Futóedzés, versenyek

Futóbolondok és kalandjaik

A hosszútávfutó ellenszenvessége

2017. október 25. - Tompahawk

Ellenszenvesek vagyunk, és ez részben a mi hibánk. Annyira meggyőződésesen tudjuk nyomni, arcélünk oly kontrasztosan rajzolódik ki a lemenő nap fényében, hogy az sokakban ellenérzéseket kelt. Sajnos sokszor pont azokban, akik éppen ezzel a tevékenységgel tudnának segíteni magukon. Gyógyíthatná a sport. Meglát, és - bár szerintünk - amit csinálunk inspirációként kéne, hogy hasson, nem ez az eredmény.

Elfordulás, cinikus megjegyzések, kéretlen pszichoanalízis (önvédelmi), az elme rosszindulatú csápjai, amint gyengénket kutatják. Szinte tapintható a vágy, hogy nevetségesnek lásson, hogy az a fene nagy arcunk mást is kifejezzen mint az önelégültség. Az egó, ha becsületes harcban nem győzhet, lehúz, leköp mindenkit és mindent maga körül, úgy, hogy még akkor is ha semmije sincs, akkor is a világ közepének érezhesse magát. Így lesz belőlünk hülye, kapuzárási pánikból kifolyólag túlkompenzáló, buzgómócsing, pózer, beszűkült, spotszakos, futóbolond.

fb_non_mipiace.jpg

 

Ez részben a mi hibánk, akik futunk, sportba fojtjuk bánatunk és örömeinket is onnan eredeztetjük. Erről beszélünk, erre készülünk, ezt ünnepeljük és e köré szervezzük a nyaralásainkat is. Ebben látjuk a megoldást, ez az út és a cél is. A szülinapi tortánk futócipő alakú, a sebességet perc/kilométerben számoljuk, újévkor pedig új maratonokat fogadunk meg. Kocsmázás helyett is az erdőben koslatunk, mondjuk ez nem is baj, mert már rohadtul unalmas, hogy tisztességesen panaszkodni sem vagyunk képesek. A nyafogásainkra is ezt hozzuk fel megoldásként. Egyszerűen sok ez már ebből, éreznünk kéne, mikor elég.

"Fut, fut, fut, hogy rohadna meg."

Hibásak azok is, akik nem teszik, akik inkább kitalálják, hogy miért is értelmetlen, szánalmas, vagy felesleges amit művelünk. Vétkesek abban, hogy hagyják keserűségüket rosszindulatként formát ölteni. Másra vetítik nyűgjeiket, nyavajáikat, nyomorukat.

Legnagyobb részben legyen ez a világ hibája, társadalmi probléma, a fogyasztói társadalom önemésztő jellegének böffenete, tünete. A világ nagy, általános semmi, ráfér az arcára bármi, ideális bűnbak, hogy ne legyen megbántva senki. Egyezzünk meg abban, hogy ő az igazi felelős.

earth-007.jpg
Az ideális bűnbak / Fotó: theguardian.com

 

Három hibás, de igazán csak egyikük szenvedi, aki nem fut. Nem sok öröme marad. A cinizmus, a gúny viccesnek hangzik, az is ha jól csinálják, de senki sem nevet percekig egy egy epés beszóláson. Gyanítom, nem kárpótol. Kárpótolni? Miért is? Az elpazarolt évekért, a lehetőségek fogyásáért, az egészség hiányáért, a kifogások igazsággá mervevedéséért. Az érzésért, hogy nehéz, hogy lassú, hogy elindulni, lehajolni, fellépni mind fárasztó, hogy akármit is vásárol össze, csak addig boldog tőle, amíg ki nem bontja.

Még ha nem is úgy látszik, még ha nem is mindíg  nyilvánvaló, hiszem, hogy okkal csinálunk, vagy nem teszünk meg dolgokat. Okkal kezdünk el és hagyunk abba tevékenységeket, oka van annak, hogy kedveljük a macskákat és félünk a kisbabáktól. Okkal kapunk szívinfarktust, csak hogy cégünk időben piacra tudja dobni a fingóappot androidra. Okok sorozata vezet oda, hogy inkább érezzük nyomorultul magunkat, húzzuk le, aki azt csinálja amit nekünk is kéne, minthogy mi magunk megtegyük az első lépéseket. Még ha a végeredmény katasztófa is, az odáig vezető lépések mindegyike lehet logikus. A henyeség csakúgy ésszerűnek ható döntések eredménye, mint az ultrafutás.

Rengeteg ilyen jut eszembe, de mivel szeretném a témát kordában tartani, csak az elős pár dologról írnék, ami beugrik.

Az energiaminimum átka

Van aki azt mondja, ösztönösen energiaminimumra törekszünk, hogy amikor beüt a gebasz, legyen tartalék a túlélésre. Az ösztönök csak arról feledkeznek meg, hogy mióta ennyire civilizáltak lettünk, egy átlagember életében nullaszor következik be olyasmi, aminek túléléséhez hat centis zsírrétegre lenne szükség. Talán, ha az evolúció során korábban találkozunk a cipőfűzővel, az energia minimalizálás elve is átgondoltabban fejlődött volna ki.

Az ösztön nem matematikus, nem gondolkodik hosszútávon. Ha fázik, harminc fokra tekeri a fűtést majd ha hozzászokott, vagy tovább romlik a vérkeringés, harmincegyre és tovább.

Az energiaminimum elve létezik, de amíg az állatviálgban a túlélés eszköze, az emberek esetében már nem sok értelme van. Nem jó ok, hogy elforduljunk a sporttól. Avitt evolúciós maradvány.

A félreértett siker

Most azzal folytatom, hogy továbbra is a világot hibáztatom. Annak is azt a részét, ami meg is érdemli, a fogyasztásra serkentő médiatartalmakat, kereskedelmi csatornákat, reklámokat. Ha akarjuk, ha nem, hatnak ránk az effélék, legolcsóbban úgy ússzuk meg, ha ez a hatás taszítás, ha hátat fordítunk legalább akkor, amikor tehetjünk. Mert az üzenet nem csak zavaros, moslékszerű, hanem kifejezetten káros.

Egyrészt sokan már el sem tudják képzelni, hogy a tárgyi javak gyűjtésén kívül bármi másban mérje a sikert.

Menőbb egy piros sportkocsis kokainista, mint egy naponta életeket mentő baleseti sebész, mentőorvos.

Semminek, vesztesnek nézik azokat, akik gyerekeket olvasni, vagy számolni tanítanak, de vörös szőnyeget gördítenek elé és lesegítik a kabátot arról, aki kábítószert árul nekik (ügyes). Mert jó a kocsija.

A világ újabb felelőssége tehát: totálisan félredefiniált a siker fogalma. A rajongóktól övezett Jabba Hut, amikor kiszál méreg drága, segglyukfűtéses autójából és körülnéz, azokat irigyli, akinek olyanja va van, ami neki nincs. Akik egészségesek, jó a kondíciójuk és ettől szépek. Ha fitt vagy, jobban áll rajtad egy nejlonzacskó, mint Jabbán az olasz öltöny, meg a büntető bőrcipő. Fizethet érte vagyonokat, de akkor sem kapja meg, ami neked megvan.  A boldog, egészséges, kiegyensúlyozott ember sikeres. A siker nem vásárlóerő.Ez persze elrontja azök örömét, akik szerint voszont igen. Hiába feccolt annyi pénzt, időt és gonoszságot az imidzsébe, látványosan rondább, mint az az a Decatlonban bevásárolt kocogó az út túloldalán. Elrontott öröm, írigység, nem csoda, hogy ellenszenv az eredmény.

A hedonizmus, mint norma

Azért is szeretem a reklám blokkokat, mert olyanok mint a tükör. Csak nem a saját pattanásaink látszanak benne, hanem mindenki másé. Nem mi látszunk rondának, hanem a "világ".

A kikapcsolódás legelfogadottabb és legnépszerűbb formái és ábrázolásaik rövid reklámblokk mintavételezés alapján:

Szalonspiccesen csapatni az éjszakában. Ezüst, arany szinek a lányok rövid ruháin, kitört sarkú magassarkú cipő jelzi, hogy a party fergeteg. Művigyoros csoportseflik egyre kifényesedettebb arcokkal. Előrevetíti a tequila és filmszakadás kettősét (carpe diem), de arra a spot nem utal.

Cukros, alkoholos italok fogyasztása a napon, sok ezer homokban heverő emberrel körülvéve. A női verzióhoz jár egy lapaj nagy kalap és hegesztőszemüveg is (elegancia). A férfiak csúnya, kigombolt ingekkel kell, hogy beérjék (oldottság). Fontos a fekvő pozíció, amiről nekem az unalom ugrik be, de biztos vannak akik szeretnek látványos helyeken spiccesen unatkozni.

Jól megérdemelt vitorlakötélrángatás és arcba fröccenő víz (kihívások) után gagyi popcorn-rock zenére dönteni a meleg sört üvegből (jutalom). Szőrös, csapzott, nagy ádámcsutkájú fazonok, egymás hátának lapogatása.

Kanos konferenciaturista végre beszabadul a szálloda bárjába és céges számlára (vacsora üzleti partnerrel) küldi lefelé a pémium sört galléros pohárból. Van cinkosan mosolygó pultos is. A spotban a csóka azonnal felkelti a közelben leselkedő hostesek figyelmét és sejtelmes arckifejezéssel közelítenek a jellemzően borostás, kiélt arcú főhős felé.

Ugyanez a züllött tekintetű csóka homokdűnék, fák között lazul, üvegből issza a sört és élvezi, hogy nincsenek meetingjei.

Közös pont a pia. A modern ember főleg erjesztett és égetett szeszek segítségével kapcsolódik ki. Ez használja párkeresés, csapatépítés, problémák megbeszélése, kirándulások erőfeszítésének jutalmaként is.

Elmondom mi a gond ezzel. A pia méreg, drog, a lusták szórakozása, mert minden erőfeszítés nélkül működik. Lelazít anélkül, hogy előtte megfeszültél volna, nevettet viccek hiányában is. Filozófusnak, pszichológusnak, papnak érzed magad anélkül, hogy egy sort is elolvasnál a vonatkozó szakirodalomból. Ha megy ilyen könnyen, akkor minek komplikálni? Hozzászoksz és végül tényleg ez lesz a szórakozásod. Legbelül érzed, ez így nem jó. A belső dilemma feszültséget szül, az pedig kisugárzik, főleg azok irányába, akik nem a bárpultba kapaszkodva keresik a kikapcsolódást. Útálod, lehúzod őket, mert így könnyebb elhitetned magaddal, hogy nem gáz amit csinálsz.

A kereskedelmi televíziók sztereotipiái szerint a férfi pizzazabáló, pocakos, meccsnéző balfasz, a nő pedig vinnyogó konzumidióta. Van valami demokratikus abban, ahogy mindenkit ennyire kreténnek néznek. És talán igazuk is van. Mit szépítsük, aki gügye kereskedelmi csatornákat néz így 2017 környékén, az valószínűleg nem valami tudósféle.

 A sportosság eléggé elbaltázott ábrázolása

Igaza van annak, aki itt megjegyezné, hogy azért sportos reklámokból is van elég. Sőt, némelyikük egész jól sikerült. Az a szlogen például, hogy "Just do it", mindent visz. Jobbat még nem találtak ki. A "Bízz magadban, te hitvány szar!", bár remekmű, egy zseni alkotása (bár tudnám kié), így is csak második. 

Sajnos azonban nem ez az általános, ott vannak köztük azok, amik miatt a poszt témája, az ellenszenv is kialakul. Apple, fitbit, jawbone és társaik. A csúnya szines krumpliórák reneszánsza, a pulzusalapú munkába járás. Hipszterek rohangálnak telefonokhoz szíjazva és rendkívül szilajnak mutatkoznak, annak ellenére, hogy életük jelentős részét a haverok ebédjeinek lájkolásával töltik. Csipogó szar jelzi, hogy az alma jobb mint a fánk. Full sminkben hosszútvávsprintelő csajok egy csepp izzadásg nélkül előzik meg frissen kigyúrt majmaikat, miközben ott ragyog rajtuk a méregdárga telkó.

untitled.png
A csaj meg a majma / Fotó: apple.com

 

Még futókén sem lehet őket nem útálni. Tökéletesen átérzem, amit irántam éreznek a lusták. Annyira túl van már tolva, hogy azt az érzetet kelti bennem, hogy nem akarok ezekkel az arcokkal egy kosárba kerülni. Úgy kell emélkeztetnem magam, hogy a való életben ilyenek nincsenek. A valóságban minden kocogó jófej, még akkor is ha digitalizált. Gyanítom, az ellenszenv egy része nem is ránk, hanem ezekre a reklámszínészekre irányul, minket csak véletlenül összekevernek velük.

Olyan ez, mint izomagynak, vagy hiú picsának nevezni azokat, akik konditerembe járnak. Csak addig áll meg az állítás, amig távol tartjuk magunkat a valóságtól. Onnantól, hogy először betesszük a lábunkat egy ilyen helyre, meglátjuk, hogy valójában mindenféle ember jár oda, legtöbben pont olyanok mint mi, egyéniségek.

Maradjunk ebben. A multik, a világ, meg az ösztönök hibája minden.

Ennek ellenére azért érdemes lenne tenni egy két futólépést, hátha.

 

Az érzelmeink újrahasznosítása

DeLorean üzemmód

Feljárok néha e facebookra és látok dolgokat. Eszembe is jut sokszor, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Szegény Zuckerberg...eh, mindegy, marad így, hogy "szegény". Szóval szegény épp heroikus küzdelmet folytat a győlölet és butaság ellen, de hátulról már fenekedik ellene a szeretet és segítőkészség fojtogató démona. Ijedten görgetek tovább naplementébe meredten bámuló konzumlányok képei láttán. A tartós kapcsolatokkal, hűséggel kéne összefüggésbe kerülniük Coelho idézetek segítségével. Cirkuszsátor méretű vágott virág-csokrok fényképei kívánják a békét és boldogságot, meleg, barna szemű kutyusok figyelmeztetnek az emberségességre. Macskák emlékeztetnek, engem speciel arra, hogy mindenki szolga. 

Oké, ez választható, választok is mást. Csak kíváncsiságból, mi megy a televízióban? Gyorsan felhúz két reklám, aztán meg megpróbál lehúzni egy harmadik. Csatornaváltás, felpuffadt arcú, masszív alkoholista oszt szépségtippeket, a körmein apró kacsamotívumok (játékos), váltás, valakit éppen felpofoz egy igazságos hős. Váltás, valami műmellű roncs aki állítólag híres, körmein apró delfinekkel (filozofikus) bejutott egy stúdióba. Egy szubcsatornán sikert és rengeteg lóvét jósol egy idősebb hölgy jing jang mintás amerikai körmökkel (mély). És itt elegem lesz, inkább kimegyek futni. Feleségem kérdő tekintetére, hogy miért pont az este tizenegy órás időpontot választom már csak momogni tudok valamit. Olyasmit, hogy kiviszem a szemetet. Szelektív újrahasznosítani.

Elismerem, ki lett sarkítva, ritkán rohanok ki az éjszakába a tévé, meg a facebook miatt. Olyan későn meg pláne nem. Kell hozzá más is. Azért hoztam ezeket ide példaként, mert olyanok, mint az elme-baj. Ahogy a neten klikkolgatva, tévén távkapcsolózva nyomkod az ember, gyors váltásokban kapja a maricpánt, a vért, a mocskot, a lekvárt, a nyálat, a gőzt meg az unalmat. Külön-külön talán kinéznének valahogy, de így elkeveredve végül mégiscsak moslék. Fejben ugyanez megy. A nap végére olyan az agyam, mint egy óvoda szemeteskukája. Teli van apró, semmire való kacatokkal, valaminek a felismerhetetlen maradékéval, banánhéjjal, kávézaccal, nagy átázott kartondobozokkal, oldalukon, hogy "Fontos!", de már nem tudni mi lehet bennük. Szerencsére megvan a megoldás, válasz mindenre, a kör.

Mint a szeméttel tankolt DeLorean, úgy inul az ember.

delorean-back-to-the-future.jpg
Fotó: delorean.com

A "Vissza a jövőbe" című filmben az időgépet, ami egy autó (DeLorean), a jövőbe jutva úgy tökéletesítették, hogy üzemagyagként a XX. század szemetével is tankolhatóvá vált.

A tesztoszteronos kupaccal jó kezdeni. Az autó is szivatóval indul, érdemes a melldüllesztős, harcias hangulatot erre felhasználni. Húzd ki magad, döngess egyet a mellkasodon, nézz keményen. Melegíts úgy, mintha nem megfutni, hanem felrúgni akarnád a hegyet. Szalmaláng, had lobogjon. Használd ki az időt és érezd magad Rockynak, fekete nindzsának, vagy Lubics Szilviának. Próbálj jól kinézni, figyelj a technikádra, versengj.  Ahogy később az igénybevétel állandóbbá válik, az alfa kedv szelídül, elszánt arcot is nehezebb lesz majd vágni. 

Új energiára van szükség. Nézzük, mi más akadhat, amit eltüzelhetnénk.  

Ott van a félelem. A legjobb. Ha félsz, fuss. Azt hiszem ez nem szorul hosszabb magyarázatra. Véleményem szerint a leghatékonyabb, legősibb önvédelmi sport a futás. Mindenkinél van több mindenki. Nincs az a harcművészet, ami egy csoport emberrel szemben is megtanítana megvédeni magad. Ha van is, lefogadom, nincs időd, hogy megtanuld. A legjobb módszer arra, hogy épséged megőrizd, az az, ha el tudsz futni. Messzire, gyorsan és sokáig. Félelem ellen nincs jobb orvosság, ráadásul a félelem következtében termelt adrenalin pont az egyik kedvencünk.

Ha már volt a félelem, a bátorságról is ejtsünk pár szót. Korunk egy igen sajátos és talán sajnálatos jellemzője, hogy bátorságra egyáltalán nincs szükség. Nem kell már jóformán semmire. A srácok mindent megtesznek érte, hogy  még csak szóba se kerüljön a bátorság. A biztonságosság mindent elad, eladni pedig manapság a minden. Így aztán annyi, világot még ennél is biztonságosabbá tévő holmi vesz minket körül, hogy direkt keresni kell a veszélyt. Fel kell iratkozni, be kell fizetni rá és drága felszerelést kell vásárolni, hogy végre merésznek, bevállalósnak érezhessük magunkat valami...biztonságos, erre kialakított helyen. A futás segítségével egyhíthető az igény, hogy bártak legyünk. Nem vadvizi bázisugrás ugyan, de némi gyakorlattal a downhill futás már pumpál egy kis adrenalint a vérbe.

Idegesít, hogy megkérdőjeleztek a munkahelyeden? Félretettek, hibáztattak, nem figyeltek rád? Kihasználnak, átnéznek rajtad, nem ismernek el? Túl kevés vagy túl sok figyelmet és elismerést kapsz? Szubjektív véleményed szerint a világ nem érdemeid szerint bánik veled? Ráadásul mindebben még igazad sincs? Itt az ideje, hogy az objektivitás kedvéért csökkentsd a stresszhormon szintedet. Középgyors, ritmikus aláfestéssel és egy megnemértett lázadó érzésével indulunk neki. Ég a zsír, szólnak a jó zenék, ijedten fordulnak felénk akiket megelőzünk. Néhány erős kilométer, kitisztul a reszketés miatti homály és a tapasztaltak rálátásával értékeljük át a dolgokat. Folytassuk csak, legyünk először csak okosak, aztán bölcsek és még bölcsebbek. Erősen lihegő orákulumig érdemes elmenni. A zen és a pszeudoanarchizmus határáig. Az után a pont után nem képes az ember komplex témákkal foglalkozni. Nihilista. Az önsajnálatot kiszorítva lefoglalja a túlélés öröme.

Nem jutsz át, nem negednek ki, előre mennél de csak helyben toporogsz? A melóhelyed börtön, az otthonod nyers pszichodráma ok és okozatok nélkül? A gyerek nem tanul, a kutya nem szobatiszta, a férjed/feleséged nem mindenben felel meg a szerinted minimális elvárásoknak? Te sem felelsz meg? Ráadásul mindezt mindeki üvöltve bömböli világgá, hogy már lesütött szemmel kerülöd a szomszédok pillantását? Az időjárás angol, a fegyelem mediterrán, a gyerekek gazdag amareikai tinédzserek, te meg lesoványodott igáslónak érzed magad? Nincs jobb ötletem, minthogy hagyd ott az egész bulit legalább addig míg futsz egy...kicsit. (Ne állj meg, addíg fuss amíg a leked helyett a tested nem kezd fájni!) 

A harag pont arra való, hogy ilyenkor igénybe vedd. Nagyon fontos forrás, önvédelmi, elemi, elfojthatatlan. Ha megpróbálod, csak kitolsz magaddal. Alapfunkciója az, hogy akadályoknak, veszélyeknek némi elvakultsággal tudj nekirugaszkodni, nem megtorpanva minden apróságtól. Rengeteg stimuláns a vérben, nem túl ravasz tervek az agyban. Ezek a fő jellemzők. Sugárzik, párolog, a körülöttünk állók vagy átveszik, vagy kellemetlenül érzik magukat tőle. Olyan, mint amikor büdös az ember. Ráadásul butít, mint borra a tömény. Csak úgy kínálja magát a megoldás, a válasz mindenre, a kör. Nagggyon gyors edzést kívánok az összes önmagát felbaszni képes bajtársamnak. Kifelé, el a többiek közeléből. Aki egy kör megtétele után még mindíg dühös, annak válasz mindenre, a kör.

Ha jó a kedved dobbants nagyokat...mindíg is rühelltem ezt a nótát.

Ha örülsz, örülj neki.

A szeretet a végén kerül sorra. Csak a szeretet tehet képessé arra, hogy a fájdalmat is felül tudd írni. Ha nincs szeretet, a fájdalom megállásra késztet, csak a szeretet vesz rá tartósan arra, hogy akár fájdalmat is okozz magadnak. Mert azt okozol. Tetőtől talplig, velőtől bőrig fájsz. Azért, hogy amit annyira szeretsz, abból még többet kaphass. Ne szégyelld, hogy ami iránt érzed épp nem egy személy, ebben az esetben egy sport, egy állapot. Ez lényegében a világ és a te helyed benne. Szeretni lehet bármit, mindenkit és mindent. Azok meg visszaszeretnek, küldenek neked egy pöttyöt a teremtésből vagy közömbös képet vágnak. Esetleg némelyik felbassza mágát rajta, mert nincs olyan hangulatban. De az nem a te gondod.