Futóedzés, versenyek

Futóbolondok és kalandjaik

Ultra Először

Fekte Erdő Sötét Éjjel

2016. június 29. - Tompahawk

Végig erre készültem. Az összes többi is csak erről szólt. 

Ez így talán túl erős. Igaz annyiban, hogy erre nem az utóbbi fél évben készültem fel. Az utolsó hónapok mit sem értek volna, ha nincs mögöttük több évnyi folyamatos, lassan emelt szintű edzéstömeg. 

Az utolsó előtti hónapig mindent futássá alakítottam. Futottam a melóba, majd onnan haza. Ha el kellett menni a 25 km távolságra lakó barátainkhoz, átszaladtam a köztünk lévő dombokon. Futottam korán, este, erdőben, mezőn, hegyen, völgyön...(völgyön, hogy?), városban és szántóföldön. Ösévnyeken, utakon és az ezek között húzódó vadonok mélyén. Völgyön úgy, hogy hídon, úgy érthető. Megútáltattam magam az őzekkel. Már nem féltek tőlem, idegesítettem őket. 

Az utolsó négy hétben taktikát váltottam, futás helyett mountain bike minden mennyiségben. Hegymenet a melóba, túra hazafelé. Napi 50 km-t tekertem, futni csak hetente háromszor mentem ki. Olyankor hosszú és lassú futásokra. Próbálgattam, keresgettem a megfelelő futóstílust, technikát és stratégiát. 

Nem hőstett, nem akaratom ellenére tettem, örömmből. Önző módon mástól rabolva az időt, élvezetből, szórakozásból futok, minden percet élvezve, akkor is ha fáj. Mert semmit sem csinálnék szivesebben helyette (talán a hegyibiciklizés... de az egy másik történet). Nincs olyan dumám, hogy erre születtem, mert aki igen, az ugye sokkal jobb mint én. Én csak egy konokságában végletességre hajlamos barom vagyok, aki, ha jól irányítja az energiáit díszbarom, ha meg nem akkor hülye barom. 

Ez itt most az előbbi. Önző mód felkészültem és rajthoz álltam. Két nap reszketésig fajuló stressz után éreztem, közel a feloldozás. A start után már nem ideges az ember. 

A kiírás (német)
A pálya

 

A felszerelés

Kulacs, power gel, magnézium, kalcium, mp3 lejátszó, tech fit pamut alsópóló és egy hosszú ujjú de vékony felső. Rövid, laza futónadrág (hiba). Cipőként egy könnyű de stabil Asics modell. Így is, úgy is vizes lesz, de nem mindegy mennyi vizet és meddig tart magában. A gore tex is csak súly, a víz belülről is képződik, A cipő jó választásnak bizonyult. 

Eufória

nightrun_start.jpg

Az első húsz kilométer trópusi páratartalom mellett, de sík terepen futómenyország volt. Lassan indultam, nem fájt semmi, körülöttem őrültek, mint én magam. Mosolyogtunk egymóasra, figyeltük a tapasztaltak mozgását, tempóját. Korán volt még, nézők is akadtak, ismerősöket kerestem az ismerősöket keresők között. Rövid távra kísérőm is akadt, egy kollégám várt a huszadik kilométernél és csatlakozott a kaptató kezdetéhez. Az első meredekebb rész élvezetes volt. A hegyi futás -ha hozzászokik az ember- titkos fegyver. Ezzel persze nem voltam egyedül, kerülgettük a megszeppent biciklis kísérőket, a terep sokkal nehezebb volt kerékpárral mint futva. Besározódtunk, eláztunk. a váltók friss futói futottak el mellettünk. 

Kétely

A második etup főleg felfelé vitt. Ismerős volt a vidék, sokat edzettem errefelé. Viharfelhők lógtak az égből, a közeli dombok tetejét súrolták. Biztos voltam benne, hogy letusolunk még a fele előtt. 

A harmincadik kilométernél aggódva vettem észre, hogy a lassúbb  tempó ellenére ugyanolyan fáradt vagyok, mint egy maratonon. A táv vége felé közeledve megszólalt Blerch  barátom. Különösen ravasz tervet eszelt ki. Gyanítom összebeszéltek a feleségemmel, aki a 36. kilométernél várt rám. Kivoltam rendesen. Csatakosan, átázva közelítettem meg a megbeszélt pontot és feleségem szerint nem voltam jó bőrben. Kicsit remegett a kezem, ahogy a pohár után nyúltam. Annyira könnyú lett volna ott kiszálni. Beülni az autóba, visszamenni a cuccomért és egy keserű mosollyal azt mondani, hogy majd jövőre. Jobban felkészülve. 

Bizonyosság

Elértem e felét. Volt még néhány váltófutó, a táv második felétől induló maratonosok már elstartoltak. Gyorsan hanyatt vágtam magam, gyertyáztam, hosszú másodpercekig élvezem, hogy a lábam nem cipel engem. Engedtem a szívnek, hogy pihenjen picit, hagytam, hogy a vér másfelé is folydogáljon. Kulacsot töltöttem, kikerestem egy motiváló dalt és nekirugaszkodtam a második félnek. Tudtam, hogy meg fogom csinálni, ha a két lábam épségben marad, a lelkem megígéri, hogy nem törik össze. Megyek ahogy tudok. Nem akarok szintidőt futni, nem akarok senkit megelőzni, aki lehagy annak köszönök és kész. Haladok előre és ennyi. Úgy meglesz. 

A mélypont

Leszállt az éj, felkerültek a lámpák, bezárkóztunk önmagunkba. He előztem biccentettem, mormoltam valamit, mire visszamormoltak. A barátságosság szándéka kiérthető volt. Volt hogy együtt maradtunk, a sokszor elmosódott, törmelék takarta jelőléseket biztosabban követte sok szem. 

A kalapácsos, a fal, a Blerch -hívd aminek akarod- én magam vagyok

Beware of the chair!

A hatvanadik kilométernél úgy éreztem, ha nem mentesítem kicsit a lábaimat a súlyomtól, fellázadnak vagy behisztiznek. Egy pohár vízzel letottyantam a padra. Olyan volt, mintha maszíroztak volna. Doromboltam a gyönyörűségtől. Az állomásra utánam érkező páros rám pillantott. "Óvakodj a széktől!', mondták.

Úgy pattantam fel, mintha parázsba ültem volna. Túlspiláztam. Vicces akartam lenni. Persze lehet, hogy csak spóroltak ez energiával, azért nem nevettek. Igaz, ami igaz, nem sok jó származik a pihenésbe kezdett izmoktól, amikor még három - négy órányi futás áll előttem. 

Alone in the dark

Az erdő cuppog, csepeg, furcsa távoli fények hatolnak be valahonnan és játszadoznak az ösvényeken átfolyó ereken. Egyedül vagyok, már vagy fél órája nem láttam senkit előttem, mögöttem minden sötét. Az erdő a lámpám fényének ablakában mozaikként nyilvánul meg. Itt egy vizes faág, szikla, kő, ott egy patak. Az erdő sötétségében is gyönyörű. Aggódom, eltévedtem. A fehér kis nyilak látványa megkönnyebbülést hoz. Egyedül vagyunk. Én és és az a hülye, aki erre rábeszélt. Nem bánok semmit, komplexebb gondolataim nincsenek. A testem vagyok. 

Mérgező golndolat

A cél mérgező gondolat. Sehol vagyok. Nem használok technikát. Nem érdekel hányat ver a szivem percenkét, mert pontosan tudom. Ha akarom megszámolom a lépéseimet két lélegzet között és tudom. GPS koordinátáim sem oldanak meg semmit. Nerm tévedtem el, csak épp nem tudom hol vagyok, de ha tudnám sem lennék okosabb. A cél annyira messze van, hogy tilos rá gondolni. Maga alá temet az odáig tartó távolság és idő gondolata. Jó lenne nem gondolni semmire, csak idegesítem magam. 

De nem hallgatok el. Filózok. Bután, órákig. 

Space and its Universes

Űrben vagyok. Forró napok felhője a láb, roppant sziklák tejútrenszere a test. Univerzumnak lenni felemelő de nehéz dolog. A többiek, ők is magányos pontok az űrben. Párhuzamos univerzumok vagyunk.

Bűzlök, mint valaki más

Egy fantomkő gyötör. Ha megállok kirázni a cipőből, nincs ott. Háromszor kerestem -hiába- utoljára a betétet is kivettem. Kavics sehol, csak egy hosszú, félhold alakú hólyag. Szerencsére csak az utolsó etupban vált zavaróbbá. Egy ilyen kőkeresés alkalmával csap meg valaki másnak a szaga. Egyedül vagyok, itt mindenért én vagyok a felelős. Valaki más szaga is az enyém. Elcsodálkozom, megköszönöm a testnek, hogy képes ilyen elképesztő szagú dolgokat termelni, hogy támogasson. 

Playlist

A zene fájdalomcsillapító, pacemaker, időmérő, erőleves. Szinez és ízesít. Az egyetlen technika amit magamon tartok. A fejlámpa mellett. Csak egy olcsó, egyszerű lejátszó, de megfelelő időben ki tudom hozni vele magamból a Rocky-t. 

Tobi - Anywhere
Egy klasszikus
és remixe
Bobafett - Jancsika sztori
Sobek
Kornel Halasz

A Rocky hiányzik, igen, direkt. 

Volt még sok más is, de a playlist komoly dolog. Külön posztot szeretnék, csak ennek a témának.

A cél

Az utolsó település Ettlingen. Onnan már csak hét kilométer. Utolsó állomás. A vöröskeresztes felvilágosít, hogy már csak 6,7 km van hátra, de ha keveseljük menjünk csak rossz irányba. Nevetés nélkül, némán, sós arckifejezéssel reagáljuk le. Öten torlódtunk egymásra az utolsó kilométerekre. Minden lépést ismerek ami előttünk maradt. Kicsit fel, aztán le egész a célig. Az erdőben ahol erre az egészre készülni kezdtem négy évvel ezelőtt. A három kilométeres köröm. A második otthonom. A legvégén erőre kapok, az utolsó három kilométert egyész tempósra veszem. Három futót előzök meg, sötét...sötét és itt vagyok. Átlépem a vonalat., megtudom időmet, 10 óra 14 perc. Először vagyok itt, kurva hosszú volt, akartam és megcsináltam. 

hightrun_finish.jpg

A stadionban feleségem vár, célfotó. Ahogy megígértem magamnak, megpróbálok elterülni a gyepen. Eldőlök a korlát alatt, fekszem, lélegzem, fájok, kísérletezek az örömmel. Vizes fű illata tölti meg orromat. Vizes fű vize áztat újra bőrig, azt hiszem szeretem ezt az érzést. 

 Epilógus

Feltápászkodom, fájok. Elbotorkálok a medálokig, megkapom jutalmam.Pólót csak a célbaértek kapnak-  nagyon helyes. Vedelem a vizet. Fájok. Felhozom a cuccom az öltözőből, kinevetjük egymás a többi terpeszben botorkáló futóval. Fájok és boldog vagyok. Nincs maradandó sérülés, csak hójagok, a nyomorult futódadrág okozta kidörzsölődés, kulacsöv okozta kidörzsölődés és féjdalom minden porcikámban. Megyünk haza, feleségem vezet, dicsekszem, fájok és boldog vagyok. 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oberwaldmeister.blog.hu/api/trackback/id/tr658853796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.