Futóedzés, versenyek

Futóbolondok és kalandjaik

A futás mint betegség

Testedzésfüggőség

2018. november 13. - Tompahawk

Krisztián nagy, ártatlan, kék szemeivel döbbenten meredt a monitorára. Olyan tekintettel, mint akit egy szeretetszolgálatos vert állcsúcson. Egészen pontosan úgy festett, mint egy szeretetszolgálatos, akit egy másik szeretetszolgálatos pofozott fel, mikor épp a felebaráti szeretet jegyében szeretetcsomagot szeretett volna átadni szeretettel. Ősszetörték, megtaposták és kilencven fokon kimosták a szivét. Úgy érezte magát, mint Szent Margit, amikor elküldték letusolni mindenféle gombás fertőzésekre hivatkozva. Onnan kapta az ütést, ahonnan egyáltalán nem számított rá. Egy csoport kedvesnek hitt tudósféle cikkéből érkezett süvöltve az ököl, övön alulra, jó keményen, boxerral, többször. Utána még meg is cipőzték egy csomó másik professzorral meg dokktorral bandába verődve az irodalomjegyzékben. Mielőtt még agyonfokoznám barátom teljesen érthető csalódott döbbenetét, álljon itt, ami kiverte nála a biztosítékot: 

"Testedzésfüggőség
Az addiktív zavarok sorában leírták a testedzésfüggőséget is (futásaddikció néven is ismert). Ez is a test kontrollálását állítja a középpontba, de nem az evés vagy a testkép szempontjából. A testedzésfüggőség primer és szekunder formáját különítik el (az utóbbi más zavarok, például evészavarok következménye). A primer formában a fizikai aktivitás öncélú (Demetrovics – Kurimay, 2008).Heather A. Hausenblas és Danielle Symons Downs (2002) szerint a testedzésfüggőség klinikai tünetekhez vezethet, és a következők közül legalább három tünet jelenik meg:

• hozzászokás – a kívánt hatás csupán egyre emelkedő edzésmennyiséggel érhető el;

• megvonásos tünetek (például szorongás vagy fáradtság);

• szándékosság – az edzés gyakran több vagy tovább tart az eredetileg szándékoltnál;

• kontrollvesztés – folyamatos vágy, de sikertelen törekvések az edzés kontrollálására;

• nagy időráfordítás – más tevékenységeknek (például a nyaralásnak) az edzéshez igazítása;

• konfliktus – jelentős szociális események, foglalkozási vagy szórakozási lehetőségek lemondása, korlátozása az edzés miatt;

• folytonosság – az edzés folytatása fizikai vagy pszichés rendellenességek esetén is."

 

Forrás:http://www.matud.iif.hu/

 

Vagy

Demetrovics Zsolt – Kurimay Tamás(2008): Testedzésfüggőség: a sportolás mint addikció. PsychiatriaHungarica. 23, 129–141.

Miután a sorok elolvasását követő paralízis mozogni engedte, kitántorgott a konyhába, és leforrázta a torkát egy kávéval. A fájdalom azt jelenti, még él, túlélte a csapást. A futást ő mindeddig mint a világ egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb tevékenységét fogta fel, erre most egy csoport doktorit szerzett ember, akik jelentős szociális eseményeket, szórakozási lehetőségeket mondtak le, korlátoztak szándékosan és folytonosan, hogy tudományos fokozataikat megszerezzék, kijelentik róla, hogy nem normális. Hogy függő. Hogy van az embereknek egy csoportja, aminek ő immár nem része, a jók, a normálisak klubja. Ők azok akik csak úgy ímmel-ámmal futogatnak a vérkeringésük karbantartása érdekében, akik néha eljárnak sörözni, hogy lelkibeteg cimboráik ne egyedül részegedjenek le, akik pattannak, ha a főnök meg akarja ünnepeltetni magát, akik komolyan veszik a céges org chartokon való dobozkákat és akarják, hogy minnél jobb fekvésű téglalapocskákba írják a nevüket. Akarják, de persze azt is csak félvállról, egészséges módon, mert ők ugye normálisak, így semmiképp sem munkamániások vagy karrieristák. Nincs az a játszma amit teljes erőbedobással játszanának, nehogy rászokjanak. Ő immár nem tartozik közéjük, nem normális, nem egészséges. Túlzás amit csinál, betegség.

photo-1518866411991-e781c157a080.jpg

Akár a Hős utca, fetrengenek a drogosok  /Fotó: Massimo Sartirana Forrás: Upsplash

És van ott még ahonnan ez jött. Dimitri felesége, Mása sem tekinthető épelméjűnek. Soha semilyen körülmények között nem evett volna ipari szart. Orthorexia, ezt a szót kell innentől megjegyeznie és visszavennie az arcából, ha valóban egészségesnek szeretné gondolni magát. Igenis meg kell enni néha a mélyfagyasztott nitrátos pizzát, antibiotikált (Jó kis szó, mi?) csirkeiszapfalatkákat és gyújtófolyadékon szenesre grillezett zsírcafatokat, ha normális emberek közé szeretne tartozni. Mert nem ő, a hatvanöt komponenses müzlijeivel, hanem a Roland bohóc alkalmi vendégei számítanak mentálisan is egészségesnek.

De térjünk vissza Krisztiánhoz, a hitében megsebzett futószenthez, akinek a tudomány épp bebizonyította, hogy az Istene a Sátán.

 

A futónarkósok kedelt drogja az őszi avarszag. /Fotók: Tompahawk

Elment futni, hogy valahogy feldolgozza a hírt. Szeretett futni, sőt szeretett egyre jobbá válni ebben a számára oly kedves sportban. (kiválóságfüggőség - mastery dependence) (Smith és Hale, 2005) Betegség a betegségben. Szövődmény. Ha hozzászokott, emelte a szintet, többet, tovább, keményebben, okosabban, messzebbre és feljebb. Eddig azt hitte, ez a teljesítményének javulása, valami pozitív dolog, fejlődés, fogalma sem volt róla, hogy ez egy pataologikus tünet.

Ha nem futhatott, az nem érintette jól, nem örült neki. Úgy érezte, egy-egy nagyobb meeting, csapatépítő tréning vagy akár a Mikulás születésnapjának megünneplése is elvesztegetett idő egy ködös, hűvös vagy éppen napos és forró futóedzéshez képest. Puff. Már a nyílt forráskódú rendszerintegráció vogonos költészetbe hajló bürokráciája, sanyargató terminológiája (joktó fecss -  létezik ilyen) sem dobta fel annyira, mint régen. Sokkal töbre tartotta a vaskos levélréteget, a süppedő homokot, kavicsropogást a cipőtalpak alatt. 23 féle sarat tudott megkülönböztetni, név szeint ismerte és szerette őket.

Igen, még nyaralni is úgy ment, hogy fontos szempont volt a környék futhatósága, lehetőleg egy helyi futóversenyt is betervezett, ahol indulhatott. Ezért ment például Svájcba, Ausztriába, az olasz Alpokba nyaralni, hogy közben felszaladjon ott egy-egy hegyre, ahelyett, hogy mondjuk egy török reszortban hadakozott volna a büfénél hamis guccsis oroszokkal. Ez is hát egy tünet. A normálisabbja biztos szállodázni megy vakáció alatt, nem pedig...sportolni akkor is. Az az egészséges, ha a szabadságod egy az ágynál alig nagyobb szobában és a hozzá tartozó svédasztal és csúszdapark körül töltöd. Függőség, ha mondjuk a Jungfrau maraton vagy az Ultrabalaton a szervező erő. Szomorú ráébredés...a cikk szerint ráadásul mindez a fogyasztói társadalom miatt van. Merthogy ő is szeretne olyan lenni, mint a reklámok által közvetített sovány sportos emberideál, ahelyett, hogy mint a normálisok, megelégedne a középszarral.

A tavalyi, sőt már a tavaly előtti karácsonyi bulit is lemondta fosóshányós tünetekre hivatkozva és kiment helyette cuppogni fejlmápával az erdőbe. Tök sötét volt, hideg, esett is, mégis jobban érezte magát, mintha munkaidő után a spicces kollégákkal kellett volna főnökei viccein nevetni. Az ideit is le fogja mondani, csak most majd más fertőző kórt fog kitalálni. Beteg és nem csak mert azt kamuzza, hanem azért mert azt kamuzza.

Felidéződnek benne a versenyek, edzések az Alpok csúcsai között, a Fekete Erdő ösvényein való kapaszkodások, a bányató körüli porolás, az évszakok és napszakok körforgása az erdőn, a folyton változó szépség, amit ott mindíg megtalál. Amit csak az lát, aki korán kel, nem zavarja a hőmérséklet, a csapadék, az évszak és a vadászgató politikusoktól sem fél. Az időjárás, amit ő akkor is élvez, amikor a normálisok a fűtött, hűtött szobák biztonságából néznek csak kifelé. A maratonoknak otthont adó városokat is szerette, amikor lezárt utakon rajtszámmal rohangál sok száz, sok ezer másik...narkóssal. Az erdők, mezők, folyók, tavak, szántóföldek látványától érzett befogadó derű. Micsoda megrázó ébredés, hisz nem más ez, mint betépve lenni. Hajnalok, reggelek, esték, amikor öröm tölti el, a természet szépségétől ébredő öröm. Műboldogság, szakszerűen: high érzés. A reggeli és esti fények varázslata.  A mozgás, dinamizmus, ritmus ringatása. A mindenütt otthon levés, a szerelemhez hasonlítható pezsgő öröm, amihez csak ki kell lépni otthonról és tenni egyik lábat a másik elé. Ez, most kiderült, nem más, mint egy függő kielégülése, pszichés zavar, patologikus, sírba vivő nyavaja.

Most is fut, ebédszünteben, ebéd helyett, és ettől máris kezdi jobban érezni magát. Megvígasztalódik kicsit, csökken benne a felhorgadt harag és kezdeti tajtékzó dühe csendes felindultsággá szelídül. De, már tudja, mindez csak annyit jelent, mint egy kiütés, láz, vagy fejfájás. Egy betegség tünete. Az, hogy jobban van ettől, azt jelenti, hogy rosszul van. Biztos a normálisokhoz hasonlóan pszichológushoz kellene járnia kanapézni. Egy egszséges ember orvoshoz megy a gondjaival, gyógyszert szed rá, terápiás csoportokban monologizál, nem az erődben rohangálja ki magából. Legalább valakinek egy kis haszna lehetne belőle, hogy ő tulajdonképpen beteg.

Igen, voltak fizikai és pszichés problémái. Dögivel. Lábujjától a tarkójáig fájt már mindene, mégis edzett. Akkor is, mikor az agyán kívül minden porcikája némán sikítva tiltakozott, ő akkor is futott. Szenvedett már a kiégéstől, kudarcélményektől, dühös volt, csalódott, magányos, gyászolt és rettegett a holnaptól, mégis úgy érezte, ha futócipőt húzhat legalább egy kicsit el tud távolodni mindezektől. Hát nem. Olaj volt csak a tűzre. A probléma nem az volt ami miatt futott, hanem az, hogy futott.

A cikk kifejti, mindez valamiképp a fogyasztói társadalom, a megváltozó nemi szerepek következménye. Hogy ő tulajdonképpen csak egy megtévedt áldozat, aki rosszul reagál, túlkompenzál vagy félreértelmez. Sok reklám hat az agyára és olyan akar lenni, mint a Gazdagok és Szépek, kiváló, pedig rá a középmezőnyben van szükség. Hát tudja már, hogy hol a helye!

- Lófaszt! - formálja szavakká...szóvá érzéseit. Tagad, ahogy egy függőtől már megszokhattuk.

Azt hiszem a kultúrsokk a legjobb szó annak a leírásához, amit szegény Krisztián barátom érzett. Egy jó erős félmaraton kellett hozzá, hogy civilizált emberként ki tudja magát káromkodni. Rosszul aludt, reggel Buffoutnak panaszolta el bánatát.

- Azt írja néhány tudós, hogy azért futok, mert beteg vagyok. Függő baszod, futónarkós!

Buff egyáltalán nem látszott feldúltnak. Még csak meg sem lepődött.

- Ja, azért is. - zárta le a témát és indult, hogy még a köd felszálta előtt kiérjen az erdőbe, minél hamarabb és minél távolabb a normális emberek okozta zajtól, füsttől és nyüzsgéstől.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oberwaldmeister.blog.hu/api/trackback/id/tr1614368029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xavier15 2018.11.16. 18:52:54

Emelem kalapom a blog írója előtt. Sikerült úgy tálalnia egy akadémiai publikációt, mintha az valami megalapozatlan, minden valóságalapot nélkülöző, lejárató iromány lenne.
Idézem a kiragadott szövegrészt szerepeltető tanulmány néhány további sorát:

"A megfelelô minôségû és mennyiségû sporttevékenység jelentôsen hozzájárul egészségünk megôrzésé-
hez, a túlzó mértékû sportolás azonban, ezzel ellentétesen ártalmas lehet az egészségre. Utóbbi jelenség leírására a
számos elnevezés közül ma a testedzésfüggôség a leginkább elfogadott. A testedzésfüggôség pontos meghatározása, el-
helyezése az egyéb zavarok között jelenleg is tart, bár a szerzôk megítélése szerint a jelenséget elsôsorban viselkedési
addikcióként tudjuk megragadni."

vagy éppen:

"Glasser, a téma elsô leírásában a jelenséget „po-
zitív függôségként” kezelte, pontosan azt a jelle-
gét kiemelve, hogy a függôségnek egy olyan for-
májáról van szó, amely következményeiben po-
zitív, hiszen az egészségre kedvezô hatású, to-
vábbá számos pszichológiai dimenzióval hoz-
ható pozitív kapcsolatba és hozzájárul az élettel
való elégedettséghez (15). Nem sok idônek kel-
lett azonban eltelnie ahhoz, hogy Morgan meg-
kérdôjelezze ezeket az álltásokat, s rámutasson,
hogy igenis, a testedzéstôl való függôség eseté-
ben is megmutatkozhatnak az addikcióknál
szokásos kedvezôtlen jelenségek, a megvonásos
tünetegyüttes, a negatív szociális következmé-
nyek és egyéb káros hatások "

Magyarán ha valaki sokat sportol, az nem feltétlen nevezhető függőségnek, azonban ezen tevékenység túlzásba vitele is függőséghez vezethet. A túl sok étel (még a zöldség és gyümölcs is), a túl sok ital (nem csak az alkohol, de még a túl sok víz is), a túl sok pihenés, stb... káros. Szerintem ezzel bármelyik laikus egyet értene.

És pont ez a baj egyébként a mai magyar társadalommal. Megjelenik egy cikk, kiragadásra kerül belőle egy kis részlet, amely (csupán) részben visszaadja a lényeget, és egyből úgy vetül le az egész, hogy "mert azok a hülye akadémikusok..." Belátom, ugyan vannak problémák a doktorit szerzett emberek körében is, de azért nyugodtan elhihetjük, hogy megalapozottak a leírtak, ha egy, az ELTE-hez hasonló neves intézmény kutatójának munkáját olvassuk. Szerintem a legnagyobb gyilkosok a végletek. Az emberi józan ész és ítélőképesség halálát is két véglet okozza:
- Az "agyoniskolázottak", akik lenézik a másikat azért, mert mást vagy épp máshogy tud, és nem kenyerük a szolidaritás.
- Az "értetlenek", akik nem ismerik azt, amit a másik, és nem is hajlandóak keresni a megismerést, mert szerintük úgyis hülyeség.

Sajnos elég nagy mindkét csoport megoszlása a társadalmon belül, pont emiatt létezhet rossz közoktatás, pont emiatt hallani azt mindenhol (még tanároktól is) a matematikával kapcsolatban kb. minden témakörnél, hogy "minek kell ezt tanulni?". És bizony pont az ilyen végletek miatt lehetséges az, hogy ami igaz, azt nem hisszük, ami pedig hamis, azzal nagyon gyorsan azonosulunk.

Tompahawk · https://oberwaldmeister.blog.hu 2018.11.18. 10:01:54

@xavier15: Köszönöm a hozzászólást. Egyetértek, bármi ami végletes, okozhat problémákat. A futás esetén ez különösen igaz, sokunk ismer vagy hallott már olyan sporttársunkról, aki konok elszántsága miatt egy életre búcsút kellett, hogy mondjon kedvelt sportjának.
Cikkeim fő célja a szórakoztatás és a motiváció, nem vagyok egy súlycsoportban akadémikusokkal, ám mégis van valami ami ellenkezésre késztet. Számos sor kelti bennem a szubjektivitás érzését a fent idézett tanulmányokban. Helyenként következtetéseket is levonnak (testképzavarok - fogyasztói társadalom) melyek számomra annak ellenére, hogy talán még igazak is lehetnek, spekulatívak. Kicsit erőltetettnek is érzem, hiszen így, ilyen alapon bármiből lehet függőséget kreálni.

Sajnos manapság már a tudomány hitelessége is megkopott és ezt önmagának köszönheti (vagy a fogyasztói társadalomnak ;) ). Számos olyan eset látott napvilágot, amikor a publikálási kényszer, a siker karnyújtásnyira levése, politikai befolyás megalapozatlan, elhamarkodott vagy hamis eredmények formájában rontotta az akadémikus világ hitelét. Épp a legrosszabbkor, épp most, amikor az áltudományok, összeesküvés elméletek, álhírek és ostobaságok oly otthonosan terjednék és szaporodnak a digitalizált világ eszköztárának, közegének segítségével.

Meggyőződésem, hogy bárki, aki rendkívüli teljesítményt tesz le az asztalra, legyen az tudomány, művészet vagy sport, a fenti definíció alapján függőnek tekinthető. (mastery dependence). A világ szereti ezeket a "függőket", profitál belőlük. Ezért azt mondanám, betegnek beállítani őket egyáltalán nem fair. Sem Darnyi Tamást, sem Hosszú Katinkát nem fair pszichés betegnek feltüntetni, mint ahogy azon akadémikusokat, akit tetemes mennyiségű időt, energitát fektettek fokozataik megszerzésébe (az idézetben szereplő összes tünetet produklták), őket sem kellene betegnek nevezni. Nem azok. Olyan emberek, akik teljes erőbedobással játszanak egy játszmát, mert úgy gondolják, úgy érdemes. Focizni mennek a pályára, nem pedig átmozgatni a tagjaikat, jókat nevetni együtt és utána meginni egy sört. Őket csak a játék érdekli, és hogy azt egyre jobban játszák. Minél keményebben játszik az ember, annál könyebben sérül meg, annál több hibát követ el, annál kevesebb ideje marad másra. Átalakulnak szokásai, prioritásai. (Pl: Az edzés fontosabbá válik, mint a barátokkal való meccsnézés.) De mivel nincs abszolult mérce arról, hogy mik a helyes prioritások, jelentős szociális események lemondásáról beszélni sztubjektivitás. Cikkemben a karácsonyi builit hoztam fel példaként, ami esetében belefér a normális keretekbe ha azt valaki jelentősnek és az is ha feleslegesnek tartja. Mert ez nem abszolult mérce. Ha elfogadjuk az introvertált és extrovertált embereket is normálisnak, úgy a szociális élet jelentős eseményei meglehetősen szubjektív közeggé válnak.

Az átalg ép, Gipsz Jakab nem létehet, hiszen csak olyan mennyiségű szorongásos tünet, gátlás tarthat valakit vissza attól, hogy bármiben rendkívülit próbáljon meg kihozni magából, ami csak igen nehezen valósulhat meg egészséges keretek között.

xavier15 2018.11.24. 19:30:20

Így is van, mindenből lehet függőséget csinálni, pont ezért veszélyesek a szélsőségek. Való igaz, sok olyan eset létezik, amikor egy kvázi nagyra tartott ember a célja elérésének érdekében sokszor testét és elméjét nem kímélve tevékenykedik. És valóban, itt aztán mindenféle embert meg lehet említeni a színészektől kezdve a sportolókon át egészen a tudósokig. De ezek az esetek mások, mint a tanulmányban leírt. Valóban, egy színész lehet, hogy éhezteti vagy hízlalja magát, hogy megfelelő legyen a szerepre, és ez egészségtelen. De itt inkább a cél motiválja, hogy jobb legyen pl. a szerepben. És nem nevezhető függőségnek, tekintve, hogy ha nem színész lenne, akkor nem lenne miért ezt tennie. A sportolók is keményen küzdenek, olykor talán szélsőségesen is, viszont ott is azért, mert a cél lebeg a szeme előtt. A cél pedig nem más, mint hogy a legjobb legyen, olimpiai aranyat hozzon, stb... Míg a tanulmányban leírtak arról szólnak, hogy pl. azért fut, mert funi akar. És ha nem futhat, akkor kvázi elvonási tünetei lesznek fizikálisan és lelkileg is. Persze az, hogy hol a határ, az elég szubjektív lehet már.

Az, hogy a tudomány hitelessége megkopott, szerintem elég relatív :D A tudomány hitelessége azért kophat meg maximum, mert nem hiteles :D Ez furcsán hangzik tudom. De sokan tudományosnak állítják be azt, ami valójában nem az. Gondolok itt például Tejfalussy András mérgező konyhasójára, vagy épp a darázscsípés középeurópai csodagyógyszerére a kálciumra. Tejfalussy-nak például nagyon sokan hisznek (hittek), aki azt állította, hogy a boltokban található konyhasó mérgező, mivel az nem csak nátrium-kloridot, hanem kálium-kloridot is tartalmaz. Piacra is dobta a 100%-os NaCl készítményét (természetesen jó pénzért). Vagy a másik példám, a kálcium, mint csodaszer. A modern orvostudomány simán rávágja, hogy a kálcium nem jó allergiás reakcióra, semmilyen formában sem. Ettől függetlenül példának okáért Magyarországon előszeretettel ajánlják orvosok, gyógyszerések, szülők, holott teljesen hatástalan.
Való igaz, talán pont a mai poszt-modern fogyasztói társadalom okolható mindezért. Látni, hogy azért az emberek jelentős része azt "eszi meg" amit nem kellene, azt pedig el sem hiszi, ami igaz.

Ebben egyet értünk, nincs abszolút mérce. Viszont maga a függőség definíciója is szubjektív a köztudatban. Szerintem valami ott válik függőséggé, ha rombolja a szociális kapcsolatokat. Egy karácsonyi bulit lemondani, mert nincs kedve hozzá az illetőnek, okés. De azért ha mondjuk egy évben az esetek jelentős részében lemond a szociális közegről, ott már gond lehet.