Futóbolondok és kalandjaik

Azzal kezdeném, hogy egyikünk sem tökéletes. Ez jó így, mert mindenkin találni fogást, így ha eluralkodik rajtunk a rosszindulat, ha gonoszok szeretnénk lenni, ha a világ útálata közben zavaró lenne...akárki, azt szavakkal, legbelül valamiféleképp el tudjuk küldeni a picsába. Tudatában önmagam és nem a tökéletesség, csupán csak a szalonképesség határa közötti távolságnak, nyugodtan mondhatom ami szívemet nyomja. Mert nem ám valami erkölcsi vagy elitista gőg, vagy vallásos esetleg forradalmi hevületből fakadó felsőbbrendűsködési kényszer, hanem csak a viszketés hajt, hogy megtegyem. Lehet, hogy azok akiket itt megemlítek jó emberek, mert szeretnek és törődnek egymással. Az is lehet, hogy okosak, mert értik a gépek, a hivatalok és a békés egymás mellett élés elveit. Csak valahol mégis tökhülyék. Valahol én is, és tényleg csak ez jogosít fel arra, hogy ily nagy pofával negatív értelemben emlegessek olyanokat, akiknek csak az a bűnük, hogy nyáron strandra járnak, nyaralnak, grilleznek és brutálisan ronda, káros klímaberendezéseket szerelnek a házukra, mert egy évben van két forró hét.

A nyár a naptárban három hónap, de az igazi, a túzforró része harminc fok feletti hőmérsékletekkel csak néhány hétig tart, van hogy addig sem ezen az éghajlaton. A szénát már lekaszálták, bebálázták, a búzaföldek tarlóvá változnak. A levegőnek forró, száraz bomlás szaga van. Az érett nyár illatai, szagai, bűzei már csak az orrunkon át is élménnyé teszik a kint tartózkodást. A szilvafák nagyapámat juttatják eszembe, az alma magamat kicsiként, a szeder Krisztiánt, a dinnye Rókát az Üvegtigrisből. A természet itt ott már fáradt a nyártól, megégette ha nem is a meleg, az évszak túláradó, túlfűtő, túlérlelő enegriája. Édes, pezsdítő és mindennnemű érzékeink kielégítésével perzsel, fogyaszt, fáraszt. Csúcsformába hoz, ha akarod. Leolvasztja rólad, amire nincs szükséged, kifacsar, kiszárít, hogy friss vizekkel töltődj. Táplál a legjobb minőséggel úgy, hogy pénzedbe sem kerül, fénnyel, színnel, gyümölcssel, illattal, élettel és szerelemmel. Nem bírom majd sokáig, de nem is tart sokáig.

Reggel a kisboltban nyugodtan rámoltam. Mivel fogalmam sincs, hogy mi a kölönbség a folyékony mosópor és a krémszappan között, beletelt némi időbe, mire rájöttem, hogy a sok tökegyforma lúghigíték közül melyik márkanév visz legközelebb a feleségem óhajotta termékhez. A pénztáros és a sorban mindíg eléd kerülő dumás törzsvásárló épp megegyeztek abban, hogy "nem lehet kibírni". Ez már tényleg sok. Hallotta valakitől, hogy az anyósánál szétpattant a hőmérő. Az mondjuk a napon volt de akkor is, árnyékban sem kevesebb. Megegyeztek, hogy a sors ezzel is veri őket, ezzel a kurva nagy hőséggel. Van ventillátor, a hűtő is tele akciósan vásárolt két és fél literes fantákkal, kólákkal meg sprite-al. Még szerencse, hogy volt leértékelés a Gigastore-ban, ahol a család három és fél óra alatt bevásárolt a hétvégére. Volt némi sopánkodás, mert hogy a hideg ellen védekezni, biztonságos helyre menekülni előle, megszenvedni, kiheverni és megbeszélni mindenkivel aki szóba jöhet drága. Lassan drágább, mint a tél. Merthogy, és ez kétségkívül igaz, a meleg elől nehezebb elbújni mint a hideg elől.

Nos ez a tény az, ami torkunkra teszi a kést és lassan nyomja lefelé.

Csupaszív jóember szomszédom este a kertbe merészkedve, szinén a hőség-bluest nyomja. Neki ráadásul ártatlan gyermekei is vannak, aki megszenvedik. A híradó is lenyomta, hogy éjjel többet sírnak fel a picik. Már beszélt valakivel, jövőhéten jön a klíma. Azt mondjuk elmondanám neki, hogy eléggé képmutató dolog részéről ezután sajnálnia a jegesmedvéket. Szívem szerint úgy árulnám ezen termékeket, hogy csomagolásuk kétharmadát gyászkeretben döglött fókák, halak meg macik tennék ki. Meg olyan feliratokat tennék rá, hogy a klíma gyengyíti az ellenállóképességet, a hőtűrést. Hízlal, meg puhány pudinggá tesz. Nem arról beszélek, hogy mindenkinek follyon szemébe a leve miközben bontja a csirkét a soron, hanem arról, amikor nem lenne muszáj, de beszerelik. Ott, ahol harminc negyven kiló túlsúllyal azt hiszik, a körülményektől szenvednek, és tehetetlenségükben folyamatosan termékek vásárlásával kompenzálják gyengeségüket. Erősödni olcsóbb. Mindenkinek.

A mesterségesen gerjesztett tehetetlen düh csíkká húzza ajkaim, arcizmaim kétségbeesett harcot vívnak őszinteségnek becézett beszólhatnékommal. Nem szólok, mert

Vétkesek közt hamar megútálják azt, aki kinyitja a száját

Meg hát azért sem, mert én is elég távol vagyok még attól, hogy egy fapapucsban békén hagyjam a bolygót. Próbálok annyit szakítani a gyümölcsökből, amennyit meg is eszek, de hazudnék ha azt mondanám, hogy még soha nem rohadt rám néhány mázsa szemét.

Másik kertszomszédom épp grillre dobál fel akkora mennyiségű húst, meg kolbászt, mintha a két falu közötti viszályt próbálna megoldani békésre etetéssel. Árnyékolók, ernyők egészítik ki a nyolc négyzetméteres, elektromos, digitális, okostelefonos applikációval működtethető roletta Csoda-Deluxe 3000 nyújtotta viszonylagos biztonságot a napfénytől. Pedig nem ünnep lesz, csak vacsi, mint tegnap, meg azelőtt. Az érkezők elismerésüket fejezik ki, már már sportos, ahogy árnyékban harmincban tekeri, forgatja a húsos zsírokat. A fotness vonalat a görög saláta hivatott bevonni az eseménybe, baconnal, hátha a férfiak jobban szednek belőle. De nem. A férjek a zöldségeken viccelődnek, hogy hova valók, meg hogy egye akinek nyúl volt az anyja. Ők húsevők. Ragadozóként táplálkoznak, csak aktivitásuk kérődző, borjúszerű, amint jól behúsolva, szenvedik a hőséget valami székhez láncolva. A desszert fagyi lesz ananásszal, a meglepetés pedig felnőtteknek jéger, hölgyeknek habzóbor, gyereknek meg valami aprózacskós, dinoszaurusz alakú szinezőanyag cukros zselatinban.

A téma, természetesen az, hogy "ez már elviselhetetlen". Állnak a sercegő húsok felett párás oldalú sörösüvegekkel a kezükben és egyetértenek abban, ez elviselhetetlen Mármint a hőség. Megosztódik itt is egy klímásember telefonszáma, de sok remény nincs, már a múlt héten is csak januárra tudott időpontot andni. Valamit kormányzati szinten kellene csinálni. Ingyen vészhelyzeti mobilklímákat osztani például. Meg jégkockát és jó minőségű francia ásványvizeket, mondjuk 6 le nem bomló PET palack per fő per nap. A csapvíz ihatatlan. Bemondták, hogy iható, de mégis milyen csöves dolog már. Ebben az egy dologban szabadjon már nem hinni a televíziónak. Éjjel is csak megy a forgolódás, sokan egy szemet sem alszanak, mert még hajnalra sem enyhül. Ablakok két oldalon sarkig kinyitva, de a mozdulatlan levegő, a 400 grammos T Bone steak Klausnál, a négy üveg sör, két jéger csak dobálja szegény embert a tengelye körül egész éjjel.

Most annak kéne jönnie, hogy bezzeg a futók. Jöhet is egy picit, mert az, aki nem elbújuk, elmenekül olyan dolgok elől, mint a hőmérséklet, az ezen a téren is edzettebb lesz, egyre jobban bírja, előbb utóbb már nem zavarja. Rá lehet jönni, hogy nem fáj, de kell némi gyakorlás, szándékos szembesülés, a hőség megélésének ténye, vágya és szeretete. De mégsem teljesen bezzegek a sportolók. Épp tegnap vitatkoztak azon egy Facebook csoportban, hogy miért vannak a futóversenyek melegben. Lehetne jobban igazítani a komfortzónákhoz, meg hogy egy csaj konkrétan napszúrást kapott.

Ha túl kemény a verseny, mindegy mi miatt, ne indulj, vagy indulj úgy, hogy nem futod halálra magad. De ne várd el, hogy mert te nem érzed magad elég edzettnek az aktuális körülményekhez, majd enyhítenek rajta. Túl meleg van, Niki a napszúrástól fél, Robi a kiszáradástól, Bogdi Kata a leégéstől, Tibor az UV-t démonizálja, tegyék át a kezdést este fél nyolcra azonnal. Addig a többiek egyenek lángost vagy menjenek strandra, ott sültkrumpli is van.

Meg temérdek partravetett folyamatosan étkező ember. Kevinke családjának klónjai, rokonai, lelki társai és ellenségei, akik ugyanolyanok, csak nem kevinkének, hanem Bottyánnak hívják a nagyobb gyereket, a kisebbet meg Emesének.

Kevinkéről sok rosszat el lehetett mondani, de voltak jó tulajdonságai is. Kilenc éves kora ellenére már kancigánynak is elmehetett volna, napi folyadékszükségletét édesített Red Bullal fedezte és még soha nem mászott fel egy mászókára sem. Nem azért, mert félt, hanem mert játszóterezéskor a keze rendszerint kekszekkel volt tele. Emellett viszont képes volt 34 percet sorban állni három adag majonézes pommesért a strandon, fontos és hasznos pozíciót szerezve ezzel a közösségben ahová tartozott. No nem egy életmentő azért, a kék hűtőtáskából elcsipegethet a család amíg a lángosok megérkeznek, de a pillanat, amikor négy öt sajtos tejfölös meg három adag pommes megérkezik (per fő mínusz babakorúak), örömmel övezett türelmes kis hősnek mutatja őt a családi fotón. Nagy az egyetértés abban, hogy a (hugyos) víz annyi kalóriát szív át a bőrön, amit pótolni kell, és hogy a lángos amúgy sem rendes étel, nem hús, férfiember messzire nem megy tőle. A szemét úszómester a pici Bendegúzra is rászólt, amikor a croissanttal ment be a medencébe. Nem érti meg, hogy mekkora öröm, amikor végre ilyesmit is eszik merthogy otthon csak csokit nyomatná. Tablettel játszva hajlandó legyűrni a paradicsomos spagettit vagy a sülkruplit, de anélkül inkább éhenhal, de nem kell neki. Most meg végre megkívánta az anyjától a kiflit, eszi, viszi magával szegénykém még a vízhez is, "okostelefon nélkül eszik!", erre rászól az a bunkó. Nem egy gyerekbarát hely no. Az apját is kiküldték a gyerekmedencéből, pedig csak épp egy kicsit lehűtötte volna magát. A török reszortokban bezzeg úgy viszik be a kaját az ember után a medencébe,

A patak éppen csak csörgedezik, spontán kis homokszigetek kéződnek a folyókon. Az ártéri mocsarak kiszáradtak, a megmarad apró tavacskák zöldek, a kacsák bennük mintha egy rétbe fagytak volna. A tómederben gázlómadarak lakomáznak. A hal lustán harap, a vad rejtekén hüsöl, a futó pedig kihasználja a hőség adta elpnyöket. Fürdik a fényben, a hőben, az elemi energiában és saját verítékében. Ismétli, mert szereti. Szereti, mert könnyebb szeretni, szeretve elviselhető. Élvezhető is akár. És amikor ez elérkezett, elég értetlenül nézünk azokra, akik szeretnének mindent egy gomb eltekerésével megoldani, eloltani, elfojtani, eltakarni és eltakarítani. A nyár csak dinnye és főtt kukorica, a többit üveglapon keresztül kísérik figyelemmel.

Azt tanultam, a negítív szuggesztiók veszélyesek, mert beteljesedhetnek. Ha sokat ismételgetjük, hogy betegek vagyunk, annak fogjuk érezni magunkat. Van ez a mártírkultusz, abba azzal nevez az ember, hogy szenved, talán ez magyarázza ezt a "nem lehet kibírni" dumát. Csak az a gond, hogy szar minőségű perceket teremt. Napokig vonszolni magunkat, sóhajtozni, sopánkodni, nyafogni és nyavajogni nem az "éld az álmod!" egyik fejezetének tűnik... Mint téma is unalmas...ja, mondjuk vannak még hülyébb témák is. Van aki állítólag távoli országok hercegeinek és hercegnőinek ruházatáról beszélget, vagy okostelefonok paramétereit összehasonlítgató blogokat olvas. Oké, melegben meleg a téma, meglehetősen negítív szinezettel. Csak ne tévesszük szem elől, hogy a feleslegesen szenvelgéssel eltöltött percek jól eltöltött percek elől veszik el a helyet.