmm...kezd elegem lenni ebből a párhuzamos világból. Elszomorít, hogy mi ide soha nem kapunk, de ha kapnánk is késő lenne már egy kiadós neutrínóviharhoz. Meg különben is, a neutrínó...eh, felejtsük is el az egészet. Tudománytalan.

 

 

Futás és család

A futás lényege a szabadság.
A család lényege mintha nem lenne tiszta.

A család az otthon, az otthon pedig... csupa romantikus dolog. A tűzhely melege, a vacsorához terített asztal, a karácsonyfadíszek között lábadhoz dörgölőző cica, ami pont nem allergizál. Olyan fajta, vagy a családban nincs allergiás. A gyerkőcők fakockákból építenek várat, az anyuka hagymán pirít májat, nyagyi sütit hoz, nagyapa pedig barackot a lekvárhoz. Apa fát vág, a kandallót fűti, hogy a falakon táncoló tűzfény álmot hozó meséket rajzoljon a fantázia vásznaira.

Elmúlt. Felejtsd el. Nem is volt ilyen soha. Ez nem család, ez egy karácsonyi képeslap, amin egyszerre van nyár meg tél. Meg ősz, hogy dió is legyen valahonnan. Ha ilyesmit keresel, drogozz jó keményen, úgy rövid időre megtalálhatod.

Az otthon a család. A világ legőszintébb helye. Teljesen függetlenül a hangulat minőségétől a bizalom légköre uralkodik. Nem szégyellünk levetkőzni, kivetkőzi önmagunkból. Itt bárki bátran felbődül, ha legókockára lép, utolsó atkának nevezi mátkáját, ha az nem mossa ki...nem teszi be este a fullautomatikába a kedvenc atlétatrikót. Senkiházi tróger lesz apuciból, ha nem jeleskedik a mosogatógép ki-be pakolásában. A gyerMekek pofoznivaló külykek, akik kétségbeejtően sokat beszélnek vissza. Jobb is, hogy manapság már csak a kvarcjátékaikat püfölik, mert ha nem akkor főleg vonyítanak valamiért. A kutyát, macskát csak a kaja tartja a háznál. No jó, a kutyákban van valami önsorsrontó ragaszkodás is azért. A család olyan hely, ahol pont azok a dolgok hiányoznak, amit bárki idegennek megadunk, a tisztelet, az udvariasság, az empátia, fairplay és a racionalitás.

Ez sem igaz így. A kisarkítással csak az idealistákat és a csalódott idealistákat (cinikusokat) akartam megetetni. Az igazság a két végpont között, mindenkinél máshol található. Ráadásul az igazság mozgó célpont. Másodpercek alatt vált az idill szociohororrá, vagy fordítva, évek alatt egyhül a horror...válássá. Oké, oké. Kibéküléssé, és akár percek alatt, hogy azért némi optimizmus is sugározzon ebből a bekezdésből.

De fussunk tovább. A futás szabadság, a szabadság pedig legédesebb akkor, ha szabadulás is egyben. Nem a családodból szabadulsz, nem az elől futsz. Ne érts félre. A fáradtság, az ingerlékenység, a rossz kedv, ami másokra is kihat az ami elől jó hatékonysággal el lehet szaladni. A megfelelő cipő kiválasztása után természetesen. Nem valami elől, sokkal inkább valamiért, az örömért futunk. Utolérjük, megfogjuk és hazavisszük magunkkal. Midnekinek megadnám ezt, mert könnyen adható, mert ingyen van...sőt, jövedelmez. Rendbe tesz, kinyit, újjáépít, szépít. Apu megadhatja anyunak, anyu pedig viszonozhatja. Csak jól járhat mindenki.

Akit nem engednek, az szökik, a szökés pedig hazugsággal, sunyisággal, titkokkal és fárasztó alagútfúrással jár. Nem értem, hogy két normális ember esetében miért is lenne erre szükség.

A család, ha nem a képeslapos verzióval vakítjuk magunkat, sokszor bizony tiszta szívás. Nem mindíg rózsaszín vagy babakék. Kemény munka, idegőrlő szituációk, aggodalom, fáradtság, megpróbáltatások. Akármilyen tündér is a pici, nem hiszem, hogy a "Twinkle twinkle little star..." hatszázadik meghallgatása elemgyenge kínai zenekacaton nem ébreszti fel az igényt az elrohanásra. Nem a gyereket unjuk, hanem magunkat, a monotonitást, az előretekintve végtelennek látszó időt. A melóhely okozta stressz, a szájbavert közlekedés, a ripacs kolléga akit a mi munkánk eredménye alapján léptetnek elő szintén mozgatni kezdi a lábat. Csak figyeld meg, magadon vagy máson. Amikor a lábad ráng egy helyben ülve, az azt jelenti nem ott akarsz lenni ahol vagy. Idegesít, unat, taszít a szitu, legszívesebben kifutnál belőle. Tedd meg.
couple-running_318-29476.jpg

A család arra való, hogy támogassátok egymást. Anélkül szar az egész. Nem csak azért álltatok össze, hogy együtt éljétek fel a jövedelmeteket, vagy hogy egymás jellemét köszörüljétek, bárdolgassátok, flexeljétek tűréshatárig és tovább. Az együttélésnek van számos rejtett előnye. Például a helyettesítés. Nagyiék nem jönnek, ti vagytok az X, Y, Z generáció, ők meg azok akik elcseszték azokat. Velük a TV végez, veletek a digitalizáció fog. Nagyi nem süt, rá van feszülve a Szulejmánra, a sütit nagyapa hozza a tescóból, aki egyébként a sport 1-re meg a paprika tévére van ráfeszülve. Nem barkács, nem kertész, veszprémi női kézilabdacsapat rajongó Ezek a mai öregek már nem olyanok, mint régen. 

Nem számíthattok másra, csak egymásra. Az együtt nem azt kell, hogy jelentse, hogy minél többet egy légtérbe zárva szenvedjük meg a gyereknevelés mindennnapos kihívásait, hanem, hogy segítjük a másikat, hogy kibírja, hogy végig tudja csinálni beleroppanás nélkül. Ez nem az állandó együttet jelenti. Elvárni valakitől, hogy akkor is mellettünk álldogáljon a szarszagban, amikor tulajdonképpen gyakorlati értelme nincs, ha csak azért nem engedjük menni, mert épp mi sem mehetünk az nettó mezei önzőség. Erőszak. Az a nagy hatásvadász fogadalom annó, süti meg pingvinjemezben a részeg rokonok között, nem a közös szenvedést foglalta szerződésbe, hanem egymás támogatását. Az együttlét örömét és nem a páros kínt kell keresnünk. Az meg pont nem a folyamatos összekötözve levés, mert az szar, előbb utób zsibbadni kezdenek az ember végtagjai, még ha tagadja is.

Mit ér x óra együtt töltőtt idő, ha ezalatt morgás, savazás, ekézés és alázás megy? Oké, ez költői kérdés volt de azért megválaszolom, csak mert jól esik: Lófaszt se. Ártasz vele magadnak, a társadnak meg azoknak az apró szerencsétleneknek, akiket a szerelem szavának, ősi ösztönnek, hagyománynak, szocpolnak, csoknak, politikusaink ösztönzésének vagy két és fél üveg bikavérnek engedelmeskedve világra hoztál. Négy óra fűlledt kamaradráma helyett egy óra csak anyuval (apu fut), egy óra csak apuval (anyu jógázik), meg kettő két kellemesen elfáradt - felfrissült szülővel. Oké, amikor egész éjjel zombulsz egy hasfájós baba mellett, az utolsó dolog ami eszedbe jut, az a kocogás. Az első nyiván az alvás. Vannak nehéz időszakok, de szerencsére általában ezek nem tartanak a végtelenségig. Ha a fáradság nem fizikai, egy-egy óra intenzív mozgás a napban pihentet, feltölt. Úgy tehetsz a legtöbbet a másikért, ha ezt lehetővé teszed, bátorítod.

Fuss egyedül. Ne beszéld meg a barátnőddel, ne vesd fel a kismamaklubban, ne verbuválj haverokat, mert tapasztalat szerint csak egymást fogjátok lebeszélni róla. Ma azért nem mész, mert ő sem jön. Ha meg jön, csak végigdumáljátok az egészet, ahol a változatosság kedvéért a csimóták lesz a téma. Egyedül lehetsz önmagad, egyedül a saját gondolataid jutnak majd eszedbe. Egyedül arra gondolsz amire akarsz. Fókuszálj a problémáidra, vagy ezidőre told őket félre. Válogass zenéket és lélekben...akár testben is táncold végig az edzésedet. Ha egyedül mész, igazodnod sem kell, egyeztetni sem, viselkedni sem. No jó, némi minimális viselkedésre azért szükség van, de jelentősen kevesebbet pózol, füllent az emberfia, ha nincs a közelben hallgatóság, aki előtt magunkat fényezni kényszerülnénk.

Ne a haverokkal járj el sörözni, mert bár rövid távon működhet, hosszú távon soha sem megoldás. Inkább drogozz kéményen, az legalább expressz taccsra tesz és még kaphatsz második esélyt. A haveri sörözés lassan, hosszú évek alatt old Unikum emberkévé, miközben folyamatosan ismételgeted, hogy ez mennyire oké. Nem az. Stresszt alkohollal kezelni, a családi nyomásból kocsmába szabadulni... Oké, ne én okoskodjak, hozz te fel pozitív példákat. Írd meg, hogyan oldódtak meg ismerőseid problémái jól kibeszélős haveri sörözések által. Tényleg kíváncsi vagyok.

Fuss a pároddal, amikor már megtehetitek, az is jó néha. Nem mindíg az egyéni csúcs a legfontosabb. Csinosak vagytok együtt, irigykedve néznek utánatok a szófáról lepottyant hedonisták, elmerengve, homályossá markolászott söröspoharakkal a kezükben bánatosan tekintenek magukba az alkeszek látványotokra. Idegbe baszott láncdohányosok irigysége követ, hogy lám, nektek sikerült, házasság, gyerekek, évek hosszú sora és még mindíg szeretettel néztek egymásra. Basszátok meg!

A szabadság különleges állapot, karnyujtásnyira van, de érteni kell a módját, hogy elérhessük. Meg kell tanulni, fel kell fedezni, megérteni, de ha ez megvan, édesebb mint a zacher torta, tovább tart mint az orgazmus, olcsóbb mint eljárni a haverokkal sörözni és ráadásul egészséges. A társad meg azért van, hogy támogasson ebben. Cserébe támogasd őt te is.

  

A gyökerek épségéről

Amikor a jó gazda magot vet, tudja mit kell tennie, hogy a növény erőssé, széppé fejlődjön. Nem tesz bonyolult dolgokat, de azokat szerető gonddal, odafigyeléssel és következetesen teszi.  Nem is okoskodik bele senki a dolgába, mert látják, hogy a termés szép.

Amikor a rossz gazda magot vet, tudja mit kell tennie de nem teszi. Elhanyagolja, földjét, lesz ami lesz, ha mást nem, gazt arat. Nem is okoskodik bele senki a dolgába, mert látják, hogy tök felesleges.

Az a közös a kettőben, hogy egyik sem takarja el a napot, az esőt, nem öntözi káros anyagokkal a növényeit, nem dobál szemetet a földjére, hogy az lassan megmérgeződjön.

Amikor az ember "magot vet", fingja sincs róla, hogy mit kell csinálnia, hogy a gyerek erőssé, széppé fejlődjön. Azt teszi, amit tanult, látott, amit eltervezett. Eleinte. Aztán mivel kivétel nélkül mind abnormálisak vagyunk - a normális ember idea, vagy egy pszichopata álcája - lefáradunk, fellázadunk vagy neurotikussá válva feladjuk a kezdeti "szuperjó gazda leszek" terveinket.

Kevés a nagy család - sajnos ez a modell lassan a múlté - és ezt a gyerekek sokszor megsínylik. Menni kell, a munkahely, a speciális karrierutak, a drága és nyomorult helyeken központosuló ipari, techonógiai óriáskomplexumok randa és túlárazott kis albérletekbe rántanak jóravaló fiatal párokat. Egyetlen vigaszuk, hogy az ablakon kitekintve világítóaknára, elbaszott, félbehagyott graffitikre látnak, így megvan az az érzésük, hogy urbánus életet élnek. Az meg azért jó, mert ha jónak nevezik, talán valaki el is hiszi hogy az. Mézesmadzagokra fűzött párok kergetik a karrirer ígéreteit, isszák a szar kávét papírpohárból literszám, túlóráznak, próbálnak beilleszkedni a folyton változó közösségekbe. Ha már úton vannak, hát ott is maradnak, előbb utóbb matekolnak és ha a szakma megvan hozzá, továbbröppennek egy még nagyobb, sokszor kölföldi óriáskomplexum közelébe még urbánusabb életet élni. Londoni penészes garzonokban, többen aranyáron, konstans német dugókban ingyen ülve élik le napjaikat. Költöznek, ha kell évente kétszer. Megunják a bérletre kidobott lóvét, befektetnek, házat vesznek és örökre maguk maradnak.

Magányukban és mert valahol mélyen mind mintákat követünk, gyermevállalásra adják a fejüket. Nincs nagycsalád, a csakis rájuk rakódó terhek, a helyettesítés gyakorlatilag lehetetlen kivitelezése mindent sokkal nehezebbé tesz.  A gyermektelen gyermekpszichológsok állandóan hibáztató publikációitól büntudattal, aggódva indulnak neki.  Az ezer kilométerekre lévő újdonsült nagyszülők nincsenek jelen. Segíteni nem tudnak. Látogatók néha, de oly sután látogatnak, hogy inkább egyre ritkábban teszik, majd teljesen elmaradnak. A gyerek cseperedik, és három éves korára az az egyetlen attrakciója, hogy digitalizált. Maga keresi ki a rajzfilmjét a youtube-on. Orrhangon ordítozó félig állat figurák világában van otthon. Tablettel eszik, azzal alszik el, azzal ébred, mindenhová hurcolja magával a zsírfoltos, újlenyomatos, vastag gumikeretbe foglalt vackát, mintha azon múlna az élete. Lassan tanul meg beszélni, szociális készségei csak annyira fejlettek, amennyire azok egy idétlen nyulas vagy unikornisos játékból megtanulhatóak. Vagy ordít, vagy üvölt, ha nem a kütyüjét zsírozza, tapogatja.

young-children-at-risk-for-skeletal-problems-due-to-tablet-use-886x1024.jpg

A gyereksírás a világ legnyugtalanítóbb hangja egy ember számára. A gyerekhiszti pedig a legidegesítőbb. Mivel a szülők teherbírása véges, és van könnyebb út, van rövidtávú rossz megoldás arra, hogy a lassan iskoláskorú gyerkőc legalább pár percre elfoglalja magát valamivel. Valamivel ami nem ordítozással, pühöléssel, cukorsokkos vad rohamozásokkal jár, hát engednek neki. Vannak próbálkozások, a reggeli első tábla csokiját csak akkor kapja meg, ha megitta a kakaóját, napi négy órára korlátozzák a rajzfilmnézést, pisis kézzel nem markolhat bele a spagettistálba...Megannyi konfliktus... Sajnos, mivel az idegek egyre gyengébbek, a gyerek meg egyre erősebb torokban, sokszor megesik ráhagyják, napokat tölt karamelizált cukorzselészerűségeken porcukorral. Iskolás korára már képtelen elmenni a mászókáig valami tupperben hurcolt édesség nélkül. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a macskák népszerűbbek.

A gyerek, gyerekek annyira aranyosak, bájosak, mint Jabba Hut még kezdőkorában, fiatal striciként, amikor az anyukája pakolt neki élő békát tupperbe és a Tatuinnál is rosszab helyen lakott. A barátok, ismerősök is eltávolodnak. A távoliak a távolság miatt, a közelieket vagy idegesíteni kezdik a gyerekek, vagy nekik is vannak és a saját szennyesük rejtegetésével vannak elfoglalva.

A kicsik összesen két személytől tanulják meg az anyanyelvüket. Az anyaországban élve is. Ha nem olvasnak nekik mesét, nem eőrltetik a beszélgetést, nem viszik közösségekbe, ez kevés. A szókincs még két irodalomtörténész házasságában is csak töredéke annak, amit egy nagycsalád számtalan különböző karaktere nyújtani tudna. Apu hazajön, köszön érthetetlen szavakkal szidja a cégét, a közlekedést öt percig és ennyi. Elvonulna pihenni. Ez is mind anyura marad, aki a nap végére már flúgos a gyermekvilágban való elveszett hadakozástól. És nem csinálja jól. Túl fáradt és túlságosan egyedül van ahhoz, hogy ezt így lehessen jól csinálni. A normál menet plusz erőfeszítés, lassulás van, monotonitás, fogyás, hízás, szar kedv és ráadásul mindent ellepnek a gagyi Fisher price játékok, amikre a pici rá se szarik, mert vagy ordít, vagy engedik neki a kütyüjét kenni. És keni. Oda sem figyel a szüleire, amikor azok esznek, beszélgetnek, megölelik egymást, veszekednek, gyászolnak, örülnek vagy megegyeznek valamiben. Nem csak a szavak, a jelenetek, a viselkedés, a testbeszéd, a gesztusok...semmi sincs megfigyelve. Nincs ott a családban, csak ha megéhezik, beszarik vagy mepróbálják betuszkolni az ágyába. Hiszen minek is, mikor számtalan képességfejlesztő játék szívja a kis arcokat bele valami ellenszenves vigyorú nyúl, kalózkópé vagy gyerekkatona világába. Ott mindíg történik valami. Akármilyen buham mozdulattal is nyomunk oda a képre, az meg fog dícsérni érte. És ez mindenkinek jó, mert legalább pár percre normálisnak ható csend uralkodik.  

Két építőkockát egymás tetejére rakni kreatívabb, bonyolultabb és hasznosabb mint a legtöbb babáknak, kicsiknek szánt képességfejlesztő app. Mivel a kütyü elsődleges célja eladni magát meg majd az új verziót is, nagyjából leszarják, hogy feljleszt e vagy sorvaszt valójában. Nem a gyerekek, a részvényesek kell, hogy jól járjanak Tényleg nem mentség minden szemétre az, hogy az eőállítása munkát ad embereknek. Ne legyenek illúzióink, a kicsik számára a digitális játékok egyszerűbbek, butábbak és sokkal kevésbé fejlesztőek mint mondjuk ülni a homokozóban, legózni vagy átlapozni a tesz vesz várost anyuval-apuval. A digitális nevelés pont nem a korlátlan nyomkodást jelenti, hanem azt, hogy megtanuljuk a technikát a helyén kezelni.

Azt javasolnám, hogy ahelyett, hogy saját bejárású tabletet, okostelefont adnánk a gyerek kezébe, inkább vigyük ki az erdőbe és bízzuk a mosómedvékre, had neveljék azok. Az eredmény egy ugyanannyira elvadult kis külyök lesz, de legalább a tüdeje, vérkeringése, csontjai, izomzata és a mozgása kifejlődhet. Minket meg nyugton hagy. Csak töltsük fel naponta az etetőjét.

Sportolhatna. Még az, amit eszik nem formátlanította el teljesen. Ráadásul változékony, adaptív szokott lenni egy egészséges gyerek. Játszana, veszekedne, nevetne, koszos lenne, leizzadna, megéhezne, kifáradna, lökdösődne, verekedne, esne, kelne. De nem teszi. Bogarászhatna, elbújhatna, elfuthatna, megleshetne, építhetne, kikutathatna, elrejthetne dolgokat. De azt sem teszi. Fura világban él, tompa tekintetű szülei a félrecsúszott nevelést gondoskodásnak nevezett ideges, buta aggódással próbálják ellensúlyozni. Féltik a széltől, naptól, hidegtől, melegtől, rovaroktól, zajtól, mozgástól és a szabad levegőtől. A sport ezen gondolatmenetet követve maga a halál.

Még ha teszemazt ott lenne a jó példa, de nincs. Tán jobb is, hogy nem nézi meg alaposabban a szüleit. Apu annak örült utoljára, még Áprilisban, hogy a kanapén fekve, okostelefonnal be tudja indítani a fűtést a nyolc méterre lévő hálószobában, anyu meg csak akkor mosolyog, ha valami dobozzal csönget a szállító vagy végre megint új szekrényt kell venni az IKEA-ban.

A család akkor boldog ha ehet, hétvégére nincs jobb ötlet a nagybevásárlásnál. Oda kimozdulnak együtt, egyébként meg a francnak sink kedve a hercehurcához, gyerekülésföléhajoláshoz amikor az ember feje tele van szaladva vérrel a csimóta meg üvölt bele a fülébe, a blamázshoz sincs kedv amit a látványosan fejletlen gyerkőc fejünkre szakít bárhol, ahol van egy nála fejlettebb gyerek. Mindenhol.

Marad a Forma 1, a Big Bang Theory, a Simpsons, a konyha meg a hűtő, és az életttér - bámekkora is legyen a birtok - 45 négyzetméterre korlátozódik. Ennek a negyvenöt négyzetméternyi ugarnak, gyomos, műveletlen, bevetetlen, elhanyagolt földdarabnak a közepén ül a kis ember egy maszatos búra alatt és fogalma sincs róla, hogy mit veszít minden elmúló perccel. És ez így marad, ha nem vigyázunk, akár az időnk végezetéig.

Az edző

Egyedül futok, önmagam edzője vagyok. Mivel olykor mindenkinek szüksége van precíz kegyetlenségre, amit pedig mástól könnyebb elszenvedni, magamból egy kicsit elkülönítek - lelki értelemben persze - és Edzőnek keresztelem. Vissza kell szólni, átkozódni kell, dícséretet akarok kapni. Beszélgetek hát önmagam tanárrá gyurmázott darabjával.

Hogy dialógusaim a számomra leghasznosabb, hatékony módon történjenek önmagam és képzelt edzőm között, beletettem a figurába mindent amire, úgy gondoltam, szükségem lehet.

897_1.jpg

A képen szereplő pirosruhás alakok csak a sárga ruhás alak képzeletében léteznek.

1. Simon - A full time szemét

Gyermekkorom telén, már az iskolapadban megismerkedhettem emberi roncsokkal, pszichopatákkal, Tamás bátyákkal, Árpibákkal, Lajosokkal és egyéb uszadékaival az együtt létezés folyamának. A kis hal megmérettetése viszkető bálnák között.

Induljunk akkor tőle, Simontól a kősziklától, kinek órái a mobbingolás jegyében teltek. Semmi köze a sporthoz, csak azért vettem ide, mert ő volt az általam ismert legkevésbé korrekt ember. Kell egy ilyen. Annyira egy megkeserdett cinikus fasz lett belőle, hogy amíg az osztály elmélyülten mázolta a citromot, meg a kettévágott citromot, addig ő unottan seregszemlézett és kedvenc célpontjait ekézte. Voltak gúnynevei meg sztoriaji amiket csiszolgatott és újra ismételgetett.

Annyira konzekvensen szemét ember volt mindenkivel, aki nem passzolt a világképéhez, hogy csak a Jóisten a megmondhatója, miért épp tanárként parkolt. Meg, hogy milyen világkép lehet az övé. Festeni tudott, rajzolni is. Egy kegyvesztett, keserű, rosszindulatú zsarnok, beépítettem az edzőképembe, mint Simon.

2. Pali bá - Az edző tanár

A jó tanár, órák a jó tanárral a gyerek számára menedéket jelentenek. 45 perc, ahol ismert szabályok vannak, igazságosság. Palibát ebből a csoportból épetettem be tréner Frankeinsteinembe.

Szakállas, mint apám, én meg mindg megbíztam a szakállas emberekben. Olyan, akit mint versenyző, beérkezéskor imádsz a célnál látni. Aki veled van. Rekedtre üvölti a tokát, mert lélekben együtt küzd azokkal akiket nevel. Aki miatt az edzés a legszebb értelemben sport. Síp, elemzés, mérés. Érzed, hogy az amit teszel, az erőfeszítéseid mást is érdekelnek.

Palibá aztán elvált, zavarossá váltak dolgai. Volt egy jónő felesége, aki elhajtott egy teniszedzővel. Talán inni is elkezdett, nem tudom. Mint a legtőbb jó apának, neki is egyre kevesebb ideje lett bármire is.

21083362_359303417833315_8384071502854355505_o.jpgStexi kutya megdícsér, jól teljesítettem

3. A teniszedző, ő a főellenség - Egyébként Lajos

A teniszedző full barna, rikít rajta a kurvafehér cucc, ül valami rogyott fehér műanyagszékben és imádja magát. Meg útálja, hogy vagyok. De legalább észrevesz. Nem is edző ő, teniszedző és ez mindent el kell, hogy mondjon róla. Rövid nyári sporttáborok meghívott segédnevelőjeként kerülsz a szárnyai alá és ha már csajozási értelemben veszélyt lát benned, szar neked. Minden nő az övé, aki meg nem az meg amúgy sem nő. A tenisz ketrecharc, ott meg ő a Boom Boom Becker.

Vannak pontok, amikor a haragodra is szükséged van, hogy továbbhaladj. Ilyenkor csak felidézem, amint egy elcseszett fonákom után kiröhög, és máris kapom az adrenalint.

4. Árpibá, nyomokban filozófus

Az egyik tanárom mondta, ő most itt már a negyedik, hogy a sport nem egyenrangú tárgy a többi iskolai órával. Fontosabb. Nem volt könnyű ember ő sem, nem abban volt erős, hogy a hónod alatt tarsa a kezét. Nem egy nagy motivátor. Ezt egyébként hiányolom. A sportóráknak mozgásról és egészségről kellene szólnia. Az egymáshozmérés, meg rangsorolás csak azoknak való, akik önként versenyznének. Sorbaállítás igen, mert anélkül nem lehet 30 gyereket egyszerre bemelegíténi, de egymáshoz mérni egy osztály összes tanulóját? Miért? Oké, mérni, szerintem kell, sőt érdekli is az embert a teljesítmény számokban, de leosztályozni ezt? Csak a hozzáállás, ami értékelhető.

Egy osztály asztmás és nem asztmás gyerekekből keverve nem osztályozható azonos mércével. Sőt, már az edzésprogramjuk is más kell, hogy legyen. Más torna annak aki hátfájós és más annak aki imád labdával rohangálni.

5. Endre, akitől azt kapod, amire tényleg szükséged van

Az utolsó edző itt, aki szintén tanárom is volt, nem nagy szónok. Tőle azokat a gyakorlat sorokat kaptam, amiket máig ismételgetek. A játékos erőfejlesztést. És pont ezek azok, a gyakorlati képességek amikre a végén valóban, leginkább szükségünk van. Hogyan melegíts, dolgozz, vezess le. Hogyan pihenj, egyél és készülj fel.

Aztán egyedül lettem, mintha csak egy szekrénybe zártak volna. Megtanultam mérnöknek lenni, programokat írni és gondoskodni róluk. Nem edzettem, hiszen fiatalon, egészben, szépnek megmaradtam éjszakai életmód, meg nappali szakos tanulás, dolgozás kombóban is.

A harmincas éveim végére jutottam ahhoz a kereszteződéshez, ahol vagy tudatosabbra veszem és ésszel csinálom, vagy az apró hétköznapi örömök piranjái lecuppogják rólam a húst. Hétköznapi örömök ponttyai inkább. Képzeld az, hogy háralávő életedben folyamatosan egy ponty támad és próbál halálra marni. Soha nem fárad el, mindíg mindenhol ott van és korlátos eszköztárát kitartással kompenzálva tép beléd. Nem kapod meg a fogak kegyelmét. Ha nem akarsz vérszomjas halálpontyot, változtatni kell a módszereken.

hal-ponty.jpg

Egyszer úgyis elkap

Amikor például a másnaposság már két napig tartott két vállra fektetve, elgondolkodtam, elfussak e előle, vagy hagyjam, tegye csak dolgát, rengeteg a jó sorozat, elnézegetem közben. Elfutottam. Mivel lassú és buta misztikus állat, előnyöm azóta is tart.

Nem csak egészszségügyi szempontból fontos ez a választó, társadalmi, társasági, családi létünk, további szerepünk is át kell, hogy alakuljon.

Ha nem vigyázol, és negyven év fölött még vannak barátaid, jóban vagy a szomszédokkal, esetleg át is hívnak grillezni. Születésnapokra kell, hogy járj vagy sátras ünnepeken illik megjelenned, nem marad időd a saját életedet élned. :) Légy útálatosabb!

A sport, nekem a futás a bringázás, út a szabadság megismerése felé, időt kell teremteni, találni és lopni hozzá. Senkinek nincs rád annyira nagyon szüksége mint amennyire nagyon te ott vagy. Légy kevesebbet emberek között, így amikor majd újra találkozol velük, szebbnek látod őket. Meg az is lehet, hogy te is unalmas vagy idegesítő vagy már néha. Menj, legyél magad kicsit.

 Légy kevesebbet emberek között, így amikor majd újra találkozol velük, szebbnek látod őket.

De vissza az edződhöz, a tapasztalataid, kedvenc bolondjaid, félelmetes figuráid és viszkető bálnáid keverékéből teremtett segitőhöz.

Amikor például elkocogva egy csapat kiránduló mellett túl vadlovasra veszem a figurát kell, hogy rámszóljon a ganaj Simon, hogy

"te? atlétikára? dehát olyan a mozgásod, mint egy tevének"

És mindjárt tudom, hol a helyem ebben a világban. Egyszer rajzoltam magamnak egy logót, teve volt, egypupú  fejlámpával. Mellesleg a teve futótotem. A legkirályabb! De igen, az!

camel.jpg

No mindegy, szóval, bizonyos tekintélyelvű nevelési módszerek szerint minden gyereknek kötelessége megtanulni félig és teljesen labilis emberekkel együtt élni, jó esetben néhány egészséges segítségével.

Van úgy, hogy az hiányzik, hogy mint régen szüleimnek, mutogathassam, hogy lám, milyen magasra bírok ugrani, meg mennyire gyors is vagyok. Ezt a fajta figyelmet már nem kapom meg. Megfelelési kényszerem gazdátlan szamuráj, egy mosolyért, biztatásért, kereplésért mindíg hálás vagyok. Ha más nem, virtuális Palibá mindíg ott lesz a célnál.

Egyedül vagyok, nem hazudozhatok, mert elég könnyen rajtakapom magam. Tényeket mérek tényekhez, pont ahogyan azt Endre vagy Árpibá tette volna.

Egyedül futok, nem menekülök, nem bújok az egyedüllétbe, abból nyerek erőt. Amíg futok, szabad vagyok, arra fordulok, amerre akarok, legfeljebb zavarom a szemből, szabályosan érkező többieket.

 

Nyárról őszintén

Azzal kezdeném, hogy egyikünk sem tökéletes. Ez jó így, mert mindenkin találni fogást, így ha eluralkodik rajtunk a rosszindulat, ha gonoszok szeretnénk lenni, ha a világ útálata közben zavaró lenne...akárki, azt szavakkal, legbelül valamiféleképp el tudjuk küldeni a picsába. Tudatában önmagam és nem a tökéletesség, csupán csak a szalonképesség határa közötti távolságnak, nyugodtan mondhatom ami szívemet nyomja. Mert nem ám valami erkölcsi vagy elitista gőg, vagy vallásos esetleg forradalmi hevületből fakadó felsőbbrendűsködési kényszer, hanem csak a viszketés hajt, hogy megtegyem. Lehet, hogy azok akiket itt megemlítek jó emberek, mert szeretnek és törődnek egymással. Az is lehet, hogy okosak, mert értik a gépek, a hivatalok és a békés egymás mellett élés elveit. Csak valahol mégis tökhülyék. Valahol én is, és tényleg csak ez jogosít fel arra, hogy ily nagy pofával negatív értelemben emlegessek olyanokat, akiknek csak az a bűnük, hogy nyáron strandra járnak, nyaralnak, grilleznek és brutálisan ronda, káros klímaberendezéseket szerelnek a házukra, mert egy évben van két forró hét.

wp_20160618_10_25_18_pro.jpg

A nyár a naptárban három hónap, de az igazi, a túzforró része harminc fok feletti hőmérsékletekkel csak néhány hétig tart, van hogy addig sem ezen az éghajlaton. A szénát már lekaszálták, bebálázták, a búzaföldek tarlóvá változnak. A levegőnek forró, száraz bomlás szaga van. Az érett nyár illatai, szagai, bűzei már csak az orrunkon át is élménnyé teszik a kint tartózkodást. A szilvafák nagyapámat juttatják eszembe, az alma magamat kicsiként, a szeder Krisztiánt, a dinnye Rókát az Üvegtigrisből. A természet itt ott már fáradt a nyártól, megégette ha nem is a meleg, az évszak túláradó, túlfűtő, túlérlelő enegriája. Édes, pezsdítő és mindennnemű érzékeink kielégítésével perzsel, fogyaszt, fáraszt. Csúcsformába hoz, ha akarod. Leolvasztja rólad, amire nincs szükséged, kifacsar, kiszárít, hogy friss vizekkel töltődj. Táplál a legjobb minőséggel úgy, hogy pénzedbe sem kerül, fénnyel, színnel, gyümölcssel, illattal, élettel és szerelemmel. Nem bírom majd sokáig, de nem is tart sokáig.

Reggel a kisboltban nyugodtan rámoltam. Mivel fogalmam sincs, hogy mi a kölönbség a folyékony mosópor és a krémszappan között, beletelt némi időbe, mire rájöttem, hogy a sok tökegyforma lúghigíték közül melyik márkanév visz legközelebb a feleségem óhajotta termékhez. A pénztáros és a sorban mindíg eléd kerülő dumás törzsvásárló épp megegyeztek abban, hogy "nem lehet kibírni". Ez már tényleg sok. Hallotta valakitől, hogy az anyósánál szétpattant a hőmérő. Az mondjuk a napon volt de akkor is, árnyékban sem kevesebb. Megegyeztek, hogy a sors ezzel is veri őket, ezzel a kurva nagy hőséggel. Van ventillátor, a hűtő is tele akciósan vásárolt két és fél literes fantákkal, kólákkal meg sprite-al. Még szerencse, hogy volt leértékelés a Gigastore-ban, ahol a család három és fél óra alatt bevásárolt a hétvégére. Volt némi sopánkodás, mert hogy a hideg ellen védekezni, biztonságos helyre menekülni előle, megszenvedni, kiheverni és megbeszélni mindenkivel aki szóba jöhet drága. Lassan drágább, mint a tél. Merthogy, és ez kétségkívül igaz, a meleg elől nehezebb elbújni mint a hideg elől.

Nos ez a tény az, ami torkunkra teszi a kést és lassan nyomja lefelé.

Csupaszív jóember szomszédom este a kertbe merészkedve, szinén a hőség-bluest nyomja. Neki ráadásul ártatlan gyermekei is vannak, aki megszenvedik. A híradó is lenyomta, hogy éjjel többet sírnak fel a picik. Már beszélt valakivel, jövőhéten jön a klíma. Azt mondjuk elmondanám neki, hogy eléggé képmutató dolog részéről ezután sajnálnia a jegesmedvéket. Szívem szerint úgy árulnám ezen termékeket, hogy csomagolásuk kétharmadát gyászkeretben döglött fókák, halak meg macik tennék ki. Meg olyan feliratokat tennék rá, hogy a klíma gyengyíti az ellenállóképességet, a hőtűrést. Hízlal, meg puhány pudinggá tesz. Nem arról beszélek, hogy mindenkinek follyon szemébe a leve miközben bontja a csirkét a soron, hanem arról, amikor nem lenne muszáj, de beszerelik. Ott, ahol harminc negyven kiló túlsúllyal azt hiszik, a körülményektől szenvednek, és tehetetlenségükben folyamatosan termékek vásárlásával kompenzálják gyengeségüket. Erősödni olcsóbb. Mindenkinek.

A mesterségesen gerjesztett tehetetlen düh csíkká húzza ajkaim, arcizmaim kétségbeesett harcot vívnak őszinteségnek becézett beszólhatnékommal. Nem szólok, mert

Vétkesek közt hamar megútálják azt, aki kinyitja a száját

Meg hát azért sem, mert én is elég távol vagyok még attól, hogy egy fapapucsban békén hagyjam a bolygót. Próbálok annyit szakítani a gyümölcsökből, amennyit meg is eszek, de hazudnék ha azt mondanám, hogy még soha nem rohadt rám néhány mázsa szemét.

Másik kertszomszédom épp grillre dobál fel akkora mennyiségű húst, meg kolbászt, mintha a két falu közötti viszályt próbálna megoldani békésre etetéssel. Árnyékolók, ernyők egészítik ki a nyolc négyzetméteres, elektromos, digitális, okostelefonos applikációval működtethető roletta Csoda-Deluxe 3000 nyújtotta viszonylagos biztonságot a napfénytől. Pedig nem ünnep lesz, csak vacsi, mint tegnap, meg azelőtt. Az érkezők elismerésüket fejezik ki, már már sportos, ahogy árnyékban harmincban tekeri, forgatja a húsos zsírokat. A fotness vonalat a görög saláta hivatott bevonni az eseménybe, baconnal, hátha a férfiak jobban szednek belőle. De nem. A férjek a zöldségeken viccelődnek, hogy hova valók, meg hogy egye akinek nyúl volt az anyja. Ők húsevők. Ragadozóként táplálkoznak, csak aktivitásuk kérődző, borjúszerű, amint jól behúsolva, szenvedik a hőséget valami székhez láncolva. A desszert fagyi lesz ananásszal, a meglepetés pedig felnőtteknek jéger, hölgyeknek habzóbor, gyereknek meg valami aprózacskós, dinoszaurusz alakú szinezőanyag cukros zselatinban.

A téma, természetesen az, hogy "ez már elviselhetetlen". Állnak a sercegő húsok felett párás oldalú sörösüvegekkel a kezükben és egyetértenek abban, ez elviselhetetlen Mármint a hőség. Megosztódik itt is egy klímásember telefonszáma, de sok remény nincs, már a múlt héten is csak januárra tudott időpontot andni. Valamit kormányzati szinten kellene csinálni. Ingyen vészhelyzeti mobilklímákat osztani például. Meg jégkockát és jó minőségű francia ásványvizeket, mondjuk 6 le nem bomló PET palack per fő per nap. A csapvíz ihatatlan. Bemondták, hogy iható, de mégis milyen csöves dolog már. Ebben az egy dologban szabadjon már nem hinni a televíziónak. Éjjel is csak megy a forgolódás, sokan egy szemet sem alszanak, mert még hajnalra sem enyhül. Ablakok két oldalon sarkig kinyitva, de a mozdulatlan levegő, a 400 grammos T Bone steak Klausnál, a négy üveg sör, két jéger csak dobálja szegény embert a tengelye körül egész éjjel.

Most annak kéne jönnie, hogy bezzeg a futók. Jöhet is egy picit, mert az, aki nem elbújuk, elmenekül olyan dolgok elől, mint a hőmérséklet, az ezen a téren is edzettebb lesz, egyre jobban bírja, előbb utóbb már nem zavarja. Rá lehet jönni, hogy nem fáj, de kell némi gyakorlás, szándékos szembesülés, a hőség megélésének ténye, vágya és szeretete. De mégsem teljesen bezzegek a sportolók. Épp tegnap vitatkoztak azon egy Facebook csoportban, hogy miért vannak a futóversenyek melegben. Lehetne jobban igazítani a komfortzónákhoz, meg hogy egy csaj konkrétan napszúrást kapott.

 

Néhány konkrét jótanács hőségben futáshoz:

Csináld. Ne min a hülye, de ha nap mint nap szembesülsz vele, egyre jobban viseled majd.

Azért izzadsz, hogy hűtsd magad. Elméletem szerint, amit hűtéselméletnek hívok, nem jó az, ha a veríték gyorsan elfolyik, szárad vagy letörlődik. Még a legmelegebb időben is jót tesz az alsó póló, ami nem csak a dörzsölődéstől óv, de a párologtatás végett kiizzadt vizet is a testen tartja, így kifeljtheti hűtő hatását. Lassítja a folyadék elpárolgását az, hogy erre ráhúzunk egy fehér bővebb, lélegző anyagból készült pólót.

Víz vagy az útbaeső temetők, benzikutak ismerete létfontosságú.

A telefon ebben az időben is cipelendő, nem csak mi lehetünk rosszul, jó az, ha tudunk segítséget hívni.

Sapka kendő benedvesíte, Gore Texes cipő elfelejtve és start.

Ha nehéz a légzés, ennyi volt, lassíts, igyál és fejezd be.

Ha szédülsz, zsibong a fejed, erőtlennek gyengének érzed magad hirtelen, menj árnyákba, igyál, várj és menj haza.

Egyébként meg uzsgyi, a világ ugyanolyan szép, tán még szebb is mint November végén!

 

Ha túl kemény a verseny, mindegy mi miatt, ne indulj, vagy indulj úgy, hogy nem futod halálra magad. De ne várd el, hogy mert te nem érzed magad elég edzettnek az aktuális körülményekhez, majd enyhítenek rajta. Túl meleg van, Niki a napszúrástól fél, Robi a kiszáradástól, Bogdi Kata a leégéstől, Tibor az UV-t démonizálja, tegyék át a kezdést este fél nyolcra azonnal. Addig a többiek egyenek lángost vagy menjenek strandra, ott sültkrumpli is van.

Meg temérdek partravetett folyamatosan étkező ember. Kevinke családjának klónjai, rokonai, lelki társai és ellenségei, akik ugyanolyanok, csak nem kevinkének, hanem Bottyánnak hívják a nagyobb gyereket, a kisebbet meg Emesének.

Kevinkéről sok rosszat el lehetett mondani, de voltak jó tulajdonságai is. Kilenc éves kora ellenére már kancigánynak is elmehetett volna, napi folyadékszükségletét édesített Red Bullal fedezte és még soha nem mászott fel egy mászókára sem. Nem azért, mert félt, hanem mert játszóterezéskor a keze rendszerint kekszekkel volt tele. Emellett viszont képes volt 34 percet sorban állni három adag majonézes pommesért a strandon, fontos és hasznos pozíciót szerezve ezzel a közösségben ahová tartozott. No nem egy életmentő azért, a kék hűtőtáskából elcsipegethet a család amíg a lángosok megérkeznek, de a pillanat, amikor négy öt sajtos tejfölös meg három adag pommes megérkezik (per fő mínusz babakorúak), örömmel övezett türelmes kis hősnek mutatja őt a családi fotón. Nagy az egyetértés abban, hogy a (hugyos) víz annyi kalóriát szív át a bőrön, amit pótolni kell, és hogy a lángos amúgy sem rendes étel, nem hús, férfiember messzire nem megy tőle. A szemét úszómester a pici Bendegúzra is rászólt, amikor a croissanttal ment be a medencébe. Nem érti meg, hogy mekkora öröm, amikor végre ilyesmit is eszik merthogy otthon csak csokit nyomatná. Tablettel játszva hajlandó legyűrni a paradicsomos spagettit vagy a sülkruplit, de anélkül inkább éhenhal, de nem kell neki. Most meg végre megkívánta az anyjától a kiflit, eszi, viszi magával szegénykém még a vízhez is, "okostelefon nélkül eszik!", erre rászól az a bunkó. Nem egy gyerekbarát hely no. Az apját is kiküldték a gyerekmedencéből, pedig csak épp egy kicsit lehűtötte volna magát. A török reszortokban bezzeg úgy viszik be a kaját az ember után a medencébe,

A patak éppen csak csörgedezik, spontán kis homokszigetek kéződnek a folyókon. Az ártéri mocsarak kiszáradtak, a megmarad apró tavacskák zöldek, a kacsák bennük mintha egy rétbe fagytak volna. A tómederben gázlómadarak lakomáznak. A hal lustán harap, a vad rejtekén hüsöl, a futó pedig kihasználja a hőség adta elpnyöket. Fürdik a fényben, a hőben, az elemi energiában és saját verítékében. Ismétli, mert szereti. Szereti, mert könnyebb szeretni, szeretve elviselhető. Élvezhető is akár. És amikor ez elérkezett, elég értetlenül nézünk azokra, akik szeretnének mindent egy gomb eltekerésével megoldani, eloltani, elfojtani, eltakarni és eltakarítani. A nyár csak dinnye és főtt kukorica, a többit üveglapon keresztül kísérik figyelemmel.

Azt tanultam, a negítív szuggesztiók veszélyesek, mert beteljesedhetnek. Ha sokat ismételgetjük, hogy betegek vagyunk, annak fogjuk érezni magunkat. Van ez a mártírkultusz, abba azzal nevez az ember, hogy szenved, talán ez magyarázza ezt a "nem lehet kibírni" dumát. Csak az a gond, hogy szar minőségű perceket teremt. Napokig vonszolni magunkat, sóhajtozni, sopánkodni, nyafogni és nyavajogni nem az "éld az álmod!" egyik fejezetének tűnik... Mint téma is unalmas...ja, mondjuk vannak még hülyébb témák is. Van aki állítólag távoli országok hercegeinek és hercegnőinek ruházatáról beszélget, vagy okostelefonok paramétereit összehasonlítgató blogokat olvas. Oké, melegben meleg a téma, meglehetősen negítív szinezettel. Csak ne tévesszük szem elől, hogy a feleslegesen szenvelgéssel eltöltött percek jól eltöltött percek elől veszik el a helyet.

 

A feladás szaga II

A happy end

Előzmények

A nyakék mentette meg. Egy boszorkány…boszorkányúrnő adta neki ajándékba, aki nem mellesleg a felesége, edzője és két gyermekének anyja. A kutyának is gazdája. Tőle kapott egy nyakéket, ami méri a pulzust, GPS koordinátákat küld a központi kristálygömbbe, onnan az otthoni látótálba, amiből szakmájából kifolyólag a legjobb van nekik. Azonnal nagy piros feliratok kezdtek villogni minden mobil és lehegesztett képernyőn amint Herr Von Oberwald berogyott. Perceken belül már ezüstnyíl, egy nem frissített Garmin navi, meg a személyi kommunikátora segítségével úton volt oda, ahonnan a kétségbeejtő jelzések érkeztek. A folyamatosan érkező adatok nem váltak szebbé, sőt ha lehet még romlottak. A pulzus, a tempó ami nulla, az elmulasztott háttorna hét harminckor, a tenger szint feletti magasságon történő oxigénfelvétel és a tesztoszteronszint mind a kecskeszaros padló alatt. A "Testi és Lelki Nyűgök Enciklopédiája" szerint semmi baja sincs, nátháspestises vagy pedig már halott is teljesen. Okégúgle, köszigúgle, zárja varázsos kántálását. Ode kell érni, látni kell. Tíz kilométerrel távolabb parkolta be ezüstnyilat az istállóban, futva folytatta mert le akarta tudni az aznapi edzéstervet.

Herr Von Oberwald lovag épp az indiánok pipáját forgatta oly lassú, kimért elmélyültséggel, mintha először látott volna bongot fantásüvegből. Jenna boszorkányúrnő váratlan betoppanása a tábortűz fénykörébe sokáig beleivódott a törzs kollektív emlékezetébe.

Az átok, a károk ellenére, vagy tán épp miattuk, megtörni látszott a megszeppent lovagon. Az asszonya szeméből cikázó villámok, az acélkék meg nem értés lefegyverző hullámai, az a sarkvidéki kisugárzás valahogy szexi volt. Megérdemelt volt. Az ugye nem perverzió. Megkapni úgy egy pofont…villámot, hogy azt jól megalapoztuk, felépítettük és kalapot tettünk fel hozzá, kell a továbbtanuláshoz.

Jenna úrnő, ő mondta, hogy a boszorkányt most már elhagyhatom, végigvillámlott meg mennydörgött a kivihogóknál új, haragvó istennőt teremtve a törzsnek majd kézen fogta elszerencsétlenedett májvacukorrá pöppedt lovagját. Kiszedegette belőle a kullancsokat, bekente kidörzsölődött bőrét és visszavezette az edzéstervek, diéták szervezett világába.

És boldogan élnek, ha belehalnak is.

A feladás szaga

Alcímnek drámai zene

A megfelelő aláfestést a poszt végén lévő videó elindítása biztosítja.

Ebben az évben nem sikerült megfutnom a nyolcvan kilométeres versenyt. Ötvennél ki kellett szálnom, nem éreztem úgy, hogy maradt még bennem harminc kilométer. Az első negyven elég jól ment, minden a tervek szerint haladt, túl voltam a legnogyobb emelkedőkön és még mindíg egészben, egészségben. Sok vizet vesztettem…

…a fogadó még jóformán üres volt. A kiégett, vesztes lovag, törött kardal az oldalán, átvéresedett kötésekkel a testén és mély fekete tompasággal a lelkében a bornak csúfolt zavaros löttyöt méregette. Egészségügyi okokból belelódította a tüskét. Egy sötét sarokba húzódott, fejére húzta a csukjáját, amitől olyan feltünően rejtelmes lett, hogy az egész falu róla kezdett beszélni. A kora dléelőtti időpont ellenére az ivó kezdett megtelni kíváncsiskodókkal. Aztán ahogy a levesek lassú tűzre lettek téve, az asszonyok is gyorsan be-beszaladtak a fogadóba hagyma, vagy tojáskölcsön ürügyén. Az egész falu a rejtelmes, részeg, bukott lovagot akarta látni…

Gyomrom már előtte is rosszul festett, arra számítottam, a verseny majd valahogy kikapcsolja, az első negyven kilométeren így is volt, majd féltáv után egyszer csak görcsös öklendezés és…

…az éjjeli erdő neszezése, a sötétben lopakodó, kutakodó és rejőzködő állatok hangjai, a baljóslatú éjjeli madárdal állítólag komplikálttá teszi az erdőben alvást. Bukott nagy páncélzörgés, alacsony hatékonyság mellett épp fészket épített magának. „Itt most összekuporodok és egészen addig megszűnök létezni, amíg újra kedvem nem lesz hozzá. „ Sajnos a faluból őt idáig követő kifejezetten jó pszichológiai és humorérzékkel rendelkező, velejükig gonosz…lehet vérfarkas?...gyerekek nem hagyták őt csak úgy megszünni egy bokrocska alatt. Csúfolták, ingerelték, ágakkal és kavicsokkal dobálták a testében és lelkében megtört harcost. „Harcos” Mondta ki félig hangosan, majd keserűn maga elé köpött…

Nem bírtam megtartani a vizet, nem tudtam inni. Maximum 10 kilométer és kiszáradok. Úgy döntöttem, feladom….

…a hegyvidék, a kopár sziklafalak, a nagy magasságokban köröző sasok sem hoztak enyhülést. A lovag úgy érezte, még az ég is kineveti. Ennyi, itt most már tényleg vége.

A magaslati barlagngokban élő kivihogó indiánok már jóideje követték, furcsa heherésző hangokkal adva jeleket egymásnak a lovag hollétéről.

A legcinikusabb hegyikecskék párzási és lesajnálási időszaka volt épp, az ösvények gyakran fordultak rá kisebb nagyobb cinikuskecske csoportokra, akik a lovagot meglátván a csak erre a fajra jellemző lesajnállak meg közben eszembe jutott rólad egy jó poén tekintettel méregették.

„Már csak pár száz méter a csúcsig, itt kell feladnom” gondolta és feladta.

„Ehhez értesz, edzés helyett nyomatod a búbánatos faszt, mert peches voltál…primadonna” alázta tovább magát, már túl a rituális feladás térdrerogyós aktusán.

„Szarsercni” nyögte és tényleg vége lett. Elcsendesedett, eldőlt, katatón tetem lett, nem holt nem élő.

 A kivihogi indiánok temették el a kecskekomposzt alá majd a gyásszertartásuk jegyében hajnalig fetrengtek a röhögéstől, történetket találtak ki róla, amiben mindig lecsúszott a nadrágja és hasraesett. Ezek a történetek szájról szájra terjedve meghódították a világot.

Update

Létezhet e innen visszatérés? Van e happy end ami mindezt a gyalázatot feledteti? Itt kiderül

 

Besokallt

Berny besokallt. Kétkedéssel fogadtam a hírt, Berny drámai figura, nála minden kétszer akkorának látszik mint amekkora. Hónapokig terrorizálta a háziorvosát, ha talált magában néhány kullancsot. Citrus, levendula és némi szintetikus, azt hiszem Killalltox nevű rovarölőszer szaga itattta át az erdőt körülötte. Aki egy paklincstól hattyúdalt kezd énekelni, annak hajlamosak vagyunk félválról venni panaszait. Aki folyton jajgat, nehéz megmondani mikor tényleg és mikor csak úgy a társalgás fenntartása végett

Azzal kezdődött, hogy belefutott egy nagy hegybe. Az megcsinálta őt rendesen. Világ életében lépcsőházas helyeken lakott, volt, hogy a hatodikon, gyanakodni kezdett, hátha hegyifutó őstehetség. Intervallumozással készült fel, ami kétségtelenül része egy jó edzéstervnek, de nem készít fel mindenre. Nagy átokszórások, újabb megútált zenekarok az mp3 lejátszóján, csalódás, besétálás és...és úgy látszott, minden rendben. Ez volt az eleme, ebben volt jó. Panaszkodott, mert sok jó csaj lefutotta, de ismétlem semmi egyéb intő jel. Aztán szitáros zenéket töltött fel a telkójóra és hullámozva futott. utánozta a mezőket. Máskor egy jó hat kilós karót pörgetett, forgatott kocogáskor akár egy majorette. Nem mintha én még nem csináltam volna, de nálam is intő jel volt. 

Buffout kezdett gyanakodni, próbált a hóna alá nyúlni a maga módján, meg kideríteni, hogy füvezik e. Egyszer elment vele futni, hogy érezze a törődést. Villanásnyira egyébként Berny bárkiből ki tudja hozni az apafigurát. Buff utólag így emlékezett vissza:

"Berny kész van."

Mivel az időjárást két hétre előre leszarja, ráadásként meg is jósolta egyből, hogy "Be fog sokallni. Olyan volt vele futni, mintha a frontra küldtek volna háromnapos erőltetett menetben." 

Ennél tovább nem ment a pesztrálásban, aggódott, ha nem esik elég eső, az erdei pocsolyák kiszáradnak, a bennük növögető ebihalak nem élik meg életük második felét. Napi hat liter vizet hordott egy szerencsés békafarmra, csak akkor futhatott tömlők és palackok nélkül, ha esett. 

33504500_1046135348875498_7546567622825869312_n.jpg

 

Egy hónap telt el, Stexi kutyust vonszoltuk épp két felvadult kanpincsitől távolabb, mikor összefutottunk egy sátras ünnepen. Takaros, autónepperes övtáskát növesztett magára, tutymákolta a pommest a majonézbe, oldalzsebes térdnadrág, Camp David pólóing, rajta, hogy Camp David, meg hogy mióta. Flip flop, hogy a járás se eshessen jól a lábnak. Elmeséli, hogy leállt, hogy elvesztette az motivációt, hogy nyűg lett összeszednie magát és kimenni. Nem érez már örömöt, mikor elindul.

"Lejöttem arról a rohadt hegyről és nem akarok többet felmenni." Magyarázta. "Nem tudok jó okot mondani, hogy miért tenném." Húzott egyet a sörén és olyan arcott vágott, mint aki a nagyapja pálinkáját tolta le húzóra. Ahogy mesél, arcvonásai a hajóvontatók nekirugaszkodásait idézik, ahogy vonszolnak a Volga partján cél és szakszervezet nélkül. 

Nem fut egyáltalán. Vett egy rozoga bringát a bolhapiacon és most azzal köröz. Ritkán, keveset. Végigtolta újra a Skyrimet meg a Witcher III-at. Kiegészítésekkel. A kaja meg ment. Eleinte nassolgatott, most meg már rendesen zúzza, úgy túr be egy Dönert, mintha mondjuk egy rágót venne be. Olvasta valahol, hogy a testet nem lehet folyamatosan csúcsra járatva tartani. Kellenek időszakok, amikor pihenés van. Azt a sztorit is megint meghallgatom, hogy az igazi maratonfutók csak vagy két versenyt nyomnak egy évben, amire aztán nagyon felkészülnek. Közben meg nyilván körömpörköltön regenerálódnak. Nem tudom, honnan jön ez a legenda, de elég szegény profi lehet az, aki egy évben kétszer produkál.

Egy versenyidőszak erős kihívás, rendszeresen szarrá kloffolni magunkat, aztán edzeni a következőre felébreszti az igényt a szünetre. Szuper dolog csúcsformában lenni, élvezni az erőnlét lokális csúcsát, de a fájdalom az fájdalom, az inak, csontok vággyák a nyugit, a test a ritmust keresi, a kiszámíthatót. A kezdeti versengés, jól eső közösségi feeling oda, hajszolt rohanássá válik, virtuális edzőm egy rögeszmés szadista. Amikor ilyesmiket kezd érezni az ember, ezt valahogy kezelni kell.

Buffout hátizsákot vált, ha beüt a nyűg.

"Nem azért futok, mert szeretem, hogy futok. Ez a legegyszerűbb módja, hogy sokat kinn és magam legyek. A bicaj se rossz dolog. Ha fáj a futás, átállok bicajra."

Krisztián szerint is inkább csak a versenyeket csökkentsük, vegyünk ki egy két kevésbé fontos tételt a versenynaptárból, adjunk pár összefüggő hetet egy kiegyensúlyozott edzéstervnek. Állítsuk át a tréningeket kicsit, hogy ne mindíg minden csak a nyomulásról szóljon. Egy lassú, hátizsákos futó kirándulás visszahozhatja az életkedvet. A magas pulzuszóna félelmetes terep, alacsonyabbakba visszavonluva, alapozva mércék és célpészek nélkül készülünk fel rá. Ha úgy érzed elég a piros tartomány egy darabig, hallgass magadra.  

34102356_472642803166042_4117366446940487680_n.jpg

Ha nem végleg ég ki valaki...hemtom, biztos előfordult már olyan is, mindenesetre ha a döntés nem végleges, érdemes határidőt szabni neki.

"Kivárom a hó végét, veszek egy pár cipőt és ismét eltűnök a dombok, lombok között. Addig legalább beregasztgatom a matricákat a Mutra albumba."

Sajnos Berny nem volt ennyire pedáns. Nagyjából annyit vázolt fel, hogy az összes gaztett amit megenged magának, megérdemelt jutalmai hajdani hőstetteinek. Bekeretezett már méhány oklevelet, majd ha azok szemrehányóan néznek rá a falról, megint mozogni kezd. Addig, holiday. Bágyadt játékossággal Stexire kacsint, búcsút int kelta robosztussággal. Egy szippantással eltüntette maradék sültkrupliját, lehúzta sörét, rágyújtott és elindult a Providenthez hitelért.

Mása is visszafogottabban posztolgatot manapság.

Dimitri ismét falnak navigálta magát. Túl nagy lépés, túl nagy felkészülés, túl nagy lendület és ő lett a legdrámaibb befutója egy Trailnek. Úgy össze volt törve, hogy rossz volt ránézni, ahogy mosolyogni próbál. Jól összeveszett a feleségével, aki  amellett, hogy előre lát dolgokat, szintén fut így némi szakértelemmel tud veszekedni. Besértődött, összepakolt és beköltözött a falu edzőteremébe. Fegyelmezett légkör uralkodik körülötte, pedig nem beszédes, csak csendben tarol keresztül néha a termen tekintetével. Mindenki rendet hagy maga után, és törölközőre csepegteti a levét ha ott van, ezért a tulajok befogadták. Dimitri ereje abban rejlett, ez talán csak számára nem volt világos, hogy felesége perfekcionálta. Ezt a szót nem használtam még, lehet, nincs is ilyen. Kicsiszolta, mint a gyéméntot. Mása a maga gyengéd és közepesen gyengéd módján addig addig nyesegette őt nagy-nagy busafejű ellenállásai ellenére, hogy a végén tényleg jó lett. És ezt feleségének köszönheti. De nem köszöni, mert általában azzal van elfoglalva, hogy ez szar, meg az szar, közben meg olyan amilyen csak lehet, Maximális. Másának a maximum a minimum, Dimitri meg hajlamos a melldöngetésre és még így, 17 év házasság után is olyan mint a megkergült gyerek, aki imádja lenyűgüzni a szüleit. Dimitri új anyja meg jelenleg Mása. Aztán mint minden igazi konok külyök, az M35-ös korosztály bivalya veszett mókusként...medveszerű mókusként veszekszik össze feleségével és lép le némi száraz ruhával a hátizsákjában. Hat és harmichat órás időintervallumon belül szokott visszatérni a világgá-menésből, néha túróstáskát is hoz.

Krisztián még soha nem sokallt be. Talán egyszer, de az nem is besokallás volt, hanem - saját definíciója szerint - bábállapot. Köztes lét. Ebihalból béka. Akárhogy nevezte is, utólag minden fotót igyekezett megsemmisíteni az időszakról. A tizennyolcadiktól a harmincötödik évéig tartott és olyan verseket írt közben mintha valaki a körmét csikorgatná rozsdás bádoglemezen, hosszú büdös haja volt meg csak Linuxon volt hajlandó dolgozni. Nem szívesen idéz fel történeteket abból az időből, mert nem emlészik túl sok mindenre.

A futólélektanhoz mindenki ért. Ezt itt most így is gondolom. A saját kísérletünket magunk értjük legjobban. Amíg nem kezdek futólélektani alapigazságokat kommunikálni, amíg saját kertemben maradok, nevezhetem magam önmagam értőjének. A problémára adott válaszaink pedig szintén annyi félék, ahányan csak vagyunk.

Van, hogy erőfeszítéseink, befektetett energiáink, lelkesedésünk, időnk és pénzünk arra megy el, hogy intő példa váljon belőlünk azon okosak számára, akik mások hibáiból is tanulni tudnak. Máskor meg a legegyszerűbb kis trükkök húznak ki a legmélyebb vermekből. Látványosan ráadásul. Hogy már pironkodunk, hisz meg sem érdemeltük a sikert. Nem titkok vannak itt sem, hanem árjegyzék, számok, befektetések és azok eredményei. Csak azt jutalmazzák, aki legalább próbálkozik valamivel.

A foltos szalamandra

+ 30% Bónusz: Buffout kiáltványa az erdő emberi népéhez

Buff nyolc percet késett, mert át kellett kísérnie egy foltos szalamandrát. Nem akart az állat helyett dönteni, nem tudta az út erdő, vagy mező felőli oldala érdekli. Attól félt...teljes bizonyossággal tudta, hogy az utána érkező tyapa futópáros, ebiker, biker vagy az erdész Nívával agyonnyomná. Egy biciklis hosszú távú túlélésének kulcsa az a feltevés, hogy rajtunk kívül mindenki hülye, vak, süket és két idegbeteg csivavát sétáltat felxipórázon. Buffout tehát biztosra vette, hogy az állat élete nyolc percen keresztül csak az ő oltalma eredményeképp maradt meg. A foltos szalamandra kényelmes jószág. Nyolc percbe tellett, mire az átkísérés lezárult. Ha siet az ember, és eldöntöttnek látszik, hogy hová megy, fel lehet gyorsítani és kézben átvinni. De Buff nem tenne ilyet. Van neki egy telefonja rossz kamerával. Kifejezetten rosszal. Annyira lehangoló fotók készülnek vele, hogy a karácsonyi képei posztolása után segélycsomagokat kezdtek kapni a vöröskereszttől. Azzal a kamerával készített pár fotót az állatról, amire most nagyon büszke volt.

32293979_463915590705430_4722187718702923776_o.jpg

A tényanyag kedvéért a szalamandra kétéltű, nem gyík, a békával közelibb rokon, mint a gyíkkal, mert az ugye hüllő. Az év ebben a szakaszában, májusban, a kicsik vízlakók épp. Szaporodásuk végett vándorolnak az erdő és a vízfelületek között, hogy petéik helyett, kifejlett apróságaikat, mivel ál-eleven szülők, lerakhassák. Később pedig a kifejlett példányok indulnak útnak. Tragikus véget érhet ez a vándolrlás, ha pechjükre autók által is használt úttesten vezet keresztül. Nem kapkodós félék. Szeretik a nedvességet ezért esőben, eső után aktívabbak.

Ja igen, hogy miért is jött Buffout ki az erdőből hozzám valójában? Hozzott egy kiáltványt, hogy tegyem közzé a blogomon. Sokat finomítgattam rajta, mire a kezdeti gengszter-rappes felhang ebbe a végső, soul funky formába került. Ime, Buff kérése a futótársadalomhoz.  

Mindahányan vagyunk, szartunk már az erdőben. Az erdő remekül és folyamatosan komposztosít, bírja. A fényes fekete ganéjbogarak kifejezetten szeretik. 6-8 óra és már bele sem lehet lépni. Részemről sincs gond magával a cuccal, csak ha hetekig látom, hogy hol raktad ki. A higénia fontos, vigyél magaddal nedves törlőkendőt ha tetszik, de az erdő népének udvarias kérése az lenne, hogy vidd magaddal tovább. A szervesanyagot senki nem veti a szemedre, de a gonoszabb nedves törlőkendők soha nem bomlanak le. Tanácsom, vigyél magaddal egy kutyaszaratózacsit és a papírszerű hulladékot abban vidd magaddal a legközelebbi kukáig.

 Az erdő házmestere. Még bele akarta tetetni, hogy egymás iránti tapintatból a futók ne hásználják a kili meg a félmarcsi szavakat, de meggyőztem, jobban átmegy az üzenet, ha rövidre és egy pontra koncentráltan közöljük.