Futóedzés, versenyek, környezetvédelem

Futóbolondok és kalandjaik

Stelvio Maraton

Családi nyaralás sok futással

2019. július 09. - Tompahawk

Az alant következő nyaralásos, futásos történet valós események alapján íródott. Bár a szereplők nevei meg sincsenek említve, azért a biztonság kedvéért megváltoztattam őket.

Gyorsan az elején a legfontosabbat: A kutyus jól van. Végig jó dolga volt. Sem kánikula, sem forgalmi dugók nem tették kényelmetlenné számára az utat és az ott tartózkodást. Nem szeret nyaralni, megviseli az idegeit, ezért volt némi aggodalom.

Túlvállalás. Életem fontos része, visszatérő motívuma, hogy túlvállalok. Erre előre szoktak figyelmeztetni. Onnan tudom, hogy jó úton vagyok, így tovább. Most is volt egy efféle előérzet, voltak jelek, de különösebb lelki cselgáncs nélkül is figyelmen kívül tudtam hagyni őket. Egy csapotthátú Opel Astrával indultunk útnak négy plusz egy-en. Családi nyaralás felnőtt méretű gyerekekkel, kutyával. Hát a hülye is látja, hogy túlvállalás. Nem is az a kérdés, hogy az e, hanem, hogy sikerül e szervezéssel, türelemmel és diplomáciával mérsékelni a túlvállalásból fakadó következményeket.

Az autó kicsi, a gyerekek nagyobakk mint mi, a csomagok számosak. Plusz három pár negyvenhatos futócipő. Egy hetünk van arra, hogy a klasszikus, strandos és az aktív túrázós, futós nyaralást összeforrasszuk. Plusz hozzáadjunk valahogy egy alpesi maratont. Készülni, edzeni is szeretnék. Enni, lenni és fotózni is jó lenne. Az már előre is jól látszott, nem lesz egyszerű kipihenni a vakációt. Ahogy mondtam, a túlvállalás tény, csak az maradt kérdés, megoldjuk e.

A családom belőlem áll négyszer. Magas, sudár, akaratos emberek vagyunk. Szeretünk akkor is harcolni, ha magunk vagyunk az ellenfelek, de igaz jóízű szócsörtéket egymás között tudunk csak igazán vívni.

Írtam új megamix CD-t. Nyaralásokhoz jár egy mindenkit elborzasztó válogatás néhány számmal, ami másnak is tetszhet (mégse szokott), és a saját zenei világommal amiről feleségem hét és fél kilométeryni (4 perc 13 másodperc) hallgatás után letilt. Keresek egy rádiót nagy műduzzogással.

Stexi kutya szultáni körülmények között "vészeli" az utat, álmában még vakkant is néha.

 

A Garda Tó

A Garda Tó utikalauz szintű felmagasztalásáról most csak annyit, hogy gyönyörű. Az Alpok és a sík vidék találkozik, a tó partja mediterrán, hőségben úszó liget, alpesi háttérrel. A vizet körülölelő hegyeken felfelé haladava előbb a látványból, majd a hegyvidékből kapunk egyre többet.

A tó déli része sík terület, kedves kis városokkal, történelmi műemlékekkel, tökéjre fejlesztett vendéglátással. A tó észeki. a hegyek közé ékelődő nyúlványa egészen más világ. Érdemesebb ott szállást keresni. Vendéglátásban ugyanazt kapjuk mint a déli részen, csak sokkal szebb háttérrel. Az időpont sem mindegy. Augusztusban letódul ode rengeteg német és osztrák nyaraló, plusz feltódul egy sereg olasz. Ibiza feeling és mérhetetlen tömeg egy hónapon keresztül. A késő előszezon (május vége, június eleje) azért jó, mert már vannak rajtad kívül, nem érzed magad szellemvárosban, de nincs azért még 200%-os kihasználtság. Csak egy nagycsalád áll előtted a strandbüfében, nem kell két hére előre feliratkozni kenukölcsönzéshez és a pincérek sem égtek még ki a szezontól.

Feleségemmel sokat túrázunk, könnyebb utakra Stexi kutyával indulunk, kihívásosabbakra kettesben. Olajfaligetek, kertek, erdők. Oleander, tuják, mediterrán fenyőfélék, babér, füge és jázmin az uralkodó növényzetet. A panoráma tenyérbemászó önelégülséggel  tölt el. Mondanám is, hogy "Én vagyok a világ királyaaaa!" Akár egy simlis bróker még fiatal, kompon-csajozós korszakában. Széttárt kezekkel bele a szélbe, de nem tehetem. Tekitntettel vagyok feleségemre, akinek idegen helyen is számít a megjelenés.

Vedelem a kávét, gyümölcsön és halon élek. Edzések alatt szerzett gyufabarnaságom (fekete fej, fehér törzsön) próbálnám enyhíteni paddingezéssel, de mivel a kölcsönzős rámhivatkozik kötelező alapon egy mellényt, így végül csak ráerősítek futóbarnaságomra. Még az óra nyomát sem sikerült lenapoznom.

Monte Baldo

A Monte Baldo-t néztem ki edzőhegynek. Nyilvánvalóan túl késő (ha nem kimondott ökörség) három nappal verseny előtt 1500 emelkedést futni, de ezt a terhet már ledobtam. Nem versenyezni megyek. Tapasztalni, megélni, ott lenni. Óvatosan. Csakis az óvatosság garantálhatja, hogy megcsinálom, megkapom azt a medált. Nem versenyt fogok futni, hanem hegyet, távot és útvonalat. Így, ebbe a koncepcióba már belefért plusz egy hegy három nappal Stelvió előtt.

A Monte Baldo ráadásul egy gyönyörű óriás. Futó, túrázó és hegyikerékpáros paradicsomként emlegetik. Szerintem paradicsom mindenki számára, aki szereti a paradicsomot, de másnak is lehet eper, csoki vagy kolbász mustárral. Nem lehet nem szeretni.

62396929_705692389861081_2480514179476226048_n.jpg

Kihagyni ilyen közel hozzá megbánós téma. "Ott voltam, ja, látszott." Ilyeneket mondanék? "Látszott!?" Hát nem. Lányomnak azzal érvelek, azzal próbálom érzékeltetni a heylzetet, hogy ez olyan, mintha Rihanna koncertezne egy faluval arrébb. Fiamnak a Tool-t mondom, mert ő metálos. Hát nem mennének e rögvest oda ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel? "Dehogynem! Naugye!" Kétségbeejtően jó érvelésem és a Stexitől eltanult kiskutyatekintet együtt működik. Áldásukat adják én pedig hálás örömöt érzek.

Jó korán kelek és helyijárattal odabuszozok a felvonó lábához, térképet szerzek az információnál és nekivágok a 17 kilométeres emelkedőnek. Az első fele jó ütemben, futva teljesíthető. A felvonó első állomásáig aszfaltozott út vezet, az emelkedés 70-80 méter kilométerenként. A klíma mediterrán, harminc fok feletti hőmérsékletbem és fojtogató jázminillatban indulok. Az első checkpointhoz érve már két kilóval könnyebb vagyok. Megkapaszkodom egy korlátban, szemezgetek a felvonóval, levegőt harapok, pocskolok kicsit a vízzel és nekiveselkedek a másfélszer ilyen hosszú és meredek hátralévő résznek. A motivációs monológot most nem írom ide, mert voltak benne olyan szavak is mint agykloffolt.

Kínzó elégedettség, mankóként használt öröm, exkluzív panoráma, udvariasan utat engedő túrázók tarkítják az út hátralévő részét.  Fáradt vagyok, büszke, vizes és megkönnyebbült. Ha ez megy, talán a Stelvió is menni fog.

A felvonó végállomása a cél. 1800 méterrel a tengerszint felett némi tollászkodás (nyögve vedeltem az ásványvizet, cuppogó ruhadarabokat vedlettem reszketve az alpesi szélben) után a felvonóval levonattam magam. Tökéletes időzítéssel. Épp ekkorra ért oda családom szebbik és jobb illatú része, hogy hegymászás után végre egymásra találva várost nézzünk. Élvezettel hergeltünk magunkat az egymást mardosó éhség határáig csak azzal, hogy nyolcvankilenc hangulatos hely közül egyikre sem mertünk rábólintani. Hátha máshol még jobb. Félholtra és az éhségtől beszűkült, elemibb tudatállapoba városnéztük magunkat. Csak azért, hogy annál jobb legyen, mikor végre leülünk, ehetünk, ihatunk és nyögdécselhetünk.

Lazább, pihenősebb, napsütéses napok következnek, (pont kettő darab) ami sajnos túl kevés. Már rajtam ül, fölém tornyosul, minden gondolatomba beissza magát az ismeretlen óriás, a Stelvió hágó árnyéka.

map.jpg

Stelvio

Az óriás ismereltlensége semmivel nem volt rosszabb, mint amikor végre megismertem. Sőt, az igazi reszketés (szótlanná merevített, nyelési nehézségeket okozott, náthát szimulált a stressz) csak a bemutatkozás után következett. Már már a misztikus nehézlábérzésig erodált a kétség.

Egy Prad-hoz közeli kis faluban (Burgeis) szállunk meg, ami néhány óriási vendégházból egy apátságból egy várromból és két étteremből áll. A Dél Tiroli alpok havas csúcsai, amerre csak nézek. Magasvölgyben vagyunk, a tengerszint felett ezer méterrel már akkor, amikor még csak a völgy gyümölcsösei kaszálói és bauerhof-jai között kóborlunk. Fenyvesek, alpesi legelők a hegyek oldalán. A falut tejszag tölti be. Az itteniek vagy gazdák, vagy vendéglátósok, legtöbbször mindkettő.  Minden házban meg lehet szállni, még ott is shol gazdaságok arzenálja pihen. Még feljebb egyre kevesebb a zöld és egyre több a szigorú szürke, a koszosfehér és a hófehér.

A Stelvio Maraton ritka lehetőség, hogy egy magasan fekvő alpesi átjáróra felfussunk. Gyalog nem engednek fel oda, autóval is hajmaresztő. A verseny napja előtt három nappal dőlt el, hogy futható. A télen leesett rengeteg hó csak lassan olvadt, így szinte elsőként birkózhatunk meg vele ebben az évben. Két verseny, a mi maratonunk és egy kereékpárverseny (Giro d'Italia) miatt kétszer egy évben lezárják.

Maraton

A start körüli teret hangosbemondó üvölti be, erő költözik belém, egy közepes lepke ereje. Mantrázgatom a mentális stratégiát, megpróbálom rábeszélni magam, hogy örüljek. Jogos kívánalom, hogy ha már egy rakás időt, pénzt és munkát fektet valamibe az ember, akkor érezze valamivel jobban magát, mint a saját kivégzésén. Mentális tréning, hogy is van ez? Öröm, igen, az örömöt kell megkeresnem. A WC-n nem volt, ott háromszor is néztem, valszeg megint a starpisztolyba rejtették.

Ott volt. A visszaszámlálás utáni dörrenés libabőrössé tesz, az első pár lépés után boldognak érzem magam. Jó itt lenni, jó ezzel a másik 400 emberrel nekifutni ennek a varázslatnak.

track.jpg

A maratoni táv útvonala kezdetben egy 12 kilométeres sík, felvezető rész. Gyümölcsösök, falvak, a völgyet mindenütt behálózó apróbb és nagyobbacska patakok. A futók, mint valami karneválon, főleg fotózással, integetéssel és spanoskodással vannak elfoglalva. Kolompolnak, kerepelnek, integetnek nekünk. Olasz, német, svájci és osztrák futókból áll a mezőny, de vannak finnek, franciák, szlovének és magyarok is természetesen (2). A legtöbben öt perces pace-re állítják be magukat, így teszek én is. Mosolygós, közvetlen, kedélyes csapat vagyunk, amíg síkon futhatunk. Naptej, sportöblítő illatát érzem.

Ennek rövid időn belől vége is szakad, ahogy egyszer csak elénk kerül az első hegyoldal, Az útvonal az utolsó pillanatban változott (a képen az eredeti terv szerepel), jóval hamarabb következik a kapaszkodás. Már a 12. kilométer után felfelé fujtatunk. Meredek, néhol, ahol lépcső szerűen rakott köveken vezet fel az ösvény, futható. Minden egyes felfelé tett lépéssel egyre átfogóbb képet kapunk az alant elterülő völgyről, az azt körülölelő hegyek havas csúcsai egyre tisztábbak és kivehetőbbek. Változatos helyeken haladunk, egy túraútvonalon. Apró káplona jobb oldalon, legelésző tehenek balra. Egy tiszta vizú kút kínál hűs vizet. Nézők csoportjai kolompokkal és kereplőkkel, hegyikerékpárosok, fotósok és a természet, ami erre a napra a legszebb ruháját vette fel. Napfényben fürdik a táj és fürdünk benne mi is. 

Maga Stelvió egy aprócska falú a meredek hegy oldalában. Helybéliek csoportjai bámulják meg, fényképezték a számozottan rohangáló turistákat. 

64269632_709325702831083_394584478049107968_o.jpg

Ledobtam olyan mentális terheket is, mint tervek. Nem volt már cél sem, illetve nem mindíg gondoltam rá. Elhagytam az időt, nem érdekelt a helyezés, nem tudtam foljtatódik e a világ, ha egyszer ott leszek. Aztán már azt sem akartam tudni, hogy van e egyáltalán ott. Itt van csak, most van csak, minden amit tehetek, hogy itt és most még egy lépést teszek előre és fel. Az a mantra működött jól, amit még a Quake ből tanultam: "Maradj mozgásban!'. Verejték illatát érzem, a sájátom, mégis idegen.

Röviden utántöltök keveset (iszok egy korty vizet).  Mivel a kiírás épp elég ivóhelyet említett, megkíméltem magam a kulacs és a hátizsák cipelésétől. Meleg ruhát küldtem fel a célhoz, minden más meg úton útfélen. Egy ku... power-gél, csak úgy kabalának, meg a telefonom volt az összes felszerelésem. Frissítek tehát, amit most csak azért említek meg, hogy kiemeljem, ezügyben is tökléletesen teljesítettek a szervezők. Jól elosztott, jól ellátott állomásokon tankolhattunk. Megkíméltem magam a tönkreivástól, nem locsogtam végig a távot egy kulaccsal és kötött szvettert sem kellett a hátamra púpozni, csak mert fenn már hó volt.

Stelviófalva után gyakorlatilag trailfutás következett. Tíz kilométernyi, sokszor egyszemélyes ösvényeket követve közdöttünk az egyre lassabban fogyó kilométerekkel. Jóval kétezer méter feletti magasságig futunk fel erdei utakon és ösvényeken, mire elérjük a hírhedt és egyáltalán meg nem ünnepelt ereszkedést. Downhill ennyire még nem keserített el. Nem tudom pontosan, hogy az új útvonal szerint hány kilométeren át tarthatott, én kábé négynek érzékeltem a lefutás gyorsan tuvatánő drága luxusát. Kétségbeejtően soknak. A 46. kanyarnál csatlakozunk az autóúthoz, indulunk fel a hágón. Nem a huszonvalahanyadiknál, ahogy az eredeti tervben, lentebb. Sokkal lentebb. A negyvenötös számú fordulónál megpróbálom azzal áltatni magam, hogy az talán a foka a kanyarnak, nem pedig a száma. Aztán jön a 44, 43...nem fokok ezek, hanem visszaszámlálás. 1764 méter magasan, 43 hajtűkanyar alatt állok, amin majd felszaggatok 2750 méter magasra, ahol a kanyarok száma majd eléri a nullát. Gyíhá.

Félek kockáztatni, meg vagyok ijedve az emelkedéstől. Futok ahol tudok, ahogy tudok.

Egy Olasz versenyző ér utól, kérdezi minden renben van e. Mondon neki, hogy tutto bene. Mutatja, hogy szerinte cikk cakkban futok. Igen. Már percek óta szórakoztatom magam ezzel...kis szerpentin a nagy szerpentinben. Óvatos vagyok. Vendég. Jöttem futni egy udvariasat, egy szerényet...csak a medálért meg a pólóért ugrottam be. Nem kockáztatok, nem lobogtatom itt a hajamat, nem zászlózok, meg rikoltozok. Csendben felbattyogok oda, iszok majd egy kis hideg vizet és elgondolgodok...aztán megint inni fogok. Csiszolgatom a célbaérés utáni nagy öröm forgatókönyvét. Olvadó hó és vizes szikla illatot érzek.

Elgondolkodtam azon is, hogy na, akkor most benyomom a gélt. A kabalagélt. Sík maratont éltem már túl émelyítés nélkül, de ki tudja, lehet íly meredek távhoz már tényleg kell. Negyede lement, felét kidobtam, negyedét meg este mostuk ki a szakállamból a feleségemmel. Görcsök ellen volt nálam magnéziumlöket, letoltam, hátha arról is igaz amit mondanak.

A top három kellemetlenség közül bronzos lett a fül bedugulása. A búváros technikák nem, vagy csak rövid ideig segítettek. Valszeg a fülembe csorgó rengeteg víz - ami nem is víz - tette ennyire kihívásossá. Az ezüst és arany kellemetlenség a lépem és a májam holtversenyben. Mindketten óvatosságra intettek.

Csináld végig, szerezz tapasztalatot, maradj mozgásban, igyál, ne igyál, menj, lépj, ne ülj le, állj fel. Emígy motiválgattam magam és bár látom, itt ott talán pongyolán hat, ott akkor működtek ezek a fáradt hangon is határozott vezényszavak.

Elindulunk onnan, ahol gyümölcsfák között strandra bicikliznek a gyerekek és a világ legszebb látványával övezve felkapaszkodunk oda, ahol már a mormoták is csak füttyentenek. Ember, két ember magas hófalak övezik az utat, gleccserekből olvadó víz csordogál lépteink alatt. Az építmény, az út, ahol futni engedett a jószerencse meg hét év kemény edzés, szinte már élőlény, annyira merészen, mégis törékenyen kapaszkodik az irdatlan hegy oldalába. Tiszteletet, szeretetet érzek minden és mindenki iránt.

A célvonalig emelkedik.

Medál...víz...póló...víz...felküldött zsákom a meleg ruhával...ülhetek végre. Az ég kék, a hó fehér a szikla szürke, az emberek kék szineket viselnek. Bezsákolok még két vizet, hogy a hágó svájci oldalán leinduló transzporterek egyikével másfél óra lefelé szerpentinezés után visszajussak a starthoz.

Lent tésztaparti, a díjkiosztó is koncerttel és mulatsággal kecsegtet. Próbálok olyan hozzáállást tanúsítani, mint egy afterpatry képes partiarc, de feleségem átlát a szitán, letudjuk a kedvezményes fogyasztást és tipli a kádba, számomra az ünnepségsorozat a tésztapartival kezdődik és ér véget 30 perc után. A fiam csalódott, maradt volna csajozni.

Stexi kutya szerint épp eleget csatangoltunk már hegyvidéken, elsőként ül autóba, hogy végre hazafelé indulhasson.

Szerettem ezt a pár napot. Gyerekeim felnőttek már. Terveik, saját világuk és útjaik vannak már, amiből mi egyre kevesebbet látunk. Egy ilyen szépen együtt töltött hét bepillantást engedett gyerekeim felnőttségbe távolodó világába. Vitáztunk, beszélgettünk és nevettünk. Nélkülük nem ment volna. Nem lett volna miért.

 

 Fotók: Tompahawk, mimida, sportgraf

Hivatalos oldal: http://www.stelviomarathon.it/en/route/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oberwaldmeister.blog.hu/api/trackback/id/tr2014905218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.